A férfi kézilabda Challenge Kupa döntőjének székelyudvarhelyi visszavágóján az SZKC hét góllal legyőzte a portugál A BC Bragát, s így megszerezte tízéves történetének legfényesebb trófeáját. A székelyföldi együttes a Bukaresti Steaua (2006) és a Resicabányai UCM (2007–2009) után a harmadik romániai csapat, amely révbe ért a Challenge Kupában.
2015. május 30., 09:542015. május 30., 09:54
Kötelező optimizmus ide vagy oda, a visszavágó találkozót megelőzően mindenki hitt a történelmi sikerben, vezetők és a játékosok egyaránt bíztak abban, hogy a bragai odavágón összeszedett négygólos hátrányt az SZKC képes lesz ledolgozni, és saját közönségük előtt emelhetik majd magasba a harmadik számú európai trófeát. A mérkőzés azonban egész másként kezdődött. A városi sportcsarnokban zsúfolt ház előtt rendezett összecsapás első felében korántsem egy megilletődött portugál csapatot láttunk, hiába tolta előre a hazaiakat több mint 1500 ember, az előny a 20. percben még a Bragánál volt. Hazai időkérés és feltámadás következett, a kétgólos hátrányból hamar négyes előny lett – ekkor összetettben egyenlő volt az állás –, amiből szünetig három meg is maradt. Térfélcserét követően Vlad Caba, a hazaiak edzője a harmadik számú kapusát küldte pályára, és ez győztes húzásnak bizonyult: Orbán Szilárd (portrénkon) ziccereket hárított, társai, a találkozó előtt barátnője kezét megkérő Andrei Mihalcea és újra régi fényében tündöklő csapatkapitány, Goran Kuzmanoszki vezérletével hamar dűlőre vitték a dolgot. A hajrá előtt kilenc góllal is vezettek már a házigazdák, az előnyből végül hét meg is maradt a végső sípszóig, ami azt jelentette, hogy Székelyudvarhelyen marad a Challenge Kupa.
A közönség hosszú perceken át ünnepelte a fiúkat. Megérdemelten, hiszen csapatsportban Székelyföld első nemzetközi címét szerezték meg. A találkozót követő sajtótájékoztatón Carlos Resende, a Braga edzője csak dicsérte a házigazdát, majd kiemelte: a sorsolásnál szerencséje is volt az SZKC-nak: „Székelyudvarhelynek jó, kemény csapata van, és ma nagyon okosan játszottak. Szerettünk volna nyerni, de jobbak voltak, mint mi. Véleményem szerint sokkal megfontoltabban játszottak, és számunkra nehezebb volt az ellenfél pályáján befejezni a párharcot. Talán ez volt a két csapat közötti legfontosabb különbség.” Az SZKC-t győzelemre vezető Vlad Caba szerint is nagyon jó csapattal találkoztak. „Nagy előnyünk volt, hogy saját közönségünk előtt, saját pályán játszottuk a visszavágót. Kissé tapasztaltabbak a játékosaink, nyugodtabban kezeltük a helyzeteket, mint az ellenfél” – tette hozzá.
Több illusztris vendég is a helyszínen követte végig a visszavágót. Radu Voina, a román válogatott korábbi szövetségi kapitánya örömét fejezte ki, hogy az SZKC megnyert egy rangos trófeát, neki köszönhetően ismét figyelnek Románia nevére Európában. „Ez a siker sokat számít a városnak, kár, hogy nem szerzett idén többet. A Román Kézilabda-szövetségnek vezetnie kellene a sportágat, szerintem rossz döntést hozott, amikor bevezette a rájátszásos rendszert. Nem szabad előfordulnia, hogy egy csapat kemény munkával 11 hónapig vezeti a bajnokságot, majd az utolsó hónapban minden elúszik számára” – utalt Voina arra, hogy a Nemzeti Liga alapszakaszát szenzációs meneteléssel megnyerő SZKC a negyeddöntőben két mérkőzésen alulmaradt a Tordai Potaissával szemben, így nem játszhatott érmes helyekért.
Challenge Kupa, döntő, visszavágó: Székelyudvarhelyi KC–Liberty Seguros ABC/UMinho Braga 32–25 (18–15). Gólszerzők: Mihalcea 9, Kuzmanoszki 7, Rusia 4, Majnov, Ramba 3–3, Ferenczi, Komporály, Onyejekwe, Sipos, Szász, Tálas 1–1. A párharcot az SZKC nyerte, 60–57-es összesítéssel.
Természetesen nem osztotta kollégája véleményét Alexandru Dedu, a szövetség elnöke. „A bajnokságot a helyén kell kezelni, senki számára nem volt meglepetés, hogy lesz rájátszás is. Az SZKC ugyanúgy továbbjuthatott volna, mint ahogy kiesett. Azért vezettük be ezt a rendszert, hogy versengés legyen a csapatok között, több néző a lelátókon és a tévék előtt is. Sajnos az alapszakaszgyőztes és a bajnok is kiesett az első körben. Ennek ellenére az SZKC képes volt összeszedni magát, és nemzetközi trófeát nyert. Ha a sport kiszámítható lenne, nem volna ennyire érdekes” – mondta Dedu, majd megerősítette: jövőre is marad a rájátszásos rendszer, bár apróbb változtatások lehetnek, minderről a június elején esedékes közgyűlés dönt. Valószínűleg terítékre kerül a magyar bajnokság lebonyolítási rendszere is, hiszen ott az alapszakaszt követően az első két helyezett az elődöntőben folytatja – azaz az európai kupaindulás automatikusan garantált számukra.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!