Megkóstoltuk Szebeni-hegyalját

Azzal a céllal keltünk útra, hogy megismerjük a nemrég elkészült, Szászsebest a Gorj megyei Bengeşti-tel összekötő Transzalpina utat, ami a leírói szerint Európa egyik leglátványosabb útja. Ki nem hagytuk volna a lehetőséget, hogy autókázzunk egyet az alpesi hegygerincen, és megmásszuk legalább a 2135 méteres Păpuşát – házi használatra: Bubuka – Rânca felett. Valahol félúton azonban eszünkbe jutott: nem megyünk mi Szászsebesre, hiszen ott akár 20 kilométeres dugóra is lehet számítani, tekintettel az eszement hazai találmányra, a város kellős közepén kereszteződő három országútra. Ezért aztán a szelistyei benzinkútnál felkaptuk a kéziféket, és bementünk a hegyek közé rövidíteni.

A kis Caddy egyetlen utasa sem járt korábban arrafelé, már esteledett, és egyre furcsább helyeken jártunk. A legelső település, majd a többi is első látásra a hétfalusiakra emlékeztetett, két lényeges különbséggel: még szűkebb volt a házak közötti tér, és nagyságrenddel gazdagabb volt a falu (város?). Szabályszerűen az utcára léptek ki az egyenként sokmilliárdos költséggel felhúzott, de inkább felújított házakból, látszott valami időtlen gazdagság ott, a kikövezett/betonozott keskeny, vagy alig létező járdákon, vízcsatornákon. A házak egy szűk völgyben húzódtak meg, kétoldalt hegyfal vagy szakadék, gazdasági épület sehol vagy alig. Nézelődtünk, kik lakhatnak ott vajon: nem szászok, nem magyarok, de nem is „romános” a település, legalábbis nem a megszokott brâncovenesc stílusú. Valami nagyon is polgáros, számunkra addig ismeretlen településeket láttunk a szemmel láthatóan hegy alatti falvakban.

A hegyen aztán feledésbe merült az élmény, de a térkép tanulmányozása után kiderült, hogy valóban egzotikus helyen jártunk, a Mărginimea („Szebeni-hegyalja”) szélén, Szelistyén (Sălişte), Polyánban (Poiana Sibiului), ahol a valamikor félnomád/transzhumáló pásztorok – felénk gyakran mokányoknak is nevezték őket – gazdag településeket hoztak létre már a 18. századtól, amikor már az erdélyi juhállománynak legalább a fele töltötte a telet a Kárpátoktól délre és keletre eső részeken. Akkoriban duzzadtak óriásira (legalábbis a kor mércéjével mérve) a Nagyszeben környéki falvak legjelentősebbjei, és a népességfölöslegükből még Havasalföldön is falvakat hoztak létre, már csak azért is, hogy kiszabaduljanak Nagyszeben földesurasága alól. A gazdagsággal azonban élni is tudtak ezek a pásztorok, az életformájuknál fogva fontos volt számukra és elterjedt az írni–olvasni tudás, a bonyolultabb számolási műveletek, és köreikben megjelent a piacra termelő kézműipar, gyerekeiket rendszeresen járatták iskolákba: polgárosodtak.

Nos, ennek a kereskedő, életrevaló szebeni-hegyaljai életnek ízletes gyakorlati végeredményét kóstolhattuk meg 2000 méter feletti magasságban a Bâlea-tónál. A Bâlea-tavi zsibvásárról tudni illik, hogy nem szegény emberek számára találták ki, aki feljut az év nagyobbik részében (ez 8-10 hónapot is jelenthet, az időjárás függvényében), választhat: a vízeséstől fizet két emberre számítva 100 lejt a drótkötélpályára, vagy gyalogol 28 kilométert a tóig és vissza. Abban a másfél-két hónapban viszont, amikor járható 2000 felett is a Transzfogarasi út, az árusok, és elsősorban a hagyományos termékeket kínáló árusok valóságos nagyáruházat telepítenek az alagút előtti 150 méterre. Ahol mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere, főként olyasmit, ami felénk is elkelne, de juhászembereink fejében meg sem fordul: birkát feldolgozva, mindenféle formában.

Juhászembereinket azért emlegetem, mert például Háromszéken az Állategészségügyi- és Élelmiszerbiztonsági hatóság tavalyi éves jelentése szerint a gazdaságokban 231285 juh és 9487 kecske volt, de a piacon csak bárányt, elvétve birkahúst, azon túl sajtot, ordát, túrót lehet kapni szezonban, a szezon elmúltával mehet az ember szupermarketbe.

A Fogarasi-havasokban azonban üdítő állapotok voltak azon a hétvégén: a megéhezett turista végigkóstolhatta a készletet azon az 50 méteren, mert a gazda késsel a kezében kínálgatta a nyers, félszáraz, száraz, ultraszáraz birkakolbászt, füstölten vagy füstöletlen, az ugyancsak birkahúsból készült pasztrámát, oldalast, de volt ott esztenán izmosodott disznóból készült szalonna, oldalas, füstölt, sózott szárított hosszú hús, oldalas, kolbász, szalámi, disznófősajt, zsírban lesütött húsok befőttes üvegben, tízféle sajt, az erdő és a hegy összes bogyója befőtt, dzsem, lekvár, sűrítmény, lé, szirup vagy tabletta formájában. Az igényesebbeknek netán hiányzó két műanyag fröccsentett tehénke a műanyag szekérrel ott nem volt, de ha mindenáron kellett volna, 1200 méterrel lejjebb, a vízesés előtti parkolóban árulták a többi bóvli mellett. Ahányszor hagyományos termékvásárral lesz dolgunk, bizony megemlegetjük e 2000 méter feletti vásár gazdagságát.