Hirdetés

Fedák Sári, a János vitéz

A 135 évvel ezelőtt született Fedák Sári színművésznő már életében legendává vált. Finoman fogalmazva, ezt nem csupán szerepeinek köszönhette.

Nánó Csaba

2014. október 25., 18:422014. október 25., 18:42

A Zsazsának becézett Fedák Sári 1879. október 26-án született a kárpátaljai Beregszászon. Az év biztos, a hónap és a nap már nem annyira: a második világháború után ugyanis, amikor nácirajongással vádolta meg a budapesti ügyészség, az elnök a per elején megkérdezte a művésznőt, hány éves. A válasz: „1879. szeptember 27-én születtem.”

No, de ez talán a legkevésbé fontos részlet Fedák Sári életéből. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna Rákosi Szidi színiskolájába járt, annak elvégzése után, 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját. Számos magyar és külföldi színházban fellépett. Többek között szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban is. Külföldi szereplései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és az Egyesült Államokba is. Humoros és jó előadó, a legnagyobb operett-primadonna volt, pedig nem volt jó hangja. Sikerei ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de a másoktól eredő kritikát nem szerette.

Az 1904. november 18-án a Király Színházban olyan történt, amire a nagyérdemű tátott szájjal reagált. Akkor volt ugyanis Kacsóh Pongrác daljátékának, a János vitéznek a bemutatója, a főszerepben pedig Fedák Sári villogott. A közönség nem hitt a szemének, amikor a művésznő bevonult a színpadra, mint János vitéz, bő gatyában és karikás ostorral a kezében. A fellépés nemcsak a közönség számára, de a művésznőnek is emlékezetes maradt: „Amikor először próbáltunk jelmezzel, zenekarral, Rákosi Szidi néni lejött a próbára. Akkor elénekeltem az Egy rózsaszál szebben beszélt, s már eldőlt a darab sorsa. Mindenki sírt a nézőtéren, én is velük. Beöthy, a rendező feljött a színpadra és ezt mondta: ez a darab százszor fog menni! Szidi mama ráduplázott: kétszázszor. Mindketten tévedtek. Csak én játszottam eddig 574-szer!” – írta később.

Különös házasság

A pesti társasági élet egyik kiemelkedő figurája volt akkoriban Molnár Ferenc, a sikeres színműíró. Botrányos ügyei rendszeresen szerepeltek a korabeli sajtóban, nem csoda, hogy a két ember egymásra talált. Először 1908-ban találkoztak Berlinben egy kávéházi asztaltársaságban, de ekkor még nem voltak igazán nagy hatással egymásra. „Molnár Ferencnek láthatóan nem tetszettem. Szinte ki nem állhatott. Utálatosnak, hencegőnek, elbizakodottnak tartott. Én csak annyit vettem észre nála, hogy nincsenek egészen rendben a körmei” – írta Fedák Sári a naplójában. Nem sokkal ezután Molnár egy premier után bekopogott Zsazsa öltözőjébe, és ki nem fogyott a bókokból. Egy pár lettek, bár sosem költöztek egy lakásba, szakmai téren kölcsönösen segítették egymást: Molnár számtalan színdarabot írt szerelmének, Fedák pedig sikerre vitte őket. Viharos kapcsolatukra igen jellemző a következő történet: Molnár valamilyen ügyben napokig távol volt, majd amikor hazatért, barátai megsúgták neki, hogy távolléte alatt kedvese nem volt épp hűséges hozzá, többekkel is lefeküdt, amit Molnár ennyivel intézett el: „Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált!”. Tizenkét évig tépték egymás idegeit szenvedélyes-botrányos szerelemben. 1922-ben búcsúházasságot kötöttek – ahogy a kortársak emlegették a különös frigyet. Ekkor Molnár már Darvas Lili színésznőbe volt szerelmes, de Fedák kikövetelte, vegye feleségül. A boldogító igen után Molnár azonnal szabad lett, és szinte másnap összeköltözött Lilivel. Zsazsával azonban nem szűnt meg a kapcsolata, és egy ideig különös szerelmi háromszögben éltek: az író együtt élt szerelmével, a társasági eseményeken azonban rendszeresen feleségével jelent meg. Talán a legbizarrabb jelenet az volt, amikor együtt mentek el Az üvegcipő premierjére, melynek főszerepét Darvas Lili játszotta, Molnár pedig mindhármuk karakterét beleírta a darabba. Házasságuk négy éven át tartott, 1926-ban váltak el, hogy Molnár feleségül vehesse Darvas Lilit.

A vádlottak padján

A fenti címmel jelent meg szinte az összes háború utáni budapesti sajtótermék. „Táblás ház” a törvényszéken – írták, a vádlottak padján pedig nem kisebb személyiség ült, mint a közönség egyik kedvence, Fedák Sári. Az ügyészség általánosságban nácirajongással vádolta Zsazsát. 1938-ban ugyanis kint járt Németországban, utána pedig elragadtatással beszélt a hitleri Németországról. Könyvet is írt Hitlerről, de kinyomtatására nem került sor. A vádirat szerint a német megszállás napján örömkönnyeket hullatott, kijelentette, hogy ez élete legszebb napja. 1944 novemberében Sopronban eljátszotta a Tokaji aszú főszerepét, a hallgatóságot a háború folytatására buzdította, a végén harsányan énekelte, hogy győzni fog Szálasi Ferenc. Sopronból Bécsbe menekült. Csillogott karján a horogkeresztes jelvény. Kalapjára nyilaskeresztes jelvényt tűzött ki és a bécsi Danuasender egyik bemondója lett. Itt azután végre felolvashatott Hitlerről írott könyvéből részleteket. Amikor Budapest elesett, a bécsi rádióban állítólag olyan kijelentéseket tett, hogy Budapestet összebombázhatják, összedőlhet az egész világ, de ők mégis diadalmasan visszatérnek. Azzal is vádolták, hogy a rádióban előadta Liszt Nándor nyilas verseit, valamint hogy 1943-ban Lemberg mellett meglátogatta a németek által felállított gettót és akkor azt a kijelentést tette, hogy bezzeg a pesti zsidók kávéházba járnak!

Az ítélet két év börtön és vagyonának elkobzása volt. Büntetését másodfokon nyolc hónapra mérsékelték, emellett három évre eltiltották foglalkozásának budapesti gyakorlásától, de vagyonát végül nem kobozták el.

Fedák Sári soha többé nem tért vissza a színpadra. 1954 tavaszán felkérte a Déryné színház igazgatója, hogy játssza el Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának főszerepét. Fedák úgy gondolta, még egyszer, utoljára a közönség elé áll. Készült a visszatérésre, de egy hirtelen jött betegség végzett vele.

Haláláról alig pár soros tudósítás jelent meg, ám nevét az ultiban ma is őrzik. Igaz, a „fedáksárit” szinte lehetetlen elérni a kártyában, ahogyan magának Fedák Sárinak is szinte lehetetlen volt a közelébe férkőzni, ameddig a magyar színjátszás csúcsait ostromolta....


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés