
Fotó: Ritl József Attila
Somodi István egykori kolozsvári olimpiai ezüstérmes atléta tiszteletére sportbeszélgetés-sorozatot szerveztek a Kolozsvári Magyar Napokon. A rendezvény egyik állomásán Vasile Miriuţă, a CFR edzője és Hadnagy Zsolt, a Diósgyőri VTK játékosmegfigyelője találkozott a közönséggel. A két szakember a magyar, valamint a román bajnokság közti különbségekről, válogatottról beszélt a jelenlevőkkel Boros Miklós sportújságíró moderálása mellett.
2014. szeptember 12., 11:242014. szeptember 12., 11:24
A két meghívottat valamilyen módon a vasutas klub kötötte össze: Vasile Miriuţă (képünkön balra) jelenleg a CFR edzője, Hadnagy Zsolt (képünkön jobbra) pedig a fellegváriak ifi csapatában nevelkedett. Az aktív sportolást azonban hamar abbahagyta, és Magyarországra távozott. A harmincas éveinek végén járó Hadnagy több klubnál volt alkalmazásban, jelenleg a diósgyőri klub játékosmegfigyelője. Bár több éve tartózkodik Magyarországon, munkájából kifolyólag nem szakadt el a román bajnokságtól sem.
Miriuţă 1992-ben hagyta el Romániát. Magyarországon játszott több csapatnál, többek között a Ferencvárosban és a magyar válogatottban is, majd Németországba vette útját, ahol a Cottbus és Duisburg játékosa lett. Visszatért Magyarországra, majd Németországban vállalt edzői munkát, onnan hívták a Ceahlăul Piatra Neamţ együtteséhez, később pedig a CFR-hez.
„Teljesen más a mostani bajnokság, mint amikor elmentem innen. A kilencvenes években rengeteg játékos igazolt Magyarországra, köztük én is, mert jobb feltételek voltak ott. Ma már más a helyzet. A magyar bajnokság legyengült, a román játékosok pedig, ha fejlődni akarnak, már nem Magyarországot választják, hanem nyugatabbra mennek” – mondta Miriuþă. Hadnagy szerint a magyar játékosok a román bajnokságban nem állnák meg a helyüket, míg a románok a magyar pontvadászatban boldogulnának, ám őket nem lehet kellően megfizetni. A játékosmegfigyelő az átigazolások módjáról is ejtett néhány szót. A Diósgyőrnél Hadnagy Zsolt szerint az edző bejelenti az igényét, hogy milyen posztokra kell igazolni. A megfigyelő ajánl játékosokat, videofelvételeket készít róluk, próbajátékra hívják, majd a tulajdonossal, a szakmai stábbal egyeztetve eldöntik, kire van szükség. Hogy miként működik ez a CFR-nél? – erre a kérdésre Miriuţă mosolyogva csak annyit felelt: lehet, holnap a vezetőség felhív telefonon, és bejelenti: a keretbe újabb játékos érkezett.
A beszélgetés során szóba került a két válogatott is: mindenki egyetértett abban, hogy a román csapat jobb egyéni képességű játékosokkal rendelkezik, és magasabb szintet képvisel. „Nagy lehetőség előtt állnak a csapatok, hiszen az Európa-bajnoki selejtezők során immár nem csak az első csapat jut tovább. Reménykedjünk, hogy a görögök mellett mindkét válogatott továbbjut” – fogalmazott Miriuþă. „Mi, magyarok is” – tette hozzá nevetve. „Tény azonban, hogy a magyarok nehéz mérkőzések elé néznek, főleg Bukarestben. Hiszen mikor oda mennek, mindig betojnak. Legutóbb is ez történt, az én időmben is ez volt. Hiába mondtam, hogy a pályán tizenegy játékos van mindkét csapatban, már a készülődés során elkezdődött az óbégatás” – mesélte az egykori magyar válogatott. „Emlékszem, még Mátyus Jani is elkezdett remegni, mások meg féltek attól, hogy a bukarestiek elkezdenek anyázni és üvölteni. Sajnos ez az igazság” – osztotta meg ilyen jellegű gondolatait valószínűleg első alkalommal a sajtóval és a jelenlevőkkel a román szakember.
A továbbjutással kapcsolatban Hadnagy Zsolt nem volt annyira optimista. Szerinte a magyar csapatnak még hosszú évekre, évtizedekre lesz szüksége ahhoz, hogy világversenyen vegyen részt. „Dzsudzsák Balázson kívül nincs olyan játékos, aki folyamatosan játszana jó külföldi klubban” – magyarázta Hadnagy. A játékosmegfigyelő szerint a jövő sem kecsegtet sok jóval, hiszen hiába van Magyarországon rengeteg akadémia, az új nevelésű játékosok még az NB 1 szintjét sem ütik meg. Ezért van szükség külföldi játékosok szerződtetésére. Nagyon gyenge szakmai munka folyik azokon az akadémiákon, amelyekbe rengeteg pénzt fektettek az elmúlt időszakban. Egy külföldi felmérés szerint a sokak által példaként emlegetett Puskás Akadémia csupán a tizedik a magyar palettán.
Hadnagy szerint a legnagyobb baj az edzőkkel van, akik nem akarnak tanulni, kinézik maguk közül a külföldieket. A moderátor Boros Miklós szerint néhány évvel ezelőtt a Manchester United legendás edzője, Sir Alex Ferguson budapesti előadását követően egyetlen szakmai kérdést sem tettek fel az előadónak, ez pedig mindent elmond a magyarországi edzői karról. „A magyar edzők a múltban élnek, azt hiszik, mindent tudnak a szakmáról, holott az idő már rég elszállt fölöttük” – mondta keserűen Hadnagy.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!