Hirdetés

A tetőről lógott a Duce

Valószínűleg szülei sem hitték volna, hogy Benito Mussoliniből, a tehetséges újságíróból Olaszország tejhatalmú diktátora lesz. A hetven éve egy benzinkút tetőszerkezetén befejeződött karrier akár tanulságul is szolgálhatott volna a világ zsarnokai számára.

Nánó Csaba

2015. április 25., 13:252015. április 25., 13:25

 

Úgy tűnik, a diktátorok egyik „erénye”, hogy sosem tanulnak elődeik sorsából, és többnyire általános megvetés közepette fejezik be földi ámokfutásukat.

Az 1883. július 29-én született Benito Amilcare Andrea Mussolini sem kimondottan diktátornak készült, kovácsmester apja és tanítónő anyja tanítónak szánták nagyobbik fiukat. A családban szocialista szellem uralkodott, ám az első világháború kitörése után Benito letért erről a pályáról. Ki is zárták az Olasz Szocialista Pártból, mire bánatában megnősült. 1919-ben lett az olasz fasiszta mozgalom vezetője – itt kapta meg a Duce (Vezér) titulust. 1922-ben fasiszta híveivel bevonult Rómába, és kiharcolta, hogy miniszterelnök legyen. Már az első évben létrehozta a Fasiszta Nagytanácsot, amelynek tagjai a fasiszta miniszterek és pártvezetők lettek, sikerült megalapoznia a pártállamot Olaszországban.

Köztudott, hogy Adolf Hitlerrel kölcsönös hívei voltak egymásnak, bár Mussolini nem értett egyet például a Führerrel Ausztria lerohanásának ügyében, de a zsidókérdés „megoldásában” sem. Ettől természetesen még paranoiás fasiszta diktátor maradt, látványos gesztusokkal, órákig tartó lelkesítő és öndicsérő beszédekkel.

Az angolszászok 1943. júliusi szicíliai partraszállása után a fasiszta Olaszország összeomlott. Mussolinit a Nagytanács megfosztotta tisztségeitől, és börtönbe vetette. Mussolinit az Otto Skorzeny vezette különleges német alakulat szabadította ki. Ezt követően Hitler Mussolinit nevezte ki az észak-olasz Salói köztársaság miniszterelnökének, aki visszatérte után leszámolt az ellene fordulókkal, és újfajta politikát ajánlott Olaszországnak: egy új, tisztább fasizmust. Másodszor azonban már nem menekült, amikor a szövetségesek frontja elérte Észak-Olaszországot, a Duce megpróbált északra szökni, és Svájcba eljutni. Német tiszti egyenruhában, szeretőjével, Clara Petaccival kézen fogva egy német jelzésű teherautóval és sofőrjével indult Svájcba. Ám amikor 1945. április 27-én elérte az országhatáron fekvő Dongo falucskát, egy partizánkülönítménybe futott. Az olasz fegyveresek átkutatták a teherautót, a raktérben megtalálták a 61 éves diktátort és szeretőjét. Másnap mindkettőjüket halálra ítélték, majd agyonlőtték őket, és a milánói Piazzale Loreto téren, egy Esso benzinkút tetőszerkezetén fejjel lefelé fölakasztva az olaszok bosszújának tették ki őket. Testüket megcsonkították, meggyalázták.

Unokája, Alessandra Mussolini – nagynénje a világhírű Sophia Loren színésznő –, nagyapja nyomdokain belépett a politikába, és jelenleg az Európai Parlament, mi több, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság tagja is. Így őrködik Európa polgárainak jogai fölött egy egykori diktátor unokája.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés