Hirdetés

Két másodpercre az olimpiai álomtól

Tizennyolc évesen került el szülővárosából a 25 éves székelyudvarhelyi Mihaela Nunu, akinek elmúlt 15 évét az atlétika töltötte ki. Az utolsó pillanatban csúszott le a londoni olimpiáról a 4×400 méteres váltó tagjaként, akárcsak a közelmúltbeli prágai fedett pályás Európa-bajnokságon való részvételről.

Zátyi Tibor

2015. március 22., 17:132015. március 22., 17:13


– Kétszeres Balkán-bajnokként az ember talán joggal számít arra, hogy elindulhat az Eb-n. Mi történt?

– A szövetség szigorított, szintidőhöz kötötte az Európa-bajnokságra való kiküldést. Idén már futottam egy 2:04,80 perces 800 métert, ám itthon 2:04 alatti időt kértek. Azóta nem volt olyan nagy versenyem, ahol el tudtam volna ezt érni.

– Azért változatlanul marad a válogatott és az olimpiai keret tagja?

– Természetesen. A szövetségnél azt célozzák, hogy csak jó eredmények ígéretében utazzunk a nagy versenyekre. Annak valóban nincs értelme, hogy a mezőny hátsó felében kullogjunk, ezért kértek kemény időt tőlem is.

– Három évvel ezelőtt a londoni olimpiáról maradt le kísérteties körülmények között...

– Igen, a staféta nem került az első nyolcba, tizedmásodperceken múlt, kilencedik lett. Most Rióba nemcsak a váltóval, hanem egyéniben, 800 méteren is szeretnék kijutni. Az előbbi több mint valószínű meglesz, utóbbi már keményebb dolognak ígérkezik.

– Sikerülhet?

– Az biztos, hogy mindent megteszek érte. 2:02,50 a legjobb időm, az olimpiai szint pedig 2:00,00, vagyis két perc alá kell kerülnöm. Jövőre is lehet még kvótát szerezni, de csak májusig, ami már nagyon szoros határidő, így az idei hivatalos versenyeken kellene lefaragnom azt a két másodpercet. Az idény nagyon korán kezdődik számomra, május 2-án rajtol a váltó-világbajnokság a Bahamákon, majd lesz néhány nemzetközi verseny Romániában, külföldön pedig Európa-kupákon veszek részt. Majd következik júniusban az első Európai Játékok Bakuban, augusztusban pedig a pekingi világbajnokság. A vb-re 2:01 alá kell mennem, addig sikerülnie kell. Ha sikerül kijutnom Kínába, meglesz az olimpia is. Nagyon nehéz, néhány hónapom van rá, hogy ezt elérjem.

– Mit jelent ez a két másodperc?

– Feszegetnem kell a határaimat. Az edzésen van a lényeg. Legnehezebb, hogy folyamatosan szinten tartsd magadat. Az edzéseken elért eredményeimen sokszor látszott a fejlődésem. Tavaly nyáron már megfuthattam volna a 2:01-et, az isztambuli verseny elején előrementem, de tudtam, hogy ott vannak a hátam mögött, és nem mertem gyorsítani, hogy nehogy bajba kerüljek a végén. Sajnos, Romániában nincsenek már riválisok, mindössze ketten vagyunk Florina Pierdevarăvel. Az is gond, hogy a válogatottnál nincs sportpszichológus. Van ugyan egy orvosunk, aki sokat segít, de nem pszichológus. Pedig versenyek előtt minden apróság számít.

– Hogyan készül a fedett pályás és szabadtéri szezon között?

– Mivel nem mentem az Eb-re, most kicsit pihenek, naponta csak két könnyebb edzést tartok. Aztán megyek vissza edzőtáborba, majd augusztusig folyamatosan edzés és versenyzés van a programban. Mivel versenyről versenyre járok és edzek,magánéletre egyelőre szinte semmi esély. Szerencsére a csapattársaimmal jól kijövünk, nem unatkozunk.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés