Fadrusz Jánosnak szobrászállványa lett koporsójának tartója

Első munkái közé tartozott egy vasaló alá való cirádás rostély, amelyet élete végig kegyelettel őrzött – egyéb hasonló, általa készített „apróságok” mellett – a már Európa-szerte ismert művész. Saját bevallása szerint sem volt valami nagy tehetség a lakatosság terén, viszont nagyszerűen tudott rajzolni. Fakanalakat és favillákat faragott inasévei alatt, ötven krajcárért árulta darabját, hogy ennivalóhoz jusson. Később egy kádár műhelyében kapott munkát – szintén fafaragó mesterként…

Gyűjtögető típus volt: ifjúkori munkáiból az arra érdemeseket megtartotta, és hordófaragó időszakából is megtartott egy emléket. Ahogyan egy korabeli szemlélő leírta: „domború faragású hordófenék, amelyen a faragás ötlete már művészt jelez, s azt ábrázolja, hogy a hordócska meghasadt a csapoló nyílás fölött és azon a résen tódul ki a bor szelleme, ott a mámor, ott repkednek a jókedv apró tündérei. Ott a csintalan manók – megannyi tömzsi, kedves kis alak, elég sikerült kivitelben.”

Igen ám, de a hordókészítés nem sokat hozott a konyhára, így Fadrusz felcsapott porcelánfestőnek. Már ünnepelt művészként is büszkén mutogatta a csészéket és tányérokat – és hát, mondjuk ki, a biliket –, amelyekre csodálatos mintákat festett.

Kezdeti próbálkozások

Kezdetben Fadrusz sem gondolta, mekkora szerencséje volt, amikor a porcelánmanufaktúrában kapott állást. Az anyag állandóan keze ügyében volt, és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a fiatalember gipszszobrok megmintázásával próbálkozzék. Pozsonyban állította ki először egyik alkotását jótékony célú kiállításon. Erre a munkára figyelt fel Viktor Tilger, a bécsi művészeti akadémia szobrásztanára. Fadrusz Tilger műveit bámulta mérhetetlen csodálattal, a professzor pedig a kopottas külsejű, magas és erős szobrászjelölt munkáját méregette nem titkolt elismeréssel. Bár nem sok időt töltött Tilger tanítványaként, immár tudatosan fordult a szobrászat felé. Bécsben az alig nyolc esztendővel idősebb, de már európai hírnévnek örvendő Edmund Hellmer lett a mestere, aki Michelangelót állította tanítványai elé példaképnek.

Szobrok az örökkévalóságnak

A mű nem mindennapi történetét a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című lapból ismerhetjük meg. „Egy piaci akrobatát feszített keresztre Fadrusz, s úgy tanulgatta művéhez a megfeszített test anatómiáját. Az akrobata iszákos ember volt, a delírium ott érte a fiatal művész előtt, a kereszten. Fadrusz rémülten látta, hogy egyszer csak elkezd reszketni, vonaglani, kacagni, és kacag és kacag s eközben szeme, a nézése iszonyúan meredt maradt… Az akrobatának többé nem vehette hasznát, más modellje pedig nem lévén, saját magát kötöztette a keresztre s az így készült fotográfiák nyomán mintázott tovább.”

Fadrusz első nagy megbízását szülővárosától kapta. A pozsonyi koronázási domb helyére kellett egy monumentális emlékművet elkészíteni. A művész Mária Terézia magyar királynő alakját választotta, azt a pillanatot, amikor a pozsonyi országgyűlésen a magyar főnemesség védelmezőn állt Mária Terézia trónja mellé. A főalak egy kétszeres életnagyságú lovasszobor, amelyen a királynő méltóságteljesen ül a lován, két oldalán egy-egy magyar főúr alakja, amint védelmezőn áll mellette. A szobrot 1897. május 16-án avatták fel Pozsonyban és szépségének csakhamar híre ment, a korabeli sajtó is hosszasan méltatta. Sajnálatos, hogy Fadrusznak ez az első nagy mesterműve 1921. október 26-án a Csehszlovák Légió katonái vandalizmusának esett áldozatul, a felismerhetetlenségig összetörték.

egyben anyagilag is biztonságba helyezte a művészt. Budapestre költözött, miközben Kolozsváron már tervezték egy Mátyás-emlékmű felállítását. Fadrusz elnyerte a pályázatot, a mű gipszmodelljét be is mutatták 1900-ban a párizsi világkiállításon. A szobor talapzata mellett állnak a fekete sereg vezérei: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Szapolyai István, Báthory István. A szobrot 1902 októberében avatták fel fényes ünnepségek közepette – a többi már történelem.

Meghalt a zseni

A Művészet folyóirat 1903-as hatodik számában nekrológ olvasható. „Képfaragásunkban a nemzeti művészet első, Izsó után időrendben talán legelső mesterét vesztettük a minap, amikor Fadrusz János meghalt. Amilyen országosan általános volt a lelkesedés diadalmas mesterműve, a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésekor, olyan országosan általános, olyan mélységes a gyász is, amely sírjába kísérte.”

Az erős fájdalmakkal küszködő szobrászóriás utolsó szavait elhaló hangon hitveséhez intézte: „édes kis feleségem, most már csak a halál jöhet. Bárcsak már meghaltam volna.”

Egy korabeli lapban a következőket írták: „a művész holtteste egyelőre a hálószobában, a halottas ágyon maradt spanyolfallal körülvéve. A szoba teli van művészi alkotásokkal. Ott díszlik a művésznek László Fülöptől festett arczképe; az ágy fölött Stőhr Ernő bécsi festőnek emlékűl adott s Krisztus sirbatételét ábrázoló képe. Az éjjeli szekrényen, virágtartóban állt a szentelt viaszgyertya és mellette a művész órája, melyen oly sokszor leste a fájdalmas perczek tünését. Kezébe egy kis faragott keresztet adott a felesége. Ezt a művész a pozsonyi koronázási emlékszoborról törte le, észre vévén, hogy rövid idő alatt úgy is le fog válni onnan.”

A mindössze 45 éves korában elhunyt szobrászzseni csodálatos hagyatékot testált az utókorra.

az egyetem, amelynek Fadrusz díszdoktora volt, küldöttséget küldött a temetésére. Koporsóját azokra az állványokra helyezték, amelyeken a mester a kolozsvári Mátyás-szobrot készítette.