Hirdetés

Negyedszázados futókör

Csinta Samu

2015. május 04., 08:332015. május 04., 08:33

A várpalotai Méreg József 1990-es futó átportyázása adta az alapötletet az egyesület létrehozásához, de a futás kultusza már jóval korábban élt a háromszéki fővárosban. Így aztán senki sem lepődött meg, amikor Csutak Tamás válogatott hosszútávfutó (képünkön) indítványozására 1991-ben Sepsiszentgyörgyön megalapították a Gáll Lajos Futókört, amely ugyanazon év október 12-én megtartotta első futónapját. A történelmi eseményen 214 versenyző indult, a győztes pedig a 16 éves Vasile Alecsandru lett, aki később éveken át tartotta az 1500 méteres síkfutás román országos csúcsát. A verseny abban a tekintetben is kuriózumnak számított, hogy hazai viszonylatban meglehetősen szokatlan módon több idős versenyző is elindult: Dumitru Tălmaciu, Ferdinand Moscovici vagy Fabis Olivér azóta is a veteránversenyek fő látványosságainak számítanak.

Fennállása 24 éve alatt több mint 40 ezer embert késztetett „megfutamodásra” a hajdani székelyföldi olimpikon maratoni futó, Gáll Lajos nevét viselő futókör. Az évi két versennyel – a városfutás és Mikulás-futás – kezdő egyesület „portfóliója” az évek során jelentősen bővült, ma már március 15-i emlékfutás, félmaraton, szilveszteri évbúcsúztató futás és Sugás-futás is szerepel a kínálatban. A 20-25 aktív tagot számláló csapat a nemzetközi megméretésektől sem riad vissza, rendszeres résztvevője a Békéscsaba–Arad-futásnak, az Ultrabalaton elnevezésű szupermaratoninak, ahol 2010-ben győztesként értek célba, a NATO-kupának, és elmaradhatatlanul jelen voltak az időközben „megboldogult” Bécs–Budapest szupermaratoni futáson is.

A hazai tömegsport egyik legfőbb animátorává izmosodott futókör május 2-án immár 25. alkalommal szervezi meg hagyományos versenyét, amely 1992 óta szerves része a legnagyobb erdélyi városünnep, a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok rendezvénysorozatának. A rendre több mint 400 futót megmozgató versenyre idén részvételi csúcsot, azaz több mint 470 nevezőt jeleztek. A pénzdíjas, de minden nevező versenyzőt emlékcsomaggal és éremmel jutalmazó futásra több korosztályban lehet jelentkezni, a legfőbb dicsőség azonban a városünnep hömpölygő sokadalmának elismerő tapsa, biztatása.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés