Gödörből az álmok nyomában

– Sikert sikerre halmozott, sosem hagyta abba, harminc évnyi asztalitenisz után is ott van még a csúcson. Honnan ez a nagy felhajtóerő, kitartás?

– Ezt csináltam egész életem során, szeretem, ez tart fiatalon, miért adnám fel? Tizenöt évvel ezelőtt súlyos sérülést szenvedtem, csontátültetést hajtottak végre a bokámban. Fájni kezdett a bokám, az MR-vizsgálaton észrevették, hogy egy helyen a csont elporladt, nem kapott vért. Az első műtét alkalmával lyukakat fúrtak belé, hátha újraképződik, sikertelenül. Fél év kihagyás után újabb műtét következett, a csípőmből vettek ki csontvelőt, amit aztán beültettek a bokámba. Az orvosom azt mondta, örvendjek, ha majd járni tudok, a sportolást pedig felejtsem el. A karrierem csúcspontján voltam, nagyon elkeseredtem, nem tudtam, mit kezdjek magammal, kérvényeztem a sportolói betegnyugdíjat, csak kevésen múlt, hogy meg is kapjam.

– Hogyan sikerült talpra állni egy ilyen súlyos sérülésből?

– A tévében minden szombaton volt egy távgyógyító műsor, orvos vagy pszichológus minden adásban csak egyetlen testrésszel foglalkozott, a fejtől tartott lefelé. Hetente megjelentek ott emberek, akik elmondták a bajukat, majd meggyógyították őket. Kezdtem hinni a dologban: miért ne próbáljam ki én is? Amikor a bokához ért, egyik kezemet a bokámra kellett tennem és a szemébe néznem, sokáig mondta, hogy így, meg úgy gyógyul. A fejemtől lefelé hidegrázás szaladt végig a testemen, azt hittem, az izgulástól van, míg az a pont, ahol a kezemet tartottam, nagyon elforrósodott. Néhány nap után már semmi fájdalmat nem éreztem, így megint el tudtam kezdeni az edzéseket. Mikor elmondtam a családomnak, orvosaimnak, mi történt, nem akarták elhinni.

– Miért hagyta el annak idején Székelyföldet?

– Romániában országos bajnok voltam a gyerekek, majd a serdülők között is, mégsem vittek el az Európa-bajnokságra, azzal magyarázták, hogy véletlen volt a győzelmem. Aztán az ifjúságiaknál is bajnok lettem, de a négyfős Eb-keretbe eredetileg nem hívtak be. Azzal volt szerencsém, hogy az utazást megelőző székelyudvarhelyi edzőtáborban az egyik román játékos lesérült, így kerültem a keretbe, az Eb-n azonban Craioveanu néven kellett játszanom. Háromszor nyertem felnőtt bajnokságot egyéniben, párosban ötször voltam aranyérmes, ám hiába voltam hat éven át a romániai mezőny legjobbjai között, egyetlen világversenyre sem neveztek. Kisebb nemzetközi versenyekre is csak a közép- és kelet-európai régióba vittek. Ezeken annyi pontot gyűjtöttem, hogy az európai ranglistán az első harmincba kerültem, így végül kijutottam az 1984-es moszkvai Eb-re, ahol kiemeltként szerepeltem. Csapatban egyetlen meccset sem veszítettem, egyéniben, párosban és vegyes párosban is bejutottam a harmadik fordulóba, én voltam az egyedüli az egész Eb-n, aki hat nap alatt egyetlen meccsen sem kapott ki. A csapatversenyt megnyerő franciák legjobbja, Birocheau elleni meccs a nap utolsó mérkőzése volt, 2-0-ra vezettem ellene, az emberek körülülték az asztalt, ami nagyon megzavart, végül kikaptam. Vegyes párosban egy ponton múlt, hogy nem lettünk bronzérmesek. Nemzetközi versenyen legyőztük a magyarokat, többszörös világbajnokokkal játszottunk, mint Klampár Tibor vagy Jónyer István. A román edző a meccs előtt odajött hozzám, és azt mondta, ha nem nyered meg, otthon azt fogom mondani, hogy eladtad a meccset. Akkor nagyon megvertem Klampárt. Éreztem, hogy sokkal tovább tudnám vinni. Soha nem mentem volna el, ha engednek fejlődni, de az álmaimat sem adtam fel. Huszonkét évesen kerültem ki Németországba, de legjobb éveim elvesztek, mivel Németországban eltiltás miatt négy éven át nem játszhattam nemzetközi szinten, csak a Bundesligában. Aztán a TTC Jülich csapatával kétszer megnyertük az Európa Kupát, egyszer döntősök voltunk, egyszer pedig bronzérmesek, aktuális világbajnokokat győztem le akkoriban. A Bundesligában a marosvásárhelyi Nemes Olgával négyszeres német bajnok voltam, zsinórban háromszor voltunk aranyérmesek, a kolozsvári Böhm Zsolttal pedig a férfi párost nyertük meg. Negyvenévesen a veterán világbajnokságon német színekben párosban aranyérmet nyertem Rio de Janeiróban, tavaly az Eb-n lettem első párosban. Amit nem sikerült fiatalon, sikerült veteránként.

– Milyennek ítéli a székelyföldi asztaliteniszezést?

– Én 1988-ban mentem el Romániából. A fordulatot követő években majdnem minden sportág összeomlott, a sportiskola nem tudta fizetni a versenyeken való részvételt, emiatt szponzorok után kellett nézni. A szívem szakadt meg, hogy megszűnhet az asztalitenisz Székelyudvarhelyen. Az első években a szabadságom nyolcvan százalékát azzal töltöttem el, hogy ismerősökhöz, barátokhoz mentem szponzort keresni. Szerencsém volt, sokan segítettek, így sikerült életben tartanunk a sportágat. Mostanra kialakult egy elég jó rendszer, igaz, most sincs elég pénz benne, de legalább létezik. Folyamatosan tartom a kapcsolatot az udvarhelyi csapattal, egymást biztatjuk. Az idősebbeknek az a dolguk, hogy tartsák a frontot, míg a fiatalok melléjük nőnek. Már nincs sok addig. Nagyon kevés a különbség, a gyerekek ott vannak a sarkukban. Rengeteg ügyes és tehetséges gyerek van Székelyudvarhelyen.

– Mi a titka annak, hogy egy kisvárosban fel tudnak nőni olyan gyerekek, akik felnőtt országos divíziókban játszanak, a különböző korosztályos bajnokságok élmezőnyéhez tartoznak, Eb-re jutnak ki?

– A hagyomány sokat számít. Nagy Feri bácsi, aki nyugdíjaztatása után sem tudott elszakadni a gyerekek edzésétől, annak idején a semmiből hozta fel az asztaliteniszt Udvarhelyen. Nagyon ritka az olyan edző az országban, aki szinte minden korosztályból tudott folyamatosan válogatott szintű játékosokat kinevelni. Előttem ott volt Nagy Levente, majd következtem én és unokaöcsém, Fejér Konnert Zoltán, majd jöttek a György testvérek, Szilárd és István.

– A végleges hazatérésre gondolt már?

– Mindig, de még nem tudok időpontot mondani. Ha majd Székelyföldnek lesz a focihoz hasonlóan asztalitenisz-válogatottja is, akkor annak én szeretnék lenni az edzője. Már tíz évvel ezelőtti is beszéltünk róla, s szerintem rövidesen meg is valósul. Komoly kiugrási lehetőséget jelenthet ez a fiataloknak. Most minden kapu megnyílt, igaz, most is kicsivel jobb kell hogy legyél, mint a román, másképp elnyomnak. De adott a lehetőség, hogy keményen dolgozz, eddz, nyugatra lehet igazolni, profiként pedig sok pénzt lehet keresni. Ezért érdemes harcolni, egyetlen pillanatig sem szabad feladni. Akinek tehetsége akarattal párosul, sokra és magasra viheti.