A pusztulástól megmentett Kafka

Franz Kafka egyik leghíresebb novellája, Az átváltozás így kezdődik:„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt”. Ösztönösen felmerül a kérdés: mégis milyen ember lehetett, aki ezeket a szörnyű sorokat papírra vetette?

Franz Kafka 1883. július 3-án született az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Csehországban, Prágában. A százharminc évvel ezelőtt földi napvilágra érkezett Kafka negyven évesen hagyta el az „árnyékvilágot”: az 1917-ben jelentkezett tuberkulózis 1924-ben végleg elvitte Gregor Samsa „szülőatyját”. Kafka negyven év alatt csak kevés írását jelentette meg, neve ezért nem is számított ismertnek. Mindez csak halálát követően változott meg.

Franz Kafka középosztálybeli német zsidó családban született. Bár anyanyelve német volt, már gyermekkorában megtanult csehül. 1906-ban elvégezte a jogi egyetemet, majd egy biztosítótársaságnál kezdett dolgozni. Ebben az időszakban kezdett írni. Betegsége jelentkezése után családja, főként Ottla nevű testvére ápolta, akivel sok közös vonása volt. Kafkát a tuberkulózison kívül migrénes rohamok, álmatlanság és emésztési zavarok is gyötörték, sőt, feltehetőleg krónikus depresszióban is szenvedett. Attól tartott, hogy szellemileg és fizikailag is visszataszítónak tartják, miközben a külvilág minden szempontból vonzónak tekintette. Lelki gyötrődéseit apjával való kapcsolata is rontotta: zsarnokoskodásra hajlamos apjának karaktere írásaiban is megjelenik. Többször jegyzett el hölgyeket, de a nősülésig sohasem jutott. Egyik szeretőjétől állítólag gyermeke is született, ám az utód fiatalon elhunyt.

Egész életében panaszkodott, hogy polgári foglalkozása mellett nem jut elég ideje a számára igazán fontos feladatra, az írásra, ami menedéket jelentett számára. Ugyanakkor sosem tartotta fontosnak a hírnevet, ezért a kiadásra nem fektetett hangsúlyt. Az írást mindenesetre nagyon kedvelte. Ha tehette, inkább levélben kommunikált. Százával írta a leveleket családjának, barátnőinek, menyasszonyainak és legfiatalabb húgának, Ottlának. Az írást magát az imádság egy formájának tartotta Kafka, aki egyébként rendkívül érzékeny volt a zajokra.

A „kafkai” terminus nemcsak az irodalmi, hanem a köznyelvnek is része lett: szürreális, bonyolult és megoldhatatlan helyzetet jelent. Kafka írásainak jellemzője egyébként, hogy a bizarr eseményeket valóságszerű leírások kísérik.

Mikor betegsége rosszabbodott, egy Bécs melletti szanatóriumba ment, ott is hunyt el. Halálát – utólagos feltételezések szerint – éhezés okozta, mivel állapota miatt az evés rendkívüli fájdalommal járt számára, és az intravénás táplálás akkor még ismeretlen volt. Testét Prágában helyezték örök nyugalomra.

Halála előtt utasította barátját és irodalmi ügynökét, Max Brodot, hogy írásait semmisítse meg. Utolsó szerelmét, Dora Dymantot ugyanerre kérte. Egyikük sem teljesítette a kívánságot: Brod sajtó alá rendezte, rendszerezte, kiegészítette, sőt olykor be is fejezte elhunyt barátja műveit. Így Kafka írásai végre a kiérdemelt figyelemben részesülhettek. Dymant szintén megőrizte a nála hagyott 20 jegyzetfüzetet és 35 levelet, ám ezt az anyagot a Gestapo 1933-ban elkobozta, és azóta sem került elő. Elméletileg megtörténhet tehát, hogy Az átváltozás, Az éhezőművész, A fegyencgyarmaton című novellák, és A per, Amerika és A kastély című híres regények szerzőjének újabb, máig ismeretlen írásai bukkanjanak fel.