Hodzsa hegybevájt luxusatombunkere

Önmagukra valamit is adó diktátorok, erőskezű vezetők esetében divat, sőt egyenesen elvárás olyan menedékek kiépítése, ahol a kedvezményezett maximális kényelemben élhet túl olyan politikai és természeti katasztrófákat, mint egy gyökeres rendszerváltás, netán világvége. Az 1985-ben 76 évesen szívrohamban elhunyt Enver Hodzsa szerény, 2680 négyzetméteres biztonsági építménye alkalmas lett volna arra, hogy egy esetleges atomtámadás esetén a teljes albán kormánynak és parlamentnek fedezéket nyújtson. Az atombunker létezéséről eddig nem voltak nyilvános információk, 29 évvel Hodzsa 1985-ös halála után azonban történelmi kiállítást nyitottak a létesítményben.

Mozizni jó, ha dúl az atomháború

Az ötemeletes bunkerben 400 személyes mozi, 106 szoba, több konferenciaterem és játékterem is található. Hodzsa hálószobája és dolgozószobája eredeti állapotában tekinthető meg. Egyes információk szerint Tirana közelében több kisebb bunkert is kialakítottak, ahová Hodzsa és családja elvonulhatott volna, ha a hidegháborús helyzet elfajul, és atomtámadások történnek. A bunkert megnyitó ünnepségen Edi Rama albán kormányfő úgy fogalmazott: „megnyitottuk kollektív emlékezetünk ajtaját”. A tervek szerint a közeljövőben több másik bunkert is látogathatóvá tesznek.

Az izolacionista politikát folytató Enver Hodzsa megszállottan rettegett egy esetleges nyugati támadástól. Paranoid tekintettel követte a környező világ eseményeit, nemzetét egy bárhonnan – de főleg az Egyesült Államok felől – és bármikor várható katonai csapásra igyekezett felkészíteni: a polgári lakosság védelmére mintegy 700 ezer kisebb-nagyobb betonbunkert építtetett országszerte – a hárommilliós lakosú Albániában. Bár a rendszerváltás után sokat elbontottak, a betongombák ma is az albán táj- és városkép elmaradhatatlan kellékei.

A tengerparton és a szárazföld belsejében kialakított hatalmas bunkerhálózat azt is szolgálni volt hivatott, hogy az „imperialista” hatalmak támadása idején álcázza a katonaságot. A „bunkerization” művelet 1967-ben kezdődött és Hodzsa haláláig tartott. Az egy-két személy befogadására alkalmas bunkereken kívül komolyabbak is épültek, amelyek elektromos árammal, vízvezetékkel, szellőző berendezéssel rendelkeztek. Ugyanakkor 12-15 centiméter vastagságú vasbeton- és acélajtókkal szerelték fel őket, hogy ideig-óráig a gáztámadás és a nukleáris csapás elsődleges következményeitől is megvédje a bent tartózkodókat. Az ország költségvetésének egynegyedét a hadseregre költötték.

Dikta-túra avagy rejtekhely-turizmus

A 19-20. század híres-hírhedt politikusainak, diktátorainak egykori rejtekhelyei, nyaralói iránt egyre több turista érdeklődik. Hitler ma igen népszerű, Sasfészek nevű rejtekhelyére, a németországi Berchtesgaden melletti Kehlsteinhausba egy hegy oldalába vágott 124 méter hosszú pályán közlekedő lifttel lehet feljutni. A bajor Alpokra nyíló kilátás mesés, nem meglepő, hogy a turistaközponttá átalakított hely igen látogatott, ráadásul jövőre 22 millió dolláros beruházással emelik a színvonalát. A jelenleg 1000 négyzetméteres központot 2500 négyzetméteresre bővítik a 2018-ig tartó projekt keretében.

Hasonlóképpen népszerű Sztálin Szocsiban található dácsája is, a zöld ház, ahol többek között megtekinthető Sztálin viaszszobra, amint a Generalisszimusz öreg íróasztala mellett ül. Az épület berendezése egyébként rendkívül puritán, ugyanazon szobában van a diktátor ágya, golyóálló kanapéja és az íróasztala is. A szomszéd szobában biliárdasztal, az udvarban pedig medence biztosította a szovjet vezető kényelmét.

Mindez már nem mondható el Mussolini palotájáról: a római Villa Torloni fasiszta diktátor neoklasszikus stílusban épült palazzója volt, tele pazar műkincsekkel, freskókkal, festményekkel, plasztikákkal. Napjainkban múzeumként funkcionál.

Szarajevótól mintegy 40 kilométernyire Hodzsához hasonlóan Tito is bunkerben élte volna túl a világ(a) elleni atomtámadást. A D-0 ARK-ban több mint 100 helyiség található Tito hálószobájától a komplett kórházon át a parancsnoki vezérlőteremig. 1992 és 1995 között, a délszláv háború idején a bosnyák hadsereg használta a bunkert, amelyet mára egy Terror háza jellegű múzeummá alakítottak, kis művészeti fricskával: az egykori termekben kortárs művészek munkái láthatók.