A mindenkivel háborúzó II. István

(folytatás 9. lapszámunkból)

Apja Könyves Kálmán király, anyja Kálmán első felesége, Felícia királyné, szicíliai normann hercegnő. Kálmán az 1105-ös győzelmes dalmáciai hadjárata után királlyá koronáztatta Istvánt, így akarta kifejezésre juttatni, hogy Álmos ellenében fiát tekinti törvényes örökösének. Ettől az időszaktól 1116-ig, Kálmán király haláláig ő volt az ifjabb király.

Könyves Kálmán 1116. február 3-án bekövetkezett halálát követően Lőrinc esztergomi érsek Székesfehérváron királlyá koronázta a 14 éves II. Istvánt. Kiskorúságának idejére Lőrinc esztergomi érseket és János nádorispánt nevezték ki melléje kormányzókká. II. István király már ifjú korában buja életet élt azoknak a kunoknak a feleségeivel és lányaival, akik a görög császár uralma alól szaladtak hozzá menedékért, és a Nagy-Kunságon telepedtek meg. Gyereke nem született.

A krónikák szerint „István törvényes nőt nem akart elvenni, hanem ágyasokkal élt; miért is a zászlós urak és előkelők sajnálván az ország pusztulását és a király magtalanságát, nőt hoztak neki.” A főurak által 1121-ben hozott Etelka Henrik stefaningi tartománygrófnak és Leopold osztrák őrgróf nővérének volt a leánya. Ennek ellenére II. István Róbert capuai normann herceg lányát vette feleségül.

Zavaros nemzetközi helyzet

II. István uralkodásának elején igen zavaros volt Magyarország külpolitikai helyzete. A Német-Római Birodalomban V. Henrik volt a császár, aki 1108-ban hadjárattal támogatta Álmos herceget. A magyar–német viszonyt az is rontotta, hogy az új magyar király a pápa oldalán állt. II. István a csehekkel is rossz viszonyban volt. A magyar–cseh viszony 1108-ban romlott meg, amikor a cseh herceg részt vett V. Henrik Magyarország elleni hadjáratában.

Ugyanakkor Dalmácia meghódítása Velencével állította szembe a Magyar Királyságot. István trónra lépésekor már jelentős fegyveres összeütközések idejét élte az ország Dalmáciában. Ordelafo Faliero velencei dózse még Kálmán életében, 1115 augusztusában megkezdte a magyar uralom alatt álló dalmát területek elfoglalását. Ez részben sikerült is. Az 1116 májusában indított támadásához a dózse már V. Henrik német-római és I. Alexiosz bizánci császár politikai támogatását is megszerezte. A velenceiek 1116. június 29-én Zára mellett legyőzték a Kledin bán vezette magyar hadakat, s ezzel Közép-Dalmácia Velence uralma alá került. 1116. augusztus-szeptember hónapjaiban a velencei csapatok elfoglalták Sebenicót, Traut, Spalatót és az adriai szigeteket. Szeptember 29-én Spalatót a velenceiek árulással vették be, és a magyar őrséget felkoncolták. 1116-ban a magyarok egy időre elvesztették Dalmáciát.

Váltakozó hadisikerek

A Magyar Királyság nem mondott le könnyen Kálmán király hódításairól. A következő években Kledin bán több, váltakozó sikerű hadjáratot vezetett a velenceiek ellen. 1118-ban a dózse is elesett egy Zára melletti csatában, de az utódával, Domenico Michiellel 1119-ben kötött ötéves béke Velence dalmáciai uralmát szentesítette. 1124-ben, az ötéves fegyverszünet lejártával, II. István seregével Velencétől visszafoglalta a dalmát városokat Zára kivételével. 1124 júliusában II. István megerősítette Trau és Spalató I. Kálmántól kapott kiváltságait. 1125 május–június hónapjaiban a Szentföldről hazatérő velencei hajóhad, és az általuk felbujtott afrikai mórok kalózhajókkal meglepték Traut, és újra elfoglalták a dalmát városokat. Traut felégették, a polgároknak Spalatóba kellett menekülniük, míg városukat felépíthették. A dalmáciai területek csak II. Béla uralkodása idején kerültek ismét magyar fennhatóság alá.

Magyar–cseh hadműveletek

A magyar külpolitika a magyar–cseh viszony javulására törekedett. II. István és I. Vladislav cseh fejedelem a magyar–morva határon, az Olsava folyónál kezdte meg béketárgyalásait. A tárgyalásokra mindkét uralkodó seregeivel vonult fel. Az eseményekről cseh és magyar forrás is beszámol. A két tudósítás nem mindenben fedi egymást. Annyi bizonyos, hogy a nagy bizalmatlanság miatt nem egyeztek meg, és 1116. május 13-án véres csatára került sor, amelyben II. István vereséget szenvedett. A kortárs krónikás, Cosmas Pragensis azt írja, hogy ott annyi magyar pusztult el, amennyi még a Lech folyó mentén sem veszett oda. István első külpolitikai akciója kudarccal végződött, a magyar–cseh viszony ellenséges maradt. II. István később sorra fogadta be a kitörő cseh trónharcok emigránsait. 1118-ban II. István vezetésével magyar sereg tört be az osztrák őrgrófságba. Válaszul III. Babenberg Lipót osztrák őrgróf és II. Borivoj cseh fejedelem hadaikkal a nyugati végeket, Sopron vármegye területét pusztították. 1119-ben II. Leopold osztrák határgróf Vas megyét dúlta fel és Vasvárt felgyújtotta.

II. István oroszországi kudarcai

1118-ban Jaroszlav Szvjato­pol­csics vlagyimiri fejedelem Ma­gyarországra menekült Mono­mah kijevi nagyfejedelem elől. Jároszlav fejedelem kérésére 1123-ban II. István király beavatkozott az orosz fejedelmek belviszályába. II. István vezetésével a magyar seregek már megkezdték Vlagyimir ostromát, amikor Jaroszláv váratlanul meghalt. István folytatni akarta az ostromot, de a királyi tanács tagjai úgy döntöttek, nem vállalják a harcot. Kijelentették: ha a magyar uralkodó nem vonul vissza, hazatérnek, és új királyt választanak. István kénytelen volt meghátrálni. 1127-ben Volodár fiai (akik 1099-ben legyőzték Kálmán királyt) egymással viszálykodtak. Vladimir segítséget kért II. Istvántól, aki elfoglalta Przemysl várát, és Kijev felé sietett. Parancsba adta, hogy foglalják el a várat. A főurak megtagadták a vár ostromában való részvételt mondván, hogy ez az akció az országnagyok tanácsa nélkül történik. A király kénytelen volt hazatérni, de indulatában számos kegyetlenséget követett el. Többek között „Krisztina úrasszonyt megégettette, s az emberekre lóganéjból tüzet rakatott.”

Magyar–cseh és magyar–osztrák megbékélés

Az 1122. szeptember 23-án megkötött wormsi konkordátum egy időre véget vetett a pápaság és a császárság közötti küzdelemnek. Az invesztitúraharc megszűnése jótékonyan befolyásolta a magyar külpolitika lehetőségeit, Magyarország számára a nyugati szomszédjaival való viszony rendezését. II. István 1126 őszén személyesen találkozott I. Szobeszláv cseh fejedelemmel, és rendezték a két ország viszonyát. A magyar–cseh ellentétek ezzel megszűntek. 1126 körül a salzburgi érsek közvetítésével megvalósult a magyar–osztrák megbékélés is.

A magyar–bizánci háborúk

A Bizánci-birodalom és a magyar királyság kapcsolatai 1116-ban romlottak meg, amikor I. Alexiosz a dalmáciai háborúban Magyarország ellenében Velencét támogatta. Bizánc ezzel a magyar kereskedők tevékenységét is megnehezítette. A háború közvetlen okát az adta, hogy Álmos herceget II. János bizánci császár fogadta országába.

A külpolitikai kudarcok a magyar főurak jelentős részét szembeállították II. István király uralmával, aki az egyházi vezetők körében is népszerűtlen volt. Ahogyan apja, ő sem tett jelentős alapításokat az egyháznak. Az általános elégedetlenséget kihasználva, 1125 körül Álmos elég erősnek érezte magát a királyi hatalom megszerzésére. A herceg próbálkozását ezúttal sem kísérte szerencse. Bizáncba menekült. II. Komnénosz János bizánci császár Macedóniában várost jelölt ki Álmos és kísérete letelepedésére.

István el akarta érni, hogy a magyar trónkövetelőt utasítsák ki a görög területről. A császár és a király között Szent László leánya, Piroska közvetített. Próbálkozása sikertelen maradt. 1127 nyarán István elfoglalta, majd lerombolta Nándorfehérvárt, majd Szófián át Filippupoliszig (Plovdiv) hatolt. Közben, 1127. szeptember 1-jén, Álmos herceg meghalt. A trónkövetelő halála mégsem jelentette az ellenségeskedés beszüntetését, mert 1128-ban a császár óriási erővel Magyarország ellen vonult. A magyar seregek Haram vára mellett szenvedtek súlyos vereséget. A bizánciak ezután feldúlták, és teljesen kifosztották a Szerémséget, majd visszavonultak.

Válaszképpen 1128 végén István szövetséget kötött a Bizánc ellen függetlenségi harcot folytató szerbek fejedelmével, I. Urossal. A császár 1129-ben leverte a szerbek felkelését, de a hátában megjelenő cseh és magyar csapatok túlereje ellen már nem tudta felvenni a harcot. 1129-ben II. István visszafoglalta Barancsot és a Szerémséget. 1129. szeptember–október hónapokban e várak felmentésére érkező bizánci had elől II. István még visszavonult, de újabb támadása során majdnem foglyul ejtette II. Komnenosz János császárt, akivel aztán Barancs közelében békét kötött. A tárgyaló felek megegyeztek a háború előtti területi és politikai állapotok visszaállításában.

II. István király halála

A magyar–bizánci háborúk idején az István uralkodásával elégedetlen főemberek Magyarország élére ellenkirályokat választottak. Megmaradt hívei segítségével a király kegyetlenül leverte a lázadást. II. István király 1128–1129 táján értesült megvakított unokaöccse életben maradásáról. István kibékült Bélával, Tolnán telepítette le, királyi rokonhoz méltó ellátást biztosított neki, és a szerbekkel kötött szövetség megpecsételéseként feleségül kérte számára I. Uros leányát, Ilonát. Vitatható krónikáink azon állítása, hogy Bélát István király örökösévé tette volna. István csak arra számított, hogy meggyengült hatalmát Béla híveinek megnyerésével szilárdíthatja meg. 1131. március 1-jén István szerzetes ruhába öltözött és lemondott az uralkodásról. Hosszú betegeskedés után alig harmincévesen, 1131 áprilisában, vérhasban halt meg. Kívánsága szerint Váradon, Szent László király mellé temették el.

(folytatjuk)