
2015. február 14., 21:412015. február 14., 21:41
2015. február 14., 21:422015. február 14., 21:42
Védéseinek köszönhetően a Szuper előnévvel illették a szurkolók. Lehetett volna nagy csapatok kapusa, a Kolozsvári CFR-t ugyancsak megjárt Betóhoz hasonlóan Ronaldo csapattársa a portugál válogatottban. Mario Felgueiras azonban egy gyönyörűen kezdődő történet szomorú végén a török élvonal egyik középcsapatához szerződött – szinte szimbolikus összegért. „A munkámért nem kaptam fizetést, ráadásul tiszteletet sem. Senkinek sem vagyok a rabszolgája” – nyilatkozta a portugál kapus, miután nemrég a török Konyaspor együtteséhez kötelezte el magát.
Szuper Mario – eredeti nevén Mario Jorge Quintas Felgueiras – valószínűleg más tervekkel indult el az észak-portugáliai Viana de Costelo kisvárosából 29 évvel ezelőtt. Alig volt húszéves, amikor egyesek a nagy kapus, a Barcelonát is megjárt Vitor Baia utódát látták benne. A nagy áttörés azonban nem következett be, a Braga színeiben csak elvétve került a pályára, többnyire kölcsönjátékosként szerepelt gyengébb csapatoknál. Mígnem csapata vezetői Romániába küldték.
„Nagyon megijedtem, hiszen a Brassó csapatáról nem tudtam semmit, s persze a városról sem hallottam. De elhagytam a Bragát, mert nem jutottam játéklehetőséghez. Brassóban végül jól éreztem magam, kezdőjátékos lettem, több Liga 1-es csapat érdeklődését is felkeltettem” – idézi fel Felguieras. Közben a Braga csapatával lejárt a szerződése, de Mario maradt a Liga 1-ben. A legjobb ajánlatot fogadta el, ez pedig akkor a Fellegvárról érkezett. „A CFR akkoriban az első helyekért küzdött, bekerült a Bajnokok Ligájába, ideális hely volt számomra. Sok szép emlékem fűződik a csapathoz, ám olyanok is történtek velem, amiket szeretnék mihamarabb elfelejteni.”
Az utóbbi időben egyre nehezebb helyzetbe került a vasutas csapat. „Miriuţă kongatta meg a vészharangot, amikor kimondta: elfogyott a pénz. Akkor egyesek hazugsággal vádoltak minket, azt állították, a fizetések rendben vannak. De nem ez volt a valóság. Szerettem volna, ha minden másképp alakul, de nem úgy történt” – állítja a portugál kapus. Lemondott a fizetéséről, felhagyott azzal, hogy beperelje a klubot, és egy szerény képességű csapatot választott. Ahol legalább az anyagiakkal nincs gond. Pedig alakulhatott volna másképp is. Parádéi nélkül a CFR sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában (BL) nem ért volna el kiváló eredményeket. A vasutasok 2012-ben Betóval lettek bajnokok, ám a BL-főtáblára már Felgueirassal jutottak fel, a csoportkör emlékezetes menetelése pedig nagy mértékben neki köszönhető. Mario repkedett a kapufák között, többször választották meg a BL-csoportkörben a forduló legjobb kapusává olyanok előtt, mint Neuer, Cech, Buffon vagy Casillas. Nagy csapatok képviselői keresték akkor a fellegvári vezetőket, de Iuliu Mureşan klubelnök nem volt hajlandó 3,5 millió euró alatt eladni a 2 millióra becsült kapust.
„Mindig is profinak tartottam magam. Voltak ajánlataim, mégis Kolozsváron maradtam, mert szerződés kötött ide. És szerettem volna a legjobbamat nyújtani a csapatnak” – vallja a szerénységéről, de kőkemény profizmusáról ismert portugál. A Napoli vagy a Liverpool helyett Szuper Mario a CFR hátsó ajtaján távozott. A Konyasporban kezdheti elölről az építkezést: hátha újra felfigyel rá valaki, hogy nagy csapathoz szerződjék, s talán a válogatott közelébe is kerüljön.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!