
Farkas Szabolcs szerkesztő-riporter öt évvel ezelőtt, gyakornokként kezdett a közmédia különböző műsoraiban dolgozni. Jelenleg a Kossuth Rádió számos kulturális és tudományos műsorában tevékenykedik: a Belépő, a Tér-Idő, a Regényes történelem, a Közelről és a hétvégi magazinműsorok szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként hallhatják rendszeresen a rádióhallgatók.
2017. június 18., 18:332017. június 18., 18:33
2017. június 22., 22:182017. június 22., 22:18
Hétfőn csobbanjunk a pezsdítő kikapcsolódást ígérő, megújult Balatoni nyárba! – annál is inkább, mert most indul a szezon. Öt évvel ezelőtt ez volt az első olyan műsor, amelynek bepillanthattam a kulisszái mögé. Egy héten át a helyszínen voltunk, a hajnali forgatásoktól késő estig – felemelő élményt nyújtott belekapcsolódni az ott folyó, nagyon izgalmas televíziós munkába (Duna Tv, 11.00).
Kedden a tudomány iránt érdeklődők néhány fontos kérdésre kaphatnak választ a Tér–Időben. A mindennapokban használatos különféle technológiai és tudományos modellek készítésének járok utána tudományos szakértők, egyetemi tanárok bevonásával (Kossuth Rádió, 15.34).
Szerdára egy igényes, irodalmi rádióműsort ajánlok: a 130 évvel ezelőtt született Karinthy Frigyes tiszteletére a Rádiószínházban négy egymást követő estén Az Utazás a koponyám körül – önéletrajzi ihletésű regény – rádióváltozatát tűzték műsorra (Kossuth Rádió, 22.30).
Csütörtökön érdemes meghallgatni a Bartók Rádió műsorában az Ars nova – a 20–21. század zenéjét, amelyben nívós hazai és nemzetközi kortárs zeneművek csendülnek fel, és teljes koncertek is helyet kapnak (23.00).
Pénteken a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál – a legjobb természetfilmnek járó díjával kitüntetett – Lemming, a messzi észak aprócska ura című ismeretterjesztő filmet várom nagy érdeklődéssel. Nagyon szeretek a természetben lenni, amikor csak tehetem, nagyokat túrázom vagy biciklizem (Duna Tv, 14.20). Ugyancsak ezen a csatornán vetítik késő este A hamisító című amerikai bűnügyi filmet John Travolta főszereplésével. A történet arról szól, hogy a világ legjobb hamisítója lemásol egy Claude Monet-festményt, később az eredeti alkotást kicserélik a „tökéletes” másolatra – itt kezdődik a bonyodalom…(Duna Tv, 23.35). A Belépőben változatos kulturális programokra hívjuk fel a figyelmet. Egy színházi előadás, a Családi játszmák bemutatója okán beszélgetek az alkotókkal. Valamint szó lesz egy nem mindennapi tárlatról: Káposztásnyéken kiállítás nyílik Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi és Ferenczy Béni alkotásaiból (Kossuth Rádió, 21.11).
Szombat délután az Almárium műsor vakációval foglalkozó filmcsokrát ajánlom; a műsor szélesen merít, minden korszakból felvillantja azt az életérzést, ami akkor a vakációhoz kapcsolódott; egészen régi képkockákat is láthatunk a nyolcvanas, kilencvenes évekig bezárólag (M3, 18.40). Estére egy 1956-ba készült, magyar filmvígjátékot néztem ki, a Dollárpapát. Zseniális mozi, nagyon mulatságos, szívesen nézem újra (Duna Tv, 22.35). Mivel szeretem a történelmi témájú filmeket, vasárnap estére az 1966-ban készült Temetés Berlinben angol–amerikai thrillert javaslom megnézni. Az érdekfeszítő kémtörténet az ötven évvel ezelőtti, kettéosztott Berlinben játszódik, főszerepét pedig Michael Caine, egyik legkedvesebb színészem játssza (M3, 22.40).
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!