Budapest elődje, az Aquincum – a „legfényesebb város” római kori hagyatéka

A feltáráskor rábukkantak egy nagyméretű, tógás férfiszoborra a császárkultusz szentélyében. Érdekessége: praktikus módon – hiszen a római császárok időnként sűrűn váltották egymást – a fej cserélhető volt, erre a nyakba illesztett csaplyuk utalt. Az épületben a testőrség és a szolgák lakhelye mellett konyhák, pékség, magtár és raktárak kaptak helyet, sőt vízöblítéses illemhelyek is voltak, a parttal híd kötötte össze, s kikötővel is rendelkezett. A palota belső csillogására a kiállított leletek alapján következtethetünk. A helytartói és császári szobrot tógában ábrázolták. Erről Ivan Ivanji Diocletianus című regénye jutott eszembe, ahol így írt a divat változásáról: „Az ősi római szokás, amely szerint a legfontosabb ruhadarab a gyapjúszövetből készült toga volt, alatta pedig gyapjúinget, a tunicát hordták, többé nem volt sérthetetlen. A toga úgyszólván eltűnt, kiment a divatból, lévén túlságosan komplikált, s egy csöppet sem praktikus viselet. A férfiak öltözékének legfontosabb része a tunica lett…, rendszerint a legfinomabb vászonból készült”.
A palota falfestésének és mozaikpadlójának, mennyezetének képét is megcsodálhatjuk egy rekonstruált szökőkút társaságában. Falba süllyesztett tárlókban a mindennapi és a luxusélet tárgyai kaptak helyet: üveg- és fémedények, terra sigilláták, fényes, vörös kerámiatárgyak. Itt látható a világhírű víziorgona másolata is.

A magyar Pompej

A régészeti parkban sétálva lenyűgözött a terület nagysága, pedig az eredeti méretnek csak egyharmada látható. Rómer Flóris, aki az ásatások egyik kezdeményezője volt, ezt írta: „…a főherczegnek némileg igaza volt, midőn azt állítá: íme a magyar Pompeji!”

Az előkerült szobor- és oszloptöredékek az egykori épületek szép díszítését bizonyítják. Egy-két dolgot mutatnék be, ami megragadott. A festőházban egy újraépített, berendezett, tipikus római lakás fogadott, szépen festett falai, egyszerű bútorai, kárpitjai közé könnyedén odaképzeltem az egykori lakókat. A Mithras-szentély rekonstrukciója elmélkedésre alkalmas teret teremt. Istenek sorának áldoztak Aquincum lakói, de Mithras, a nap istene közkedvelt volt, több szentélyét is feltárták. Pannónia adottságai miatt – erdős terület lévén – Silvanusnak az erdők, határok istenének jutott kiemelkedő szerep.
Vélhetően Nemesist is imádták, – szép szobrát a kiállításon őrzik – a sors istennője az amfiteátrumi események védnöke volt. A romkertben külön helyet szentelnek a téglák bemutatásának. Az égetett téglát, készítésének fortélyait a római hadsereg terjesztette el birodalom-szerte. Az építőanyagba a légiók belenyomták azonosítójukat, így az aquincumi hadsereg pecsétjével ellátott darabokat is rejtett a föld. A téglák sok mindenről tudnak mesélni: megőrizték emberek, állatok lábnyomait is.

Az aquincumi kőtár

A szórakoztatásról sem feledkeznek el a múzeumban: foglalkozások, mitológiai játszótér szolgálják a gyerekeket. Egyes római ünnepeket is felelevenítenek: így a floraliát, a tavasz, a fontanaliát, a nimfa, a saturnaliát, a karácsony ünnep elődjét. A múzeum területén az állandó kiállítások mellett időszaki bemutatókat is tartanak. A látottak közül kiemelném a Zseniális találmányok–innovatív ötletek: Epizódok az ókori technika történetéből című bemutatót. A technikai megoldásokból legjobban a vízzel kapcsolatosak ragadtak meg. Talán azért is, mert az egykori pilléres alépítményű vízvezeték néhány szakasza még látható. „Patientia, virtus, spes – türelem, tettrekészség, remény” – olvasható Nonius Datus vízvezeték építő síremlékén. A polgárváros lakosainak szórakoztatását szolgálta a színház, s az amfiteátrum.
Az aquincumi kőtár több száz méter hosszan elhelyezett síremlékekkel, sztélékkel, oltár- és oszloptöredékekkel kápráztatja el az embert. A síremlék-feliratok sokszor eligazítanak az elhunyt foglalkozását illetően is. Így az egyik legszebb pannóniai felirat is a fiatal, dallamos nevű Aelia Sabina szarkofágján:

„Lezárva e kőben fekszik Sabina a jámbor, drága feleség, művészetekben jártas lévén ő az egyedüli, fölülmúlta férjét, kedves hangja volt, ujjaival pengette a húrokat; … a víziorgonát kezelő nép körében tekintéllyel és nyájasan uralkodott. Légy boldog, bárki olvasod ezeket, őrizzenek meg az istenek és jámbor hangon kiálts: Isten veled Aelia Sabina! — Titus Aelius Justus hydraularius (víziorgonás) a II. legio adjutrix tiszteletdíjas katonája állíttatta a feleségnek.” A hölgy személye többeket megihletett, Áprily Lajos például így írt a zenésznő nevével azonos című versében (alcíme: „…sed cito rapta silet…”, a „kő beszél”): „A kő beszél: Aelia volt neved,/ daloltál és huszonöt évet éltél./ Szépségek haltak meg együtt veled,/ Gyönyörködtettél, lanton is zenéltél.” Legendás feltételezések közé tartozik, hogy talán e megörökített hölgy játszhatott a híres aquincumi leleten, a víziorgonán is. A helyszínen e hangszer másolata látható, s a látogatót nagyméretű, orgona ihlette művészeti alkotás fogadja a múzeum bejáratánál.

(Folytatjuk)

Csermák Judit