Letűnt idők krónikása: Passuth László

Korosztályom a múlt század hetvenes éveinek derekán, a nyolcvanas években falta Berkesi András, Szilvási Lajos, Passuth László regényeit. Akkoriban fel sem tűnt, hogy például az 56-os forradalmat és szabadságharcot Szilvási következetesen ellenforradalomnak aposztrofálta, Berkesi műveinek irodalmi értéke pedig igencsak vitatható. No, de ifjúságról szóló regényeik általában a mi lelkünkben is meghallgatásra találtak, a hősök sorsával azonosulni tudtunk, az általuk leírt események szívünkhöz szóltak.

Passuth azért kissé más volt: történelmi regényeivel kilógott a triászból, noha ő is az ifjúságnak írt. Hatalmas műveltségét úgy adta tovább olvasóinak, hogy regényei – a pontos történelmi adatok mellett – szórakozatóak is legyenek. Könnyed olvasmányok ezek, amolyan „egy ültömben kiolvasom” típusúak. Később – főként Esterházy generációjának betörése után – valahogy mindhárman kimentek a divatból, közülük talán Passuth az, akit elvétve a mai fiatalok is fellapoznak.

Passuth László Budapesten született 1900. július 15-én. A századelőn Kolozsvárt „második fővárosnak” is nevezték, nem csoda, hogy viszonylag sokan – köztük a Passuth család is – Budapestről „leköltöztek” a kincses városba. Itt töltötte kora ifjúságát, a református kollégium diákja volt, majd ugyanitt kezdte egyetemi tanulmányait is. Később a Szegedi Egyetem jogi karán folytatta, s ott állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett. 1921-től harminc éven át megbecsült banktisztviselőként dolgozott: előbb a fővárosi Magyar–Olasz Bank Rt. tisztviselője, majd 1922–23-ban a bank milánói kirendeltségének munkatársa, végül pedig 1932 és 1945 között a Károly körúti bankfiók igazgatója volt. Hihetetlen nyelvérzékkel rendelkezett, az Országos Fordítóiroda alkalmazottjaként latin, angol, francia, német, olasz, görög, spanyol és portugál nyelvből fordított.

Írói pályáját útirajzokkal, történelmi tanulmányokkal és kulturális lapfordításokkal kezdte az 1920-as évek közepén. Írásai a Nyugat, a Szép Szó, a Magyar Szemle, a Jelenkor és a Válasz hasábjain jelentek meg. Alapításától kezdve külső munkatársként dolgozott a Magyar Nemzetnek. A harmincas évekre már birtokában volt a rá jellemző óriási és sokoldalú műveltség java részének. 1937-ben jelent meg első regénye, az Eurázia. Móricz Zsigmond biztatására vállalkozott máig népszerű regénye – még a hetvenes években is alapműnek számító – Esőisten siratja Mexikót megírására. A Cortez felfedező és hódító útjáról írt történelmi regénnyel Passuth „beírta” magát az irodalomtörténetbe, a spanyol és indián kultúra találkozását bemutató kötetet a világ számos nyelvére lefordították. A spanyol trilógia további darabjai (Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester) már nem lettek annyira sikeresek, ezzel szemben a Zrínyi Ilonáról írt történelmi regénye, a Sasnak körme között című, szinte kihagyhatatlan lett a magyarul olvasók körében. Regényeiben felidézte a Báthoryakat, II. Endrét vagy Zsigmond királyt is. De írt az egyetemes kultúra nagy alakjairól is: Monteverdiről, Gesualdo életéről, Raffaello alkotói pályájáról. A történelmi regényeken kívül más műfajokban is próbálkozott, sokkal kevesebb sikerrel.

Forgóajtó című társadalmi regénye, vagy az ellenállási mozgalomról értekező Felhő és oázis mára gyakorlatilag feledésbe merült. Ám, hogy fiatalok sokasága megszerette a történelmet, abban Passuthnak is jelentős érdemei vannak. Történelmi regényeinek fontos erénye az eredeti forrásokból merített hitelesség. Passuth László tudós szinten volt otthonos a történelemben, régészetben, művészetekben. Kivételes tárgyi tudással és kiegyensúlyozott mesélőkedvvel ismertette meg olvasók százezreivel a letűnt századok nevezetességeinek életútját, viselkedését, szokásait. Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író, s ezzel komoly irigységet váltott ki pályatársai körében. Talán regényeinek olvasmányossága tette gyanússá a „komoly” irodalmárok körében, és akik csak hallomásból idézik fel Passuth alakját, mindmáig az ifjúsági regények szerzői közül csupán az „egyiknek” tartják. Noha műveltségét nem is lehet egy napon emlegetni pályatársaival, bár utóbbiak közül sokan népszerűbbek voltak a választékos stílusú Passuthnál.

1979. június 19-én halt meg Balatonfüreden, sírja a balatonarácsi katolikus temetőben van.