Az örök Tragédia

Akinek kedve kerekedik sétálni egyet a budapesti Rákóczi úton, és elérkezik az Astoria szállóig, szemközt egy irodaépületet lát. Ennek helyén állt az 1913-ban lebontott első Nemzeti Színház. 1835-ben közadakozásból épült, és a kortársak szemében az összefogás jelképének számított. Hatalmas belsővel rendelkezett: két emeletén, a páholyokban és a karzaton mintegy 2400 nézőt volt képes befogadni. Elképesztő ez a szám, ha a mai 100-150 ülőhelyes stúdió-színpadokra gondolunk. Hamar rájöttek az építők, hogy biztonsági szempontokból kívánnivalót hagy maga után egy ekkora hodály, így a helyek száma fokozatosan csökkent, és végül Paulay Ede igazgatósága alatt 900 körül állapodott meg.
1875-ben a Nemzeti Színház a népszínművet és az operettet átadta a Népszínháznak, ám ezzel maga alatt vágta el a fát. Az arisztokrata páholyközönség elpártolt a Nemzetitől, a fiatal urak és hölgyek más helyszíneket kerestek a találkozásokra. Miután már nem a Nemzeti volt az egyetlen színház Pesten, divattá vált, hogy több helyen is foglaltak páholyt a főrangúak, és egy-egy este több színházban is megfordultak. A Csongor és Tünde 1879-es ősbemutatója már a mélypontot jelezte: a nézőtéren ülő Prielle Kornélia színésznő, a Nemzeti örökös tagja, Petőfi egykori menyasszonya feljegyezte, hogy mellette „egy úr elaludt, egy másik otthagyta az előadást, többen fecsegtek a legragyogóbb dialógusok alatt.”
Ilyen körülmények között döntött Paulay direktor úr Az ember tragédiája színrevitele mellett. Valószínűleg azt remélte, hogy az egyetemes érvényű mű ismét színházba csalogatja az értelmiséget, a mélyebb darabok kedvelőit. Paulay, aki a darab rendezését is elvállata, tudta, hogy kockáztat: mire Madách Imre drámai költeménye 1883-ban színpadra került, már iskolai tananyag volt, többször is kiadásra került, szövegét szinte mindenki ismerte már, szerzője pedig a magyar irodalom kultikus alakjává vált. Ennek okán a próbákat már az előző évadban megkezdték, a nyári szünetben is próbáltak, és Paulay több jelentős színházi embernek is kikérte a véleményét a bemutató előtt. Meghagyta a Tragédia keretes szerkezetét, de a mű körülbelül négyezer sorából csupán 2560 maradt. A színeket előjátékra és öt szakaszra osztotta, és a négy órás előadást öt szünettel mutatta be. Paulay remekül ráérzett arra, hogy a külsőségek jelentősen feldobják a darabot: „Díszes, de nem csillogó keretet terveztem a képekhez. Sehol sem akartam a külső fénnyel vonni el a figyelmet a költeményről; de törekedtem mindent előállítani, ami világosabbá, könnyen érthetővé teheti” – írta később a rendező. Újítás volt, hogy nem a raktár mélyéből elővett régi, más előadásokhoz készült díszleteket használták, hanem Paulay újakat, a darabhoz tökéletesen illőeket rendelt. A díszletek és a jelmezek tervezésénél Feszty Árpád is közreműködött, a bemutatón Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre, Lucifert Gyenes László alakította.
Hatalmas közönségsikert aratott az előadás, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21. és 1886. december 25. között 50 előadást ért meg. 1894. május 13-án volt a századik előadás a Nemzeti Színházban, ahol még mindig a Paulay-féle változatot adták elő, egészen 1905-ig.
Az új Nemzeti Színház 2002. március 15-én Madách Imre Az ember tragédiája című darabjával nyitotta meg kapuit. Így hát Madách műve végigkísérte a mindenkori Nemzeti életét…