Hirdetés

Gyöngyszem a Szamos-parton

Románia, de egyesek szerint Közép-Kelet-Európa legszebb sportlétesítményét adták át nemrég Kolozsváron. A Cluj Arena szomszédságában épült multifunkcionális rendezvénycsarnok sporteseményeknek, művészeti-kulturális eseményeknek egyaránt is otthont adhat.

Somogyi Botond

2014. november 14., 13:492014. november 14., 13:49

James Blunt Moon Landing 2014 című világkörüli koncertkörútjának romániai epizódjával adták át a nagyközönségnek október 31-én Kolozsvár új multifunkcionális csarnokát. A világhírű angol énekes fellépése után kilenc nappal a sport is beköltözött: a Kolozsvári U Alexandrion női kézilabdacsapatát érte a megtiszteltetés, hogy elsőként játsszon az új kolozsvári létesítményben. A Brassói Korona elleni – amúgy vesztes – mérkőzést követően két nappal a férfiak is megtapasztalhatták, milyen az ország egyik legmodernebb csarnokában játszani: a lapzártánk után rendezett FIBA Eurochallenge kupamérkőzésen az U Mobitelco kosarasai a török Trabzonspor együttesét látták vendégül.

A Szamos partján, a Cluj Arena szomszédságában, a régi salakpályán négy évvel ezelőtt kezdték el a munkálatokat, ám hamarosan abba is hagyták őket. A közbeszerzési pályázatot ugyanis az a CON-A Kft. cég nyerte, amely az ACI Cluj Rt. alvállalkozójaként a Cluj Arena kivitelezésében is szerepet vállalt. Ám miután elnyerte a kivitelezés jogát, nem volt hajlandó társként bevenni az ACI-t, utóbbi pedig beperelte, hogy nem tartja tiszteletben a kivitelezési előírásokat. Ezért a kolozsvári önkormányzat is beperelte az ACI-t, így a munkálatok a per ideje alatt szüneteltek. A tárgyalások több mint másfél évig húzódtak, végül a törvényszék a városi tanácsnak adott igazat. A munkálatokat azonban nem lehetett folytatni, kénytelenek voltak újabb közbeszerzési eljárást meghirdetni, amelyet ugyancsak a szebeni érdekeltségű CON-A építőipari cég nyert meg – tájékoztatta lapunkat Somogyi Gyula, aki az említett időszakban önkormányzati képviselő volt. A munkálatokat újrakezdték, és rekordidő alatt sikerült befejezni az épületet, amelynek költségei mintegy 70 millió lejre rúgnak. „Nem nagy az összeg ahhoz képest, hogy 40 ezer négyzetméternyi területen építkeztünk. Igazából a gazdasági válság határozta meg a pénzösszeget, amelyből gazdálkodni kellett – jelentette ki Sorin Cristea, a csarnokot építő CON-A cég igazgatója. – Ennek ellenére, úgy érzem, nagyon jól teljesítettünk.”

A létesítmény vezetése a helyi tanács hatáskörébe tartozik. A polgármesteri hivatal igazgatótanácsot hozott létre, amelynek elnökévé Emil Boc városvezető a korábban a Kolozs Megyei Ifjúsági és Sportügynökség éléről nyugdíjba vonult Constantin Răduțát nevezte ki ideiglenesen. A választás már az első pillanatokban feszültséget keltett, a PSD azzal vádolta meg a helyi PDL vezetőit, hogy pártpolitikai szempontok alapján nevezik ki a személyeket különböző funkciókba. Dan Morar, a helyi tanács PSD-s tagja azért is bosszankodik, hogy a vezető pozícióba került Răduță nyugdíjas. „Sportmenedzsmentben jártas, fiatal, lendületes személyt kellett volna a sportcsarnok vezetőtanácsának székébe ültetni, akinek van tapasztalata egy hasonló intézményt vezetésében” – méltatlankodott Morar.

A sportcsarnok 7200 férőhelyes, ám akár 10 ezer férőhelyesre is bővíthető. A mozgatható lelátók lehetővé teszik azt, hogy a küzdőtér középen színpadot alakítsanak ki. A pálya fölött Romániában egyedülálló módon olyan négyszög alakú eredményjelző függ, amelynek képernyőin HD minőségű mozgóképeket tudnak vetíteni a nézőknek. Az épületben járva az embernek az az érzése, hogy egy szürke betontömegben jár, minden szabályos négyszög alakú, semmi sem tér el a megszokottól, igaz, minden a nemzetközi szabványoknak megfelelő.

A létesítményben még egy kisebb pálya is található, amely mérkőzések előtti bemelegítésre vagy edzésekre is használható. A pálya borítása megfelel a legkorszerűbb követelményeknek, szétszedhető és összeszerelhető, annak függvényében, milyen sporteseményeknek ad otthont a csarnok. A parketten kosárlabda- mérkőzéseket, a műanyag borításon pedig kézilabdameccseket lehet játszani. Ezen kívül otthont adhat a lábtenisz, asztalitenisz, torna, ritmikus sportgimnasztika, de a cselgáncs, aikido, karate vagy vívás rendezvényeinek is. A csarnok alkalmas jégpálya kialakítására is.

A Cluj Arena szomszédságában fekvő létesítmény mintegy ötszáz méterre van a 2525 férőhelyes Horia Demian sportcsarnoktól, így a három épület Romániában egyedi sportkomplexumot alkot, amely képes különböző sportágak világ- és Európa-bajnokságának szervezésére – mondta el lapunknak Constantin Răduță. Elsősorban ettől remélik a jövedelmezőséget is. Csak a James Blunt-koncert alkalmával több, mint 100 ezer eurós bevételre tettek szert, pedig alig valamivel több mint hatezer jegyet adtak el.

Az épület 450 autó számára földalatti parkolóhellyel, vendéglővel, kiegészítő technikai és sportlétesítményekkel, kibérelhető üzlethelyiségekkel is rendelkezik. A tervek szerint nemcsak a sport rajongói használhatják majd, más jellegű rendezvényeknek is otthont ad majd: bálokat, koncerteket, kiállításokat, hazai és nemzetközi vásárokat szervezhetnek. A kluboknak óránként 100 lejt kell fizetniük, ha edzésre használják a termet, 120 lejt pedig, ha versenyt rendeznek. Amatőrök számára is nyitva áll a kapu: nekik edzés alkalmával óránként 200 lejt, verseny alkalmával 300 lejt kell kifizetniük. Más jellegű események alkalmával az ár azonban sokkal magasabb: a létesítmény kibérlése 48 órára 4000 euró, 24 órára 2500 euró, fél napra pedig 1500 euró.Alétesítményben kialakított VIP-terem óránként 250 lejért, a nagyobbik, száz személyt befogadó konferenciaterem 200 lejért, a kisebb, 60 személyest pedig 150 lejért áll az érdeklődők rendelkezésére.

„Számos csarnokban játszottam már pályafutásom alatt, de a kolozsvári a legmodernebb és legszebb. Alig várom, hogy a bajnoki mérkőzéseket is ott játsszuk. Úgy gondolom, egy hétezres aréna atmoszférája igazán különleges lesz, s bennünket is mozgósít, hogy próbáljuk megtölteni a termet” – áradozott Mihai Silvășan, az U-Mobitelco kosarasa.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés