Hirdetés

Liga 1: félidő az alapszakaszban

A Sepsi csapatának nem lesz elegendő a drukkerek lelkesedése •  Fotó: Pál Árpád

A Sepsi csapatának nem lesz elegendő a drukkerek lelkesedése

Fotó: Pál Árpád

 Félidejéhez érkezett a román labdarúgó-bajnokság alapszakasza. A világbajnoki selejtezők miatt a Liga 1-ben másfél hetes szünet van. A csapatok töltekeznek, hogy október közepétől már a visszavágókra összpontosítsanak. A rájátszásba való bekerülésért nagy harc várható.

Somogyi Botond

2017. október 06., 22:142017. október 06., 22:14

2017. október 06., 22:292017. október 06., 22:29

„Magam is meg vagyok lepve, hogy ilyen jól megy a csapat. Amikor ide kerültem, nem gondoltam volna, hogy ennyi győzelmünk lesz” – nyilatkozta az elmúlt néhány hétben több alkalommal is Dan Petrescu, a kolozsvári CFR labdarúgócsapatának edzője. A szakember szerint szinte csoda, hogy az együttes ilyen jól szerepel. „Nyáron későn kerültem a csapathoz, ráadásul a keret nagy része kicserélődött. Több mint 15 új játékos érkezett. Nagy részük szabadon igazolható volt, ezért a fizikai erőnlétük is különböző szinten állt. Össze kell szoknunk, ez pedig nem megy egyik napról a másikra. Ennek ellenére a fiúk szerintem eddig várakozáson felül teljesítettek” – tette hozzá Petrescu, akinek a csapata nem kis meglepetésre egyelőre magabiztosan vezeti a román labdarúgó-bajnokságot.

A valósághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a vezetőség nem úgy vásárolta össze a játékosokat, ahogy a Liga 1 többi csapatai közül többen, azaz fejetlenül. Tapasztalt, több bajnokságban szerencsét próbált, képzett labdarúgókat szerződtetett, akiknek kevés idő is elég a beilleszkedéshez: közéjük tartozik a brazil Vinicius vagy a CFR legnagyobb „fogása”, a szenegáli Ibrahima Balde, aki már több klubban is megfordult. Hoban már 35 éves elmúlt, a Dinamótól érkező Nistor is 29 éves, nekik sem kellett sok idő ahhoz, hogy a ritmust felvegyék, ráadásul nyelvi gondjaik sem voltak.

Hirdetés

A vasutascsapat üdvöskéje, a „római hős”, az argentin Culio is hazatért, aki máris a csapat egyik motorjává vált.

Hasonló cipőben jár a horvát Damjan Djokovic, hiszen néhány éve ő is futballozott egy szezont bordó mezben. Az újak közül talán egyedül a spanyol második vonalból érkező portugál Moutinhónak akadtak gondjai, ő is elsősorban a mutatott gyenge játéka miatt szorult ki a keretből is. Nagy nyereség az Athletic Bilbaóban pallérozódott Urko Vera megszerzése is, aki Balde mellett kiváló csatárképességeket csillogtatott meg. „Én mindig azért megyek fel a pályára, hogy nyerjek. De különben minden más területen is hasonlóan gondolkozom. Ha egy tóba köveket kell dobni, én akkor is nyerni szeretnék” – nyilatkozta nemrég a baszk játékos. Ilyen mentalitással pedig nem nehéz a legjobbak közé kerülni.

Dică nem Rădoi

A bajnokság legnagyobb esélyese, a FCSB sem hagyja magát.

A bajnokság legbővebb és legjobb keretével rendelkező csapat a táblázat második helyét foglalja el, és nagy esélye van arra, hogy a négypontos hátrányából tovább faragjon. Ugyanis a világbajnoki selejtezők befejeztével megkezdődnek a bajnokság alapszakaszának a visszavágói, a CFR-nek pedig nehéz kiszállásai következnek: idegenben kell játszania a Craiova, a Dinamo, a FCSB és a tavalyi bajnok, Viitorul ellen. Igaz ugyan, hogy a Becali csapata érdekelt a nemzetközi kupákban is – eddig egy kimondottan gyenge csoportban kiválóan szerepel –, de a csapat Nicolae Dică hozzáértésének köszönhetően jól tudja kezelni a kettős megterhelést. Egyes szakemberek azt gondolták, hogy Dică lesz a második Rădoi, azaz a fiatal edző eredménytelen lesz, és hamar fog repülni a FCSB kispadjáról. Ám Dicának egyik korábbi elődjével ellentétben megvan az edzői képesítése, és nem dobták a mélyvízbe, hanem a szakmát lentről kezdte: a Piteşti csapatát a harmadosztályból felvitte a másodosztályba, fokozatosan haladt a ranglétrán.

Harmadik helyen tanyázik a Devis Mangia által irányított oltyán együttes, amely elvesztett ugyanis egy-két meghatározó játékost (Andrei Ivan például Oroszországba szerződött), ám az olasz szakember irányítása alatt így is ütőképes csapatot formál. A bajnokság elnyerésére, úgy tűnik, nincs sok esélye, hiszen a kispadja elég rövid. De továbbra is nehéz perceket fog okozni a nagyobb csapatoknak.

Meglepetéscsapatok az első hatban

Nagy meglepetésre negyedik helyen áll az Astra, amelyet Gigi Becali megkopasztott.

A giurgiui csapat rendkívül jó játékosait a FCSB vásárolta meg jó pénzért, a többit a csapattól távozó Marius Şumudică vitte magával Törökországba. Ám a második vonalban levők, az eddigi cserék, akik most a kezdőben kapnak helyet, igazolták, hogy az egykori edzőnek, Şumudicának nagyon jó szeme volt: értékes, fiatal játékosokat szerződtetett az elmúlt években a csapathoz. Ezeket egészítette ki a vezetés olyanokkal, akiket nyár végén csábított az Astra keretébe: Le Tallec, Abang vagy a törököket is megjárt, az együttesnél több évig játszó japán Seto. A csapat legnagyobb erőssége azonban Edi Iordănescu, a kispadon ülő edző, aki ezúttal is bizonyítja, hogy szakmai tudásához nem fér kétség. Talán nem véletlen, hogy a CFR – mielőtt Dan Petrescu mellett tette le a voksát – először éppen őt szerette volna elcsábítani a Fellegvárra.

A bajnokság legnagyobb meglepetése egyelőre a Botoşani, valamint a Temesvár. Mindkettő szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, a nagy csapatok ellen is jól játszott, így reális eséllyel pályázik arra, hogy a rájátszásba kerüljön. Ebbe azonban a Dinamónak is lesz beleszólása. A válogatotthoz kerülő Cosmin Contrával megüresedett kispadra Vasile Miriuţă került, aki az első három mérkőzéséből ugyan egyet sem nyert meg, a „kutyák” pedig mélyrepülésbe kezdtek, de változásokat helyezett kilátásba. Miriuţă nemrég kijelentette, hogy a keretben levő külföldiek helyett szeretne a fiatalokra építeni, több játéklehetőséget biztosítani nekik, és igyekeznek visszahozni a csapatba azokat a játékosokat, akiket nyáron kölcsönadtak a többi Liga 1-es együttesekbe. Hogy ez mire lesz elég, azt a következő 13 mérkőzés fogja megválaszolni.

A Dinamo mellett nehéz helyzetben van a tavalyi bajnok, a Viitorul is. Hagi legjobb játékosait jó pénzért eladta, külföldre, másokat Becali vett meg tőle. A csapat a nemzetközi kupákban is szerepelt, ezért az együttes rosszul kezdte a szezont. Csupán az utóbbi időben tért magához. „Mi játékosokat kinevelő formáció vagyunk. Ami velünk történt a tavaly, kész csoda. Nem várható el, hogy minden évben a topon legyünk, ha a csapatból a jó játékosokat eladjuk. Igyekszünk idén helyt állni, és arra törekszünk, hogy ne essünk ki” – szólt a szerény nyilatkozata néhány héttel korábban Haginak. Csapata viszont azóta veretlenségi szériába kezdett, pontban beérte a Dinamót, ezért valószínűleg a Viitorul is harcba száll az első hat helyért.

Tovább küzd a Sepsi

Az alapszakasz első felének befejeztével körvonalazódik a kiesésért folyó küzdelem is. A Juventus Bucureşti talán már most készülődhet a második vonal szombati mérkőzéseire, és a Medgyes sincs rózsás helyzetben. Bár ismerve Cristi Pustai vezetőedzőt, lehet, hogy a matematikatanár előbb-utóbb rendbe szedi a tanítványait. A jó szezonkezdés után kiesőzónába került a Sepsi csapata. A háromszéki együttes néhány hónappal ezelőtt még a bajnok Viitorult is megverte, de az utóbbi időben vereséget vereségre halmozott. A legutóbb például csúfos, 4–0-ás vereséget szenvedett Brassóban a FCSB cseréivel szemben: az első három gól két tizenegyesből és egy öngólból született.

A gyenge teljesítmény láttán a vezetők kilátásba helyezték, hogy a csapatot a másodosztályból az elsőbe feljuttató edzőt, Valentin Suciut meneszteni fogja.

Állítólag Selymes Tibor neve is felmerült a lehetséges utódok között. Kérdés, hogy a szakembert valóban a kispadra fogják-e nevezni. És amennyiben igen, mennyire fogja tudni a szentgyörgyi csapatot a kiesőzónából elmozdítani. Selymes ugyanis edzőként eddig nem sokat tett le az asztalra. „Nem biztos, hogy az edzővel van a baj. Meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat. Gyermeteg hibákat vétünk, és felelőtlenek vagyunk. 17–18 pontot szerettünk volna összegyűjteni, ám a hibák sokba kerülnek. Ha nem leszünk erősebbek, és nem változtatunk magunkon, akkor biztos, hogy kiesünk” – nyilatkozta a hétvégi mérkőzést követően a csapat egyik veteránja, Hadnagy Attila.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés