Isten veled, isteni Diego!

pedig – hangsúlyozom – nem igazán láthattuk nap mint nap a játékát. Nem úgy, ahogy napjainkban, amikor a rengeteg sportadón naponta több órányi mérkőzést lehet meg-, illetve visszanézni a sok bajnokságból.

Aztán következett az 1990-es világbajnokság, a Notti magiche dalával, a feledhetetlen éjszakákkal, amikor ismét meg lehetett csodálni azt a véghetetlen futballtudást, amely csak őbenne volt. Abban a Diegóban, aki a futballt saját hazájában, Argentínában, nem a legnépszerűbb sportággá, hanem egyenesen vallássá emelte. Rajongói ugyanis a nagy sztár tiszteletére vallást alapítottak, és szinte istenként imádták. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a nagy Diego az emlékezetes angolok ellen kézzel szerzett góljánál semmit nem ismert be, hanem inkább azt állította: Isten keze volt.

Nos az isteni Diego az olaszországi világbajnokságon is maradandót alkotott, hiszen vezérletével a csapat ismét a döntőig jutott, ahol a németek csupán egy véleményesnek mondható büntetővel tudtak nyerni. A fináléig való menetelés során a nyolcaddöntőben Maradona a szuperesélyesnek kikiáltott – Brancóval, Alemaóval, Carecával, Müllerrel, Romarióval felálló – brazilokat lepte meg: a félpályáról indult cselsorozat végén az egyedül maradt Caniggiát ugratta ki, hogy a szőke csatár Taffarelnek, a brazil hálóőrnek lefújás előtt néhány perccel megadja a kegyelemdöfést. Pedig Argentína a románok csoportjából csupán harmadikként jutott tovább, de a brazilok kiverése után szárnyakat kapott, és Diegóval az élen a jugoszlávokat, majd az olaszokat tizenegyespárbajban legyőzve ismét a döntőbe került.

És ez az, amiért a szurkolók rajongtak érte:

A Barcelonában ugyan keveset játszott, de a Nápolyban hét év alatt két bajnokságot nyert és egy UEFA-kupát hódított el. A délolasz együttes sem azelőtt, sem azután nem nyert semmit.

És lehet, hogy ha nem viszi el a hév, akkor az 1994-es amerikai világbajnokságon is megismétli a négy évvel korábbi eredményt. Ám akkor már 34 éves volt, karrierje leáldozóban, egészségi állapota pedig romlóban. Nemcsak baloldali diktátorokkal – Hugo Chavez és Fidel Castro – rokonszenvezett, hanem a kokainnal is megismerkedett, amelynek hosszú évekig rabja lett. Ezért tiltották el 1991-ben, s a románok elleni 1994-es vb-nyolcaddöntő előtt ezért bukott meg a doppingvizsgán.

Az ismertséget, a vagyont, az óriási imádatot egy idő után már nem tudta feldolgozni: vitája többször fajult tettlegességig az újságírókkal, a droghasználat sokszor elhatalmasodott rajta, az italt sem vetette meg, hosszabb ideig súlyproblémákkal is küszködött.

Mindez azonban semmit sem von le abból, hogy tehetsége, játéktudása alapján nemcsak barátai, hanem ellenfelei is a legnagyobbnak tartották. És persze azok a szurkolók, futballrajongók is örökké fognak emlékezni rá, akik hihetetlen játékát mindig csodálták. November 25-én a sportág legellentmondásosabb futballistája költözött a másvilágra.

Isten veled, isteni Diego!