Hirdetés

Jászai Mari nagysága és szomorúsága

Ki hitte volna, hogy a magyar színjátszás legnagyobb tragikája babysitterként kezde pályáját? Kortársával, Blaha Lujzával tisztelték egymást, de szinte soha nem léptek ugyanarra a színpadra. 165 éve született Jászai Mari, a Nemzeti nagyasszonya.

 

Nánó Csaba

2015. február 22., 12:272015. február 22., 12:27

Nagy szerencséje lehetett anno Krúdy Gyulának. A prózaírás kiváló mestere hírlapíróként színházkritikákat is közölt, és mint ilyen, korának két kiválóságát, a férfiak bálványát, a nők példaképét is megörökíthette sajátos stílusával. „Mosolyogni tanította meg a nőket – egy emberöltőn át az ő mosolya tündökölt a legtöbb asszonyarcon” – írta Blaha Lujzáról, a kor kiemelkedő színésznőjéről, aki amúgy kiválóan tudta „sztárolni” önmagát. Blaha kortársa, a kevésbé ajnározott, de óriási tekintélynek örvendő Jászai Mari, a magyar színjátszás első nagy tragikái közé tartozott. Krúdy is egészen másként látta utóbbi művészetét: „Jászai Mari a szenvedés, a bús sors, a fájdalmas végzet királynői magaviseletére oktatja a nőket.”

1850 áldott éve a magyar színjátszás történetének: ez év február 24-én született Jászai Mari, fél évvel később, szeptember 8-án látta meg a napvilágot Blaha Lujza. És itt nagyjából véget ér a párhuzam a két asszony sorsa között. Leszámítva talán azt, hogy ugyanabban az évben, 1926-ban haltak meg...

Blaha Lujzából a nemzet csalogánya lett, Jászai Marit – bár nem illették ilyen kedves becenévvel – mindenki a Nemzeti Színház nagyasszonyának titulálta.

Névváltoztatás

A magyar színjátszás egyik legismertebb alakjának nem volt könnyű gyerekkora. Apja ácsmester volt egy Komárom megyei faluban, Ászáron. A kis Marika már tízévesen pesztonkaként (mai kifejezéssel babysitterként) dolgozott, majd szolgáló lett Budapesten és Bécsben. Alig 16 évesen részt vett a porosz–osztrák háború híres königgrätzi csatájában, mint markotányosnő. (Gyakorlatilag vándorkereskedő volt, aki ételt, italt, egyéb nélkülözhetetlen holmit árult a katonai táborokban.) Gyerek- és ifjúkorát neve is megkeserítette: a Krippel németül beteget, ügyefogyottat jelent, és ezt annyira nem szerette, hogy még a születési anyakönyvi kivonatból is kiégette. A csatatérről Hubay Gusztáv társulata után szökött Székesfehérvárra, és statisztálni kezdett. 1867-ben már Budán játszott, 1869-ben a kolozsvári színházhoz szegődött.

Férfirajongók

Kolozsvári szerződtetésével szinte egyidőben férjhez ment Kassai Vidor komikushoz. A házasságkötésnek állítólag elég prózai okai voltak: hányatott gyerekkorában Jászainak kevés alkalma volt a tanulásra, és azért akart mindenáron Kassaihoz menni, mert a budai társulatban azt tartották róla, hogy ő a legműveltebb színész, lakása tele van könyvekkel, valamint festeni és fuvolázni is szokott. Érdeklődése azonban nem ragadt le Kassai könyvtáránál. Mondhatni, úgy általában nem ragadt le Kassainál...

Felnőtt korában tanult meg németül, angolul és franciául. Victor Hugo A nyomorultak című regényének színpadi változatát a bemutató előtti estén a színésznő eredetiben olvasta, ha Shakespeare volt műsoron, akkor pedig angolul olvasta az adott drámát. Ami pedig a házasságát illeti, sokan egyszerűen férfifalónak tartották Jászait. „Mindig csak azt szerettem, akitől tanulhattam is valamit” – vallotta. Ezek közé tartozott a fiatal Hermann Antal kolozsvári etnográfus-irodalmár. Mások halomszám hordták neki a könyveket, mert tudták, csak így tudnak a közelébe férkőzni. Közülük is kiemelkednek Hoffman Fritz és Mihály József tanárok, Dirner Gusztáv, egy kiváló orvos, sőt, Feszty Árpád is. Róla külön megemlékezett Jászai: „Mindenki feleségül akart venni. Feszty Árpád is. A Fesztyvel való barátságom azért tartott nyolc évig, mert kettőig sem laktunk egy városban. És, mert kosztümterveket rajzolt szerepeimhez az én utasításom szerint. Évához tizenegy, Kleopátrához négy gyönyörű ruhámhoz készítette a rajzot. Nagyon hálás voltam neki.” Jászai azonban a Feszty által hozzá írt leveleket elégette. Azért Prielle Kornéliától, a kor másik nagy színésznőjétől néha érdeklődött Feszty hogyléte felől...

Lángoló szerelmek

Amellett, hogy sokat játsszott, Jászai rengeteget írt. Naplót, visszaemlékezéseket, cikkeket, mindent, ami eszébe jutott. Így hát életét nagyjából „tiszta forrásból” ismerhetjük. Művészi ars poetikáját is megfogalmazta: „Én a magam részére Petőfi Színészdalát tízparancsolatnak tűztem magam elé még gyermeklélekkel, és ahhoz szabtam az életem. Minden művészetnek fején a korona a mi művészetünk – ezt ő akkor hitte, mikor mondta, mert érezte, hogy mennyifélét kellene a jó művésznek tudnia. Tökéletes akartam lenni, és mindent akartam tudni”.

1872-ben került a Nemzeti Színházhoz. Nagyon fiatalon hatalmas feladatokkal bízták meg. Huszonkét évesen eljátszhatta a Stuart Mária Erzsébetét – 1926. január 26-án, hetvenhat éves korában ugyanezzel a szereppel búcsúzott a színpadtól. 1910-ben, tehát hatvanévesen visszatért Kolozsvárra, hogy a Bánk bán és A tolonc című, Kertész Mihály által rendezett filmekben szerepeljen.

Jászai Mari szinte egész életét lángoló szerelmekben élte le. Időrendben az utolsók között szerepel Szomory Dezső író, aki akkorát csalatkozott a tragikában, hogy Párizsba menekült felejteni. A legutolsó szerelem, amelyben még égni tudott, Plesch Jánoshoz fűzte, aki nem kevesebb, mint 28 évvel volt fiatalabb Jászainál. Az 58 éves „nagyasszony” lángoló sorokat írt a harmincéves szeretőjéhez: „Csak annyi maradjon belőlem, amennyire belőlem neked szükséged van.”

Jelentős szerepet játszott Jászai életében Reviczky Gyula is – talán a legnagyobb és legőszintébb szerelem a színésznő életében. Függetlenül a férfiak nevétől tagadhatatlan, és ez Jászai Mari levelezéséből is kiderülni látszik, hogy a szerelmet is ugyanolyan magas hőfokon élte át, mint szerepeit. Férjét, Kassai Vidort, sokkal hűvösebb fejjel, de tiszta szívéből szerette.

Úgy élt, ahogyan játszott

A kortárs Kárpáti Aurél író és színházi kritikus igen tömören és lényegre törően foglalta össze a tragika nagyságát. „Az ő számára maga az élet is shakespeare-i színjáték volt. Közvetlen folytatása a festett komédiának vagy tragédiának. Ahogy ő látta, érezte és élte az életet, úgy tükrözte azt csodás művészete is, amelynek legkarakteresebb vonása a monumentalitás volt, a nagy stílus. Valóságban és a színpadon egyaránt vonzotta a nagyság, a romantikus túlzás, a hősi pátosz. Nem ismert középfokot. Az aurea mediocritast lenézte, megvetette, gyűlölte. Alkudni, kiegyezni nem tudott. Ha beszélt: menydörgött. Mozdulatai villámlottak – társaságban éppúgy, mint a brit óriás tragédiáiban. Bizonyos értelemben ő maga volt a Nemzeti Színház.”

Halálos ágyán meglátogatta egyik pályatársa. – Hogy hogy vagyok? – kérdezte Jászai. – Úgy vagyok, mint az egyszeri zsidó a hangversenyen. Odamegy hozzá valaki és megkérdi tőle: hát te mit csinálsz itt? – Várom a végét.” A vég 1926. október 3-án érkezett. Jászai Mari és Blaha Lujza sorsa ismét keresztezte egymást: ahogy a születés, úgy a halál is egyazon évben érte a két színészkirálynőt. Csak fordított sorrendben...


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés