
Fénykorában rengetegen rajongtak a zenészért
Fotó: Piramiszenekar.com
A Piramis együttes és vezetőjének, Som Lajosnak a neve elválaszthatatlan egymástól. Az október végén elhunyt, szebb időket megélt legendás zenész öreg napjait betegen, rajongóktól, kollégáktól elfeledve, többnyire kórházban tengette.
2017. november 12., 19:502017. november 12., 19:50
2017. november 12., 19:542017. november 12., 19:54
Som Lajosnak, a Piramis együttes legendás alapítójának karrierje viszonylag rövidre sikeredett, de annál emlékezetesebb marad. 1964-től, 17 éves korától zenélt, gyakorlatilag ott volt a magyar beat kezdeteinél. Első nagy dobása a Taurus együttes volt a 70-es évek elején, amelyben Radics Bélával, a korán elhunyt gitárzsenivel, Balázs Fecóval, a Korál együttes alapítójával és a Metróból átigazolt, jelenleg Kanadában élő Brunner Győzővel játszottak együtt. Őket tartják az első magyar hard rock zenekarnak, de hangfelvétel alig maradt utánuk.
A zenekar klasszikus felállása: Som Lajos basszusgitár, Révész Sándor ének, Gallai Péter ének, billentyű, Závodi János gitár, Köves Miklós dob.
A Piramis együttes alapítója, basszusgitárosa, vezetője egy bizonyos korosztály számára ikonikus alakja volt a zenei világnak. A zenekar tagjai a hetvenes években népszerűbbek voltak Kádár Jánosnál. Olyannyira nagy volt körülöttük a felhajtás, hogy az irántuk való rajongás okairól és lehetséges következményeiről oldalakat írtak az akkori újságok. Emlékezetes, hogy a korabeli tinédzserek Révész Sándorról és Som Lajosról úttörőőrsöket neveztek el, a gyárakban pedig Piramis-brigádok alakultak. Mindennek a csúcsa az volt számomra, amikor azt olvastam, hogy a kommunista ipar egyik fellegvárában, a Lenin Kohászati Művekben Som Lajos-brigádot alapítottak a tetőtől talpig párthű melósok.
Ő azonban
Emlékeiből tengette napjait többnyire a kórházi ágyon. Saját bevallása szerint függőségei és emberi csalódásai miatt került süllyesztőbe. Először önéletrajzi könyvében mesélt arról, hogy évekig, évtizedekig volt alkohol- és kokainfüggő. „Napi egy liter vodka és a hozzávalók négy éven keresztül, és persze hótündérke-hókefélke-kisasszony, a kokainhercegnő” – vallotta a zenész. Noha belátta, hogy önpusztító életet élt, szerencsétlen sorsáért volt zenésztársait is hibáztatta. „Akkor kezdődtek az egészségügyi problémáim, amikor elkezdtük a próbákat a 2006-os Piramis-koncertre. Csak három számot hagytak játszani, és Révész Sándor folyamatosan hangoztatta: fogadjam el, eljárt felettem az idő, roncs vagyok, és leégetem a zenekart, ha fent maradok a színpadon!” – nyilatkozta csalódottan.
A rendszerváltás után több zenészről is kiderült, hogy az államhatóságok beszervezték őket.
Egy rádióműsorban elmondta, hogy 1976-ban a Piramis nemzetközi turnéra készült, ami előtt az állambiztonság munkatársai megzsarolták, hogy csak akkor mehetnek ki, ha hangulatjelentéseket ír. Ő erről tájékoztatta zenésztársait – mesélte –, akik arra kérték, tegyen eleget az állambiztonság kérésének. Nem szeretett jelentést írni, ezért hozták fel ellene az aranycsempészés koholt vádját, ami miatt előzetes letartóztatásba került. A csempészügyet Som valószínűleg kicsit túlmisztifikálta azzal, hogy belekeverte a titkosszolgálatot. 1982-ben tartóztatták le, amikor elkapták, hogy aranyat csempészett a Szovjetunióból, és két hónap börtönt szabtak ki rá. Kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyet elfogadtak, így az előzetesben töltött időn kívül nem kellett rabruhában ülnie.
Som Lajos hónapokig kórházban feküdt, mert nem tudta mozgatni jobb lábát. De nem csak a végtagja miatt kezelték, belső szervi és érrendszeri problémái is voltak. Ennek ellenére bízott benne, hogy hamarosan hazatér. Október 1-én még a 70. születésnapját ünnepelte, igaz, kórházi ágyában. Csalódott volt, mert csak egykori menedzsere köszöntötte fel. Életének végére majdnem minden zenésztársa elfordult tőle, csak volt felesége, Karda Beáta énekesnő kereste meg olykor. Október 30-án, halála napján állítólag a zenész még sétált, de ebéd után leállt a vérkeringése és belső szerveinek működése is, ez okozhatta halálát.
Som Lajos
Budapesten született 1947. október 1-én. Játszott a Tűzkerék, a Neoton, a Taurus zenekarokban. 1974-ben alapította a Piramis együttest, amelynek Révész Sándor mellett másik meghatározó tagja lett. 1985-ben megalapította a Senator együttest, amely két évig működött és egy nagylemezt készített. 2011-ben bejelentették Slamovits Istvánnal, az Edda egykori gitárosával a Storm együttes megalapítását, amit a szakma izgatottan várt, ám a zenekar soha nem kezdte meg működését.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!