Fedák Sári, a János vitéz

A Zsazsának becézett Fedák Sári 1879. október 26-án született a kárpátaljai Beregszászon. Az év biztos, a hónap és a nap már nem annyira: a második világháború után ugyanis, amikor nácirajongással vádolta meg a budapesti ügyészség, az elnök a per elején megkérdezte a művésznőt, hány éves. A válasz: „1879. szeptember 27-én születtem.”

No, de ez talán a legkevésbé fontos részlet Fedák Sári életéből. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna Rákosi Szidi színiskolájába járt, annak elvégzése után, 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját. Számos magyar és külföldi színházban fellépett. Többek között szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban is. Külföldi szereplései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és az Egyesült Államokba is. Humoros és jó előadó, a legnagyobb operett-primadonna volt, pedig nem volt jó hangja. Sikerei ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de a másoktól eredő kritikát nem szerette.

Az 1904. november 18-án a Király Színházban olyan történt, amire a nagyérdemű tátott szájjal reagált. Akkor volt ugyanis Kacsóh Pongrác daljátékának, a János vitéznek a bemutatója, a főszerepben pedig Fedák Sári villogott. A közönség nem hitt a szemének, amikor a művésznő bevonult a színpadra, mint János vitéz, bő gatyában és karikás ostorral a kezében. A fellépés nemcsak a közönség számára, de a művésznőnek is emlékezetes maradt: „Amikor először próbáltunk jelmezzel, zenekarral, Rákosi Szidi néni lejött a próbára. Akkor elénekeltem az Egy rózsaszál szebben beszélt, s már eldőlt a darab sorsa. Mindenki sírt a nézőtéren, én is velük. Beöthy, a rendező feljött a színpadra és ezt mondta: ez a darab százszor fog menni! Szidi mama ráduplázott: kétszázszor. Mindketten tévedtek. Csak én játszottam eddig 574-szer!” – írta később.

Különös házasság

A pesti társasági élet egyik kiemelkedő figurája volt akkoriban Molnár Ferenc, a sikeres színműíró. Botrányos ügyei rendszeresen szerepeltek a korabeli sajtóban, nem csoda, hogy a két ember egymásra talált. Először 1908-ban találkoztak Berlinben egy kávéházi asztaltársaságban, de ekkor még nem voltak igazán nagy hatással egymásra. „Molnár Ferencnek láthatóan nem tetszettem. Szinte ki nem állhatott. Utálatosnak, hencegőnek, elbizakodottnak tartott. Én csak annyit vettem észre nála, hogy nincsenek egészen rendben a körmei” – írta Fedák Sári a naplójában. Nem sokkal ezután Molnár egy premier után bekopogott Zsazsa öltözőjébe, és ki nem fogyott a bókokból. Egy pár lettek, bár sosem költöztek egy lakásba, szakmai téren kölcsönösen segítették egymást: Molnár számtalan színdarabot írt szerelmének, Fedák pedig sikerre vitte őket. Viharos kapcsolatukra igen jellemző a következő történet: Molnár valamilyen ügyben napokig távol volt, majd amikor hazatért, barátai megsúgták neki, hogy távolléte alatt kedvese nem volt épp hűséges hozzá, többekkel is lefeküdt, amit Molnár ennyivel intézett el: „Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált!”. Tizenkét évig tépték egymás idegeit szenvedélyes-botrányos szerelemben. 1922-ben búcsúházasságot kötöttek – ahogy a kortársak emlegették a különös frigyet. Ekkor Molnár már Darvas Lili színésznőbe volt szerelmes, de Fedák kikövetelte, vegye feleségül. A boldogító igen után Molnár azonnal szabad lett, és szinte másnap összeköltözött Lilivel. Zsazsával azonban nem szűnt meg a kapcsolata, és egy ideig különös szerelmi háromszögben éltek: az író együtt élt szerelmével, a társasági eseményeken azonban rendszeresen feleségével jelent meg. Talán a legbizarrabb jelenet az volt, amikor együtt mentek el Az üvegcipő premierjére, melynek főszerepét Darvas Lili játszotta, Molnár pedig mindhármuk karakterét beleírta a darabba. Házasságuk négy éven át tartott, 1926-ban váltak el, hogy Molnár feleségül vehesse Darvas Lilit.

A vádlottak padján

A fenti címmel jelent meg szinte az összes háború utáni budapesti sajtótermék. „Táblás ház” a törvényszéken – írták, a vádlottak padján pedig nem kisebb személyiség ült, mint a közönség egyik kedvence, Fedák Sári. Az ügyészség általánosságban nácirajongással vádolta Zsazsát. 1938-ban ugyanis kint járt Németországban, utána pedig elragadtatással beszélt a hitleri Németországról. Könyvet is írt Hitlerről, de kinyomtatására nem került sor. A vádirat szerint a német megszállás napján örömkönnyeket hullatott, kijelentette, hogy ez élete legszebb napja. 1944 novemberében Sopronban eljátszotta a Tokaji aszú főszerepét, a hallgatóságot a háború folytatására buzdította, a végén harsányan énekelte, hogy győzni fog Szálasi Ferenc. Sopronból Bécsbe menekült. Csillogott karján a horogkeresztes jelvény. Kalapjára nyilaskeresztes jelvényt tűzött ki és a bécsi Danuasender egyik bemondója lett. Itt azután végre felolvashatott Hitlerről írott könyvéből részleteket. Amikor Budapest elesett, a bécsi rádióban állítólag olyan kijelentéseket tett, hogy Budapestet összebombázhatják, összedőlhet az egész világ, de ők mégis diadalmasan visszatérnek. Azzal is vádolták, hogy a rádióban előadta Liszt Nándor nyilas verseit, valamint hogy 1943-ban Lemberg mellett meglátogatta a németek által felállított gettót és akkor azt a kijelentést tette, hogy bezzeg a pesti zsidók kávéházba járnak!

Az ítélet két év börtön és vagyonának elkobzása volt. Büntetését másodfokon nyolc hónapra mérsékelték, emellett három évre eltiltották foglalkozásának budapesti gyakorlásától, de vagyonát végül nem kobozták el.

Fedák Sári soha többé nem tért vissza a színpadra. 1954 tavaszán felkérte a Déryné színház igazgatója, hogy játssza el Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának főszerepét. Fedák úgy gondolta, még egyszer, utoljára a közönség elé áll. Készült a visszatérésre, de egy hirtelen jött betegség végzett vele.

Haláláról alig pár soros tudósítás jelent meg, ám nevét az ultiban ma is őrzik. Igaz, a „fedáksárit” szinte lehetetlen elérni a kártyában, ahogyan magának Fedák Sárinak is szinte lehetetlen volt a közelébe férkőzni, ameddig a magyar színjátszás csúcsait ostromolta....