Hirdetés

Juharleveles hokicsoda Krakkóban

Csodálatos eredményt ért el Lengyelországban a magyar férfi jégkorong-válogatott: története során immár második alkalommal a világ legjobb tizenhat csapatát tömörítő világelitbe jutott.

Somogyi Botond

2015. május 03., 20:082015. május 03., 20:08

2015. május 03., 20:152015. május 03., 20:15

Igen merészet húzott tavalyelőtt a Magyar Jégkorongszövetség, amikor a szakmában komoly rutinnal felvértezett, ám a magyar viszonyokat egyáltalán nem ismerő Rich Chernomazt nevezte ki szövetségi kapitánynak. Bár a szakemberrel szemben nem volt elvárás, hogy versenyben legyen a feljutásért, a kanadai edző már az első évben nagyon jó eredményt ért el a válogatottal, hiszen a feljutás küszöbére került. Inkább a generációváltás minél simább levezénylését várták el tőle, azt, hogy a válogatottat a második vonalban tartsa. A múlt heti vb előtt Németh Miklós, a magyar szövetség elnöke úgy fogalmazott: a legfontosabb a bennmaradás, minden egyéb ajándék, míg Kovács Csaba szakmai alelnök előzetesen egy dobogós helyezést tartott jó eredménynek. Ehhez képest a kanadai szakember két év alatt olyan csapatot rakott össze, amely az elmúlt hétvégén az olaszokat, ukránokat, japánokat és a házigazda lengyeleket legyőzve – a veretlen kazahok mögött – hét év után ismét feljutott a legjobbak közé.

Sikeres generációváltás

A korábbi magyar aranygeneráció – Szuperrel, Ocskayval, Palkoviccsal, Kangyallal, Ladányival, Széliggel és társaikkal – éveken át összecsiszolt gépezet volt, amelynek húzóemberei együtt nőttek fel, ugyanazon korosztályhoz tartoztak, együtt voltak jóban-rosszban. A mostani válogatott már másról szól. Mindenekelőtt Rich Chernomazról. Ő az a szakember, aki tudomásul vette, hogy az idősebb játékosok ideje lejárt, s akinek volt szeme a játékosok kiválasztásához, érzéke a taktikához. Először 55-60 tagú bő keretet hirdetett, majd lassan szűkíteni kezdte, megadva a lehetőséget a tehetséges fiataloknak, de az olyan rutinos játékosoknak is, mint a Kanadát, Amerikát, Svédországot megjárt Vas Márton, aki hét évvel ezelőtt a mindent eldöntő, feljutást eredményező gólt ütötte Szapporóban. A fiatalok közül egyértelműen kiemelkedik Erdély Csanád, aki székesfehérvári klubjában már sokszor megvillant és folyamatosan fejlődött. Az összességében fiatal keretet rutinos külföldiek egészítik ki, például a vb előtt néhány héttel honosított Frank Banham, valamint Andrew Sarauer, aki az osztrák profi pontvadászat (EBEL) alapszakaszának pontkirálya.

A vb nyitó meccsén a gyorsaságukról ismert japánokkal meglepő módon sebességben is felvették a versenyt a magyarok: a végjátékban kiharcolt győzelem lett a jutalom. A kazahok elleni meccset valószínűleg előre feladták, miután a volt szovjet tagköztársaság csapata messze a legerősebb volt a csoportban. Az utóbbi időben mumusnak számító Olaszország, majd Ukrajna ellen viszont már egyértelműen a magyar csapat volt az uralkodó, mint ahogy az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésen is: a házigazda lengyelek ellen 15 ezer néző előtt sem remegett meg a láb.

„Szezon közben álmodni sem mertünk ilyesmiről, de lassan összeállt a kép. Mindenki beállt a sorba, és tette a dolgát. Így alakult ki egy csodálatos csapat. Ráadásul a szurkolók is fantasztikusak voltak, szinte hazai hangulatot teremtettek. Mintha Pesten játszottunk volna, amiért elképesztően hálásak vagyunk nekik” – mondta a lefújás után a székesfehérvári Alba Volánnal az osztrák élvonalban játszó csatár, Kovács Csaba.

Hét szűk esztendő

A magyar válogatott 2008 után – amikor Szapporóban története során először harcolta ki a magyar válogatott az elitkörbe jutást – a kazahok mögött második helyen jutott fel a legjobbak közé. Jövő április-májusban Szentpéterváron, illetve Moszkvában játszhat a topnemzetek – Kanada, Egyesült Államok, Oroszország, Csehország, Svédország vagy Finnország – ellen minimum hét összecsapást. Remélhetőleg eredményesebben, mint hat évvel ezelőtt, amikor a frissen feljutott magyar válogatott a svájci világbajnokságon hét vereséget könyvelhetett el. A csapat jövőre szeretné ezt elkerülni, erről beszélt többek között a torna után a kanadai szakember is.

Magyar hokis tükör
Magyarországon 19 szabvány méretű pálya üzemel, 4400 igazolt hokist tartanak nyilván. Ehhez képest Kanadában 722 ezer hokis játszik 2631 fedett pályán, Svédországban 57 ezer 355-ön, Csehországban 110 ezer 158-on, Finnországban 74 ezer 260-on, az Egyesült Államokban 519 ezer 1898-on, a jövő évi vb-házigazda Oroszországban pedig 84 ezer 419 pályán. Egy-egy sztár – mint például a kanadai Sidney Crosby, a svéd Henrik Lundqvist, a cseh Jaromir Jágr, a finn Pekka Rinne, az amerikai Patrick Kane vagy az orosz Alekszandr Ovecskin – ugyanakkor idényenként keres annyi pénzt keres, mint amennyi a magyar szövetség négy-öt éves költségvetése.

„A vb-n mérkőzésről mérkőzésre léptünk előre, mindig alkalmazkodva az éppen aktuális ellenfélhez – értékelt Rich Chernomaz. A játékosok betartották a megbeszélteket, és ez eredménnyel párosult. A játékosok munkamorálját csak dicsérni lehet, a fiatalok pedig bizonyították, hogy végleg be tudtak épülni ebbe a válogatottba. Függetlenül azonban a játékosok életkorától, mindenkinek fejlődnie kell, hogy jövőre versenyképesek legyünk az A csoportban. Egyénileg és csapatként egyaránt előre kell lépnünk, ennek érdekében a játékosokkal folyamatosan dolgozunk majd. Magyarország sokáig az egyetlen olyan ország volt ezen a szinten, amelynek nem volt honosított kanadai játékosa. Most voltak – Sarauer, Banham, Metcalfe –, és ez meg is hozta a sikert. De a magyar fiatalok is fontos szerepet játszottak, az ő további fejlődésükre is lehet számítani.”

A divízió I. A csoportjából Magyarország mellett Kazahsztán jutott fel a legjobbak közé, Ukrajna kiesett a B-be (23-28. helyezettek), ahonnan Dél-Korea jutott fel. A román válogatott a divízió II. A csoportjában (29-34. helyezettek) Izlandon a házigazdákkal, valamint a belga, spanyol, ausztrál, szerb válogatottal csatázott, és a torna győzteseként kiharcolta a divízió I. B-ben való szereplés jogát. Az elitcsoport világbajnokságát idén Csehországban rendezik május 1. és május 17. között.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés