
Javuló formában Billel Omrani. A francia csatár góljai is kellenek a CFR sikeréhez
Fotó: cfr1907.ro
A román labdarúgó-bajnokság két hónapig szünetel, ám már mindenki a jövő évre elmaradt négy fordulót tervezgeti, hiszen nem mindegy, hogy az alapszakasz után ki végez az élen, és ki kerül be a rájátszásba.
2017. december 27., 17:512017. december 27., 17:51
2017. december 27., 18:052017. december 27., 18:05
Öt mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát vesztette el múlt hét végén a kolozsvári CFR, miután az új craiovai stadionban 2-1-es vereséget szenvedett a helyi CSU csapatától. A fellegvári alakulat azonban korábbi ötpontos előnyének köszönhetően még így is őrzi első helyét a román labdarúgó-bajnokság elsőosztályában. A Dan Petresecu által vezetett együttes szinte egész évben kiegyenlített teljesítményt nyújtott (a bajnokság legjobb védelmével és egyik legjobb támadósorával rendelkezik), így a február közepéig tartó szünetben nyugodtan készülhet a jövő évi mérkőzésekre. A kispadon ülő szakember szinte minden alkalommal elmondta, hogy számára nem a bajnokság az elsődleges cél, hiszen akkor kapta meg idén nyáron a feladatot, amikor a csapat keretét kicserélték. „Több lejárt szerződésű játékos érkezett a Fellegvárra, akik nem ismerték egymást, ezért hosszú idő kell, amíg egységes csapat alakul ki, ráadásul a sérülések és eltiltások miatt ritkán állhatott fel egy stabil kezdő tizenegy a pályára” – hangoztatta Petrescu, aki a két fordulóval korábban lejátszott mérkőzést követően nyilatkozta először, hogy a csapat kezd összeforrni. „Két-három mérkőzés óta sikerül ugyanazokat a játékosokat a pályára küldenem, kezd kialakulni a csapategység.” A sérült Hobant leszámítva legutóbb is ugyanazzal a kezdővel állt fel a vasutas gárda, ám az „olténiai pokolban” – ahogy egyes sajtóorgánumok nevezték a mintegy 30 ezer szurkoló által teremtett hangulatot – Camorrának és társainak nem sikerült továbbra is veretlenek maradniuk.
A botlást használta ki az FCSB, amely két góllal múlta felül a Hagi által vezetett tavalyi bajnokot, a Viitorult. A bukaresti gárda győzelmével mélypontról állt fel, hiszen a Dică-legénység november közepétől több vereséget is elszenvedett: kettőt a bajnokságban, kettőt az Európa-kupában. Győzelmével az FCSB két pontra közelítette meg az éllovas Kolozsvárt, Dică megőrizte helyét a kispadon, amely adott pillanatban inogni látszott. A csapat támogatója pedig a téli szezonban újabb erősítéseket helyezett kilátásba.
Hétvégi győzelmével megerősítette harmadik helyét a Craiova, amely többek szerint a legszebb focit játssza. A Devis Mangia által irányított együttest a szakemberek a pontvadászat élén álló két csapat első számú kihívójának tekintenek. Tekintettel arra, hogy a Craiova az új stadionjának átadását követően minden mérkőzését megnyerte, lehet, hogy a kijelentés nem is túlzás.
Óriási harc várható a rájátszásba való bekerülésért: az Astra és a Botoşani pontjainak számát tekintve helyzeti előnyben van. Ám a Viitorul, a Dinamo és talán még a Iaşi is arra számít, hogy az alapszakaszt követően a legjobb hatban végezzen. Ugyanez mondható el a sereghajtókról is: míg a Juventusnak nehéz dolga lesz elkerülni a kiesést, addig a másik két erdélyi együttes élet-halál harcot fog vívni azért, hogy ne a kiesést jelentő utolsóelőtti helyen, hanem az osztályozót jelentő 12. helyen végezzen. Jelenleg a párharcban a Medgyes a sepsiszentgyörgyiek előtt áll, de az alapszakaszból jövő év elejére hátramaradt négy fordulóban bármi megtörténhet.
Videobíró a román profi ligában
A román profi liga legutóbbi gyűlésén a tagok 13 igen és egy tartózkodás mellett megszavazták, hogy jövőre az élvonalban is bevezetik a videóbírót. „A terv szerint – ha a vezetőség jó ajánlatot kap és a megfelelő anyagi háttér is biztosítva lesz – már az idei szezon rájátszásában is (play-off) a digitális technológia segítené a bírók munkáját, legalábbis próba jelleggel egy-egy mérkőzés erejéig” – nyilatkozta Gino Iorgulescu, a Román Profi Liga elnöke. Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség volt elnöke a sajtónak elmondta, hogy a liga már visszautasított egy németországi céget, amely a berendezés felszerelését és a működtetés egész költségét magára vállalta volna, ám cserébe reklámlehetőséget kért a pályákon felállított pannókon.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!