Hirdetés

Negyvenévesen is sármos Leonardo DiCaprio

2014. november 14., 16:482014. november 14., 16:48

Ki gondolta volna, hogy aTitanic szívtiprója, Leonardo DiCaprio betöltötte negyvenedik életévét? A világ addigi legnagyobb hajótragédiájának megfilmesítését szinte mindenki látta: ebben Leo Jack Dawsonként, a film sármos férfi főszereplőjeként csavarta el nők millióinak fejét.

Leonardo Wilhelm DiCaprio 1974. november 11-én született Hollywoodban George DiCaprio és Irmelin Indenbirken egyetlen gyermekeként. Nevét a híres festő, Leonardo da Vinci után kapta: anyja ugyanis várandósan a művész egyik festményét nézte, amikor fia rúgott egyet.

A színész egyéves korában szülei elváltak. Apja ezek után új családott alapított Peggy Ferrarral, így Leónak lett egy mostohatestvére, Adam Ferrar, aki reklámfilmekben szerepelt. Részben neki köszönhető, hogy DiCaprio érdeklődni kezdett a színészet iránt. Tizenkét évesen már ügynököt keresett magának, ám mindegyik elutasította – azt tanácsolták, hogy angolosítsa a nevét Lenny Williamsre, amelyet ő nem fogadott el.

1989-ben megkapta Garry Buckman szerepét a Vásott szülők című sikerfilm mintájára készült sorozatban. Ekkor kezdődött színészi karrierje, és itt találkozott legjobb barátjával, Tobey Maguire-rel, akit Pókemberként ismerhetünk. DiCaprio szerepelt még a Santa Barbara című szappanoperában is, ahol a tinédzser Mason Capwellt játszotta, majd 1991 és 1992 között a Growing Pains-ben alakította Luke Browert, a hajléktalan fiút.

A nagy áttörés

Az igazi nagy lépést karrierjében az 1997-es év hozta el, amikor megkapta a főszerepet a Titanicban. A tizenegy Oscar-díjat nyert mozi minden idők legnagyobb bevételét hozó filmje. Alakítása után az egész világon ismertté vált, és olyan jelzőket kapcsoltak nevéhez, mint „tini szívtipró” és „szexszimbólum”. Az E! Online a bolygó legvadítóbb sztárjának nevezte, míg Titanicbeli partnere, Kate Winslet azt nyilatkozta, teljesen egyetért azokkal, akik Leót tartják a legszebb férfinak a világon. A People Magazine számtalanszor beválasztotta a világ legszebb emberei közé. 1998-ban akkora népszerűségnek örvendett, hogy rengeteg magazin, köztük a Vanity Fair és a Rolling Stone címlapján szerepelt. A média ezt „Leo-Mania”-ként emlegette. Egy alkalommal ő lett a legkeresettebb személy az interneten. DiCaprio játszotta való életbeli „tinisztár” szerepének paródiáját Woody Allen Sztárral szemben című filmjében.

Túl a korlátokon

2002-ben sikerült szakítania a róla kialakult sztereotípiával. Két híres és világszerte elismert rendezővel is dolgozott: játszott Steven Spielberg Kapj el ha tudsz című filmjében, valamint a Martin Scorsese rendezte New York bandáiban. 2004-ben Oscar-díjra jelölték Scorsese Aviátorában nyújtott teljesítményéért, ebben Howard Hughes amerikai üzletembert formálta meg. 2006-ban Leo és Scorsese folytatta a közös munkát, leforgatták A téglát, majd DiCaprio harmadjára is Oscar-jelölt lett a Véres gyémánt főszerepéért. Mindkét filmjének köszönhetően Golden-Globe jelölt lett a legjobb drámai színész kategóriában, s kétszer volt a Broadcast Film Critics Association legjobb színész-jelöltjei között. A The Screen Directory listája szerint Leonardo DiCaprio az ötödik legjobban teljesítő színész, 2007 májusában a Time a világ 100 legbefolyásosabb emberei között jegyezte.

2013-ban két jelentős szerepben is megmutatta tehetségét. Először májusban, A nagy Gatsby-ben, majd decemberben A Wall Street farkasában. A másodikban nyújtott alakításáért 2014-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában, és ugyanebben az évben Golden-Globe díjat nyert, mint legjobb férfi főszereplő.

Bár sokszor jelölték Oscar-díjra, egyszer sem kapta meg az elismerést. 2013-ban ez olyannyira megérintette az embereket, hogy megteltek a közösségi oldalak különböző DiCapriós képekkel, mindenki drukkolt, hogy ennyi év kemény munka után végre kapjon egy Oscart, hiszen igazán megérdemelné. Hiába volt a sok jókívánság és őszinte szurkolás, Leo nem kapott díjat.

Leo, a nőfaló környezetvédő

A negyvenéves szívtipró tehetségéből és sármjából szinte semmit sem vesztett, ennek ellenére ma is szabad. 2000 és 2005 között Gisele Bündchen brazil szupermodellel járt, fel is kerültek a People éves legszebb celebpárok listájára. 2005 és 2011 között szerelmi szálak fűzték Bar Rafael izraeli modelhez. Májusi szakításuk után augusztusban Leo Blake Lively színésznővel jött össze, de a viszony nem tartott sokáig, hiszen ugyanezen év októberében szakítottak. Viharos szerelmi élete egyszer többnapos kórházi kezeléssel végződött: 2005-ben Aretha Wilson modell miatt súlyos arcsérülést szenvedett, a nő egy hollywoodi partin arculcsapta egy törött üveggel.

Leonardo híres környezetvédő: sok sztárral ellentétben magánrepülők helyett menetrend-szerinti járatokkal utazik. Los Angeles-i házán napenergia-panelek vannak és hibrid autót vezet. Nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet, és a globális felmelegedést „az első számú környezetvédelmi kihívásnak” tartja. Megvásárolt egy belize-i szigetet, ahová egy ökobarát szállást tervez, ugyanakkor van szintén környezetbarát ingatlanja New York-ban és Riverhouse-ban.

Borzási Beatrix


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés