
Újabb kupa került a Fellegvárra. A kolozsvári együttes különben az elmúlt évtized legjobb csapata.
Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala
2018. július 19., 22:232018. július 19., 22:23
2018. július 19., 22:252018. július 19., 22:25
A Román Szuperkupa elhódításával kezdte az idényt a kolozsvári CFR. A szombat esti mérkőzésen a fellegvári alakulat egy erős, harcias és fizikailag nagyon jól felkészített csapat benyomását keltette, amely tudja, hogy mit akar. Ezt nemcsak a mérkőzést figyelemmel kísérők láthatták, de a meccset közvetítő szakemberek is azonnal észrevették. A kolozsvári csapat élén először mutatkozott be hivatalos mérkőzésen Edi Iordănescu vezetőedző. Aki nemcsak élete első trófeáját emelhette a kilencven perc után a magasba, hanem gavallérságáról is bizonyságot tett. „Dan Petrescut tisztelem és értékelem. Hasonlóan a múltját is, amely nagyban kötődik édesapámhoz, aki őt sokat segítette a Steuánál, gyermekkorom kedvenc klubjánál. Édesapám ötleteit és elveit is magáévá tette akkor, most sikeres edző. Nem szeretném viszont azt, hogy a CFR-nél köztünk párhuzamot vonjanak. Arra törekszem, hogy a csapat támadóbb futballt játsszon, többet legyen a labda a földön. Főleg, hogy a védelmet nagyon jól összerakta, a csapat kevés gólt kap. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő rossz munkát végzett, hiszen megnyerte a bajnokságot, ez magáért beszél. Én egy bajnokcsapathoz jöttem, és úgy nyertem szuperkupát, hogy a csapat alapjait az elődöm tette le” – nyilatkozta a mérkőzés lefújását követően Anghel Iordănescu fia.
A kolozsvári együttes különben az elmúlt évtized legjobb csapata, hiszen 2008-tól kezdődően eddig négy bajnokságot, a szombatival együtt négy szuperkupát és három román kupát nyert. Az újabb trófea nemcsak a csapatnak jelentett sokat, amely így önbizalommal várja az újabb idényt és a Bajnokok Ligájának selejtezőit, hanem az együtteshez tavaly visszatért Juan Emmanuel Culiónak is. A 34 éves argentin középpályás az egyetlen külföldi játékos, aki Romániában három szuperkupával büszkélkedhet: „nagyon örvendek, hogy nyertünk. Az első félidőben jobb volt a Craiova, ám a második játékrészben már mi voltunk az erősebbek. Nagyon boldog vagyok, hogy három szuperkupát nyertem. Kolozsvár számomra a család, történelmet írtam a klubbal”.
Harmadik szuperkupáját gyűjtötte be a mérkőzés legjobbjának választott Ciprian Deac is. A 32 éves játékos szerint a csapat ahhoz képest, hogy edzőtáborból érkezett Craiovára, nagyon jól játszott. Deac újságírói kérdésre udvariasan válaszolva azt nyilatkozta, hogy a hét végén kezdődő új szezonban a Craiova a bajnoki címért is versenyben van. A kolozsvári csapat játékát látva remélhetőleg nem sok sikerrel.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!