Baróti, a mesterek mestere

Jóval halála után kiáltotta ki a magyar futballtársadalom Baróti Lajost a „mesterek mesterének”. Amikor a magyar labdarúgás évtizedek óta nem rúg labdába nemzetközi szinten, és a futballrajongók rájöttek: Baróti – jó és rossz tulajdonságaival, sikereivel és kudarcaival együtt – Magyarország egyik legkiválóbb labdarúgó-szakembere volt.

Kratochfill Lajos néven született az erdővidéki Baróton 1914. augusztus 19-én. Atyja Kratochfill  Dezső pedagógus volt, testvéréből, Dezsőből irodalomtörténész lett. Kevesen tudják, hogy Váczi Eszter énekesnő, a Jazz+Az együttes oszlopos tagja, aki szólóénekesként is remekel, a mesteredző egyik unokája.

Inkább az edzőség

1928-ban kezdett futballozni a Szegedi AK együttesében, majdnem teljes játékos-pályafutását ebben a csapatban töltötte. Játékosként nem alkotott maradandót, noha két alkalommal a nemzeti válogatottban is szerepelt. Igaz olyan csapatba csöppent, amely 1938-ban világbajnoki ezüstérmes lett, és olyan csatár ontotta a gólokat, mint Zsengellér Gyula. A futball mellett Baróti Szegeden elvégezte a jogi egyetemet is. Szegedet 1946-ban hagyta el, két éven át a Győri ETO csapatában játszott, itt is fejezte be aktív pályafutását. Még aktív játékosként elvégezte a Testnevelési Főiskola edzői szakát, 1948-ban, 34 éves korában a Győr csapatának lett a szakvezetője. A kor szokásainak megfelelően „civil” állása is volt az egyik helyi gyárban, ahol a „munkásigazgató” első beszélgetésük alkalmával finoman, de keményen fogalmazva próbálta irányítani, befolyásolni az új edzőt. Mire Baróti: „A vagongyárban elismerem főnökömnek, de az öltözőben az edző parancsol.” A folytatás? Negyvennyolc órán belül el kellett hagynia Győrt. A Budapesti Postás csapatához került, majd a Vasas edzéseit irányította. Első jelentősebb edzői sikereit ezzel a klubbal érte el: 1956-ban és 1957-ben elnyerte a Közép-európai Kupát, egyszer a magyar labdarúgó-bajnokságot, egyszer pedig a Magyar Népköztársaság Kupáját. 1957-ben mesteredzői címet is kapott, és kinevezték a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A válogatott élén

Amikor elkezdte megbízatását, keretében olyan játékosok kaptak helyet, mint Grosics, Bozsik, Buzánszky, Budai II., Hidegkuti. Gyakorlatilag az Aranycsapat alapjait fektette le, az igazi sikereket viszont később Sebes Gusztáv aratta le. „Egyszer játszottam is ellene Győrben, később szövetségi kapitányom lett. Nagyon tiszteltem, rendkívüli egyéniség volt emberileg és szakmailag is” – méltatta Grosics Gyula. Hosszú kapitánysága alatt – az első időszak kilenc, a második három esztendeig tartott – beépítette a válogatottba Albertet, Mészölyt, Farkast, Göröcsöt, Benét, Tichyt. Az 1966-ig tartó időszakban három világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon – ahol bronzérmet szerzett – is részt vett, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes lett az általa irányított válogatott. 1967-ben az Újpesti Dózsa vezetőedzőjévé nevezték ki, amellyel három alkalommal nyert bajnokságot. 1971-ben egy évig Peru szövetségi kapitánya volt, majd 1972-ben visszatért régi klubjához, a Budapesti Vasashoz, amellyel újra sikerült elnyernie a Magyar Népköztársaság Kupáját. Irányításával vette sikerrel a VB-selejtezőket az 1978-as argentin világbajnokság előtt a Pintér, Nyilasi, Törőcsik vezette gárda.

A sikertelen vb-szereplés után – ahol az argentinok elleni nyitómérkőzésen Nyilasit és Törőcsiket is kiállították – Baróti végleg elbúcsúzott a válogatottól. Ezt követően rövid ideig az osztrák Wacker Innsbruck együttesének edzéseit vezette, majd 1980 és 1982 között a portugál Benfica Lisszabon vezetőedzője volt. Ezt követően vonult vissza az edzősködéstől. 1989-től a Magyar Labdarúgóedzők Testületének tiszteletbeli elnöke volt, 2000-ben az Európai Labdarúgó-szövetség életműdíjában, 2004-ben pedig Magyar Örökség díjban részesült.

Emlékezete

„Nála lettem először válogatott 1975-ben. Fantasztikusan szerette valamennyi játékosát, úgy bánt velünk, mintha a saját fiai lennénk” – emlékezett Barótira egyik legkiválóbb tanítványa, Nyilasi Tibor.

Bene Ferenc, a kiváló csatár így emlékezett: „Baróti mesterem volt az Újpestben és a válogatottban is. Nagyszerű ember volt, a legjobb edző, akivel valaha együtt dolgoztam.”

Szövetségi kapitányként Baróti 117 válogatott, vezetőedzőként 439 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon. Edzőként ötödmagával a világbajnokságokon legtöbbször, négyszer részt vevő szakemberek – a német Sepp Herberger és Helmuth Schön, az angol Walter Winterbottom, és a francia Henri Michel – társaságában tartják nyilván. 91 esztendős korában Budapesten hunyt el 2005. december 23-án.