Hirdetés

A norvég, aki meghódította a sarkokat

Roald Amundsen a sarkvidékek legeredményesebb utazója volt

Roald Amundsen a sarkvidékek legeredményesebb utazója volt

2017. július 16., 17:142017. július 16., 17:14

2017. július 16., 17:162017. július 16., 17:16

A 145 évvel ezelőtt született felfedező halálát az okozta, hogy meg akarta menteni egyik vetélytársa életét. Roald Amundsen azóta is az önzetlenség, az emberség példaképe a tudományos világban.

A norvégiai Borgeban 1872. július 16-án született Roald Engelbregt Gravning Amundsen nemcsak halálával, hanem egész életével és munkásságával példaképévé vált az eljövendő nemzedékeknek.

Hirdetés

Ő volt a sarkvidékek legeredményesebb felfedező utazója, ő hajózott először át az Északnyugati átjárón, és 1910–1912-es expedíciójával elsőként érte el a Déli-sarkot 1911. december 14-én.

Honfitársa, Fridtjof Nansen Grönlandot átszelő expedíciójának hatására döntött úgy, hogy életét a felfedezésnek szenteli. Alig múlt 25 éves, amikor a Belgica fedélzetén útnak indult a háborgó óceánon. Hajójuk belefagyott a Bellighausen-tengerbe, így ők voltak az első kutatók és tengerészek, akik az Antarktiszon teleltek. 1903-ban azt az expedíciót vezette, amelynek először sikerült végighajóznia az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra az Északnyugati átjárón. Az út során méréseket végeztek az általa felfedezett északi mágneses sark környékén. Amundsen megismerkedett az eszkimókkal, megtanulta tőlük, hogyan lehet megélni a tundrán és a jégvilágban. Ugyanakkor eltanulta a szánhúzó kutyák hajtását, és dokumentálta az eszkimók hőszigetelő ruházatát, aminek későbbi expedícióin hatalmas hasznát vette. Állítólag ő volt az első olyan sarki utazó, aki rétegesen öltözött, hogy megóvja a test által kibocsátott hőt.

Észak helyett Dél

Amundsent hazatérve nemzeti hősként ünnepelték. A következő években az Északi-sarkra készült, a cél érdekében megszerezte példaképe, Nansen régi hajóját, a legendás Framot (Előre).

Eközben azonban vetélytársai sem ültek babérjaikon: amikor 1910-ben már minden készen állt az indulásra, megérkezett a hír, hogy Robert Peary és Frederick Cook felfedezők már elérték a sarkot. Amundsen úgy vélte, az utazás így tárgytalanná vált, ezért a Déli-sarkot vette célba. Tervéről tulajdonképpen csak testvére tudott, nem akarta, hogy vetélytársai is megismerjék terveit. (Azokban az években valóságos versenyfutás folyt a sarkok meghódításáért, a mai napig nem teljesen tisztázott, hogy az Északi-sarkot Peary vagy Cook érte el előbb. Ugyanakkor az első vitathatatlan északi-sarki út, méghozzá légi úton, szintén Amundsen nevéhez fűződik 1926-ból. Ennek ellenére Pearyt tekintik az első hódítónak, bár ő, mint később kiderült, „csak”40 kilométerre közelítette meg.)

Amundsenék 1911. október 20-án indultak útnak, és december 14-én, 35 nappal Scott előtt érték el a Déli-sarkot. A kiváló előkészületeknek és a nagyszerű szánhúzó kutyáknak köszönhetően simán, szinte eseménytelenül teljesítették a feladatot. Amundsen nem tudott maradéktalanul örülni a sikerének, mert őt világéletében az Északi-sark tartotta bűvöletében. „Ehelyett ott találtam magam a Déli-sarkon”–mondta később.

Sírja az óceán

Amundsennek vérében volt a kalandvágy. Bár sikeres hajózási vállalkozást vezetett hazájában, az utazásról nem mondott le. Hajón is elindult az Északi-sarkra, majd ezt követően a sarki repülés úttörője lett.

1925-ben Lincoln Ellsworth amerikai kutató társaságában két hidroplánnal indult Alaszkából az Arktisz felé, de 250 kilométerre a pólustól leszállásra kényszerült. Huszonnégy nap alatt harmincszor építették újra a jégkifutópályát, míg sikerült felszállniuk.

1926-ban ugyancsak Ellsworth támogatásával az olasz Umberto Nobilével társult, a terv pedig az volt, hogy nagyobb teherbírású, hosszabb ideig repülésre képes merev léghajón repüljenek át az északi pólus felett. A Norge-ra keresztelt léghajó személyzete május 11-én körözni kezdett a Sark fölött, ledobták a norvég, az olasz és az amerikai zászlót és továbbrepültek Alaszka felé. A probléma ezzel az úttal az volt, hogy Amundsen és Umberto Nobile összevesztek azon, melyik nemzeté is a dicsőség…

Hogy Nobile bizonyítsa igazát, miszerint az olaszoké az érdem, 1928-ban újabb léghajóutat szervezett az Északi-sarkra, ezúttal kizárólag olaszokból álló személyzettel. Csakhogy a repülés szerencsétlenül ért véget, a gép lezuhant. Hat ember eltűnt, kilencen, akik túlélték a zuhanást, a jégtáblákon ragadtak.

Bár a kapcsolat köztük nem volt felhőtlen, Amundsen egy percig sem habozott, hogy Nobile segítségére siessen. Hatalmas önzetlenségről téve tanúbizonyságot 1928. június 18-án Bergenből indult repülőn, de többé soha nem látták: a gép eltűnt, bizonyára a tengerbe veszett. Nobilét és társait két nappal később megtalálták: egy svéd gép fedélzetére vette őket. Az olasz sarkkutató 1978-ban 93 évesen hunyt el ágyban párnák közt. Az alig 56 éves Amundsen sírja pedig az általa annyira szeretett jeges óceán lett…


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés