Hirdetés

Csúcsra pörög az udvarhelyi kézilabda

Óriási lépést tett történelme legjobb eredménye felé a Székelyudvarhelyi KC: a férfi kézilabda Challenge-kupa elődöntőjének első mérkőzésén két góllal legyőzte a hétszeres portugál bajnok SL Benficát. De nemcsak Európában érhet révbe a csapat: drámai hajrával megnyerte a Nemzeti Liga alapszakaszát, s így a döntőig pályaelőnnyel rendelkezik.

Zátyi Tibor

2015. április 18., 15:142015. április 18., 15:14

Már az idény kezdete előtt felhívta a figyelmet Vlad Caba, az SZKC edzője, hogy az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb bajnoksága előtt áll a romániai kézilabda, a szakember jóslata pedig teljes mértékben teljesült. Az előző idény három dobogós csapatából csak a súlyos anyagi gondokkal küzdő címvédő, a Konstancai HCM tudta tartani a lépést az egyaránt „nagybevásárlást” tartó Nagybányai Minaurral, illetve a két bukaresti csapattal, a Dinamóval és a CSM-vel. A tavalyi ezüstérmes Bákó és a bronzérmes Torda csak az alapszakasz végén tudta kiharcolni a rájátszásba való bejutás jogát, előbbi a hetedik, utóbbi a nyolcadik helyen zárt.

Magabiztos játék és sikerszéria

Udvarhelyen a stabilitásra és összeszokottságra törekedve korábban már bevált játékosokat – főleg a balátlövő Vladimer Rusiát – hoztak vissza a csapathoz, az alapemberekkel pedig szerződést hosszabbítottak. Ez pedig már az első fordulókban meglátszott a csapat játékán, amely sokkal magabiztosabb és eredményesebb teljesítményt mutatott, mint az előző idényben. Ebbe még az is belefért, hogy októberben egymást követő négy mérkőzésen mindössze két pontot gyűjtsön. A Dinamo otthonában elszenvedett tízgólos pofon azonban józanítólag hatott, az SZKC történetének leghosszabb győzelmi sorozatába kezdett, zsinórban tizenhárom siker következett, a menetelést a Konstancai HCM állította meg. A bajnokságban élre állt a csapat, a Challenge-kupában a legjobb nyolc közé került, míg a Román-kupában kiharcolta az idén először bevezetett Final Fourba jutást.

A nagy lehetőség előtt álló csapat vezetősége – fennállása során egyszer, a Nemzeti Ligába feljutásakor szerepelt a kupa elődöntőjében, azóta rendre korábban elvérzett – meg is pályázta a szervezést. A szövetség meglehetősen kemény feltételeket szabott a rendezési jog elnyerésére: a házigazdának vállalnia kellett szinte minden költséget, beleértve a hivatalos személyek, játékvezetők, megfigyelők, valamint a másik három csapat elszállásolását, étkeztetését is, biztosítania kellett a termet, a biztonsági és az orvosi felügyeletet. Az SZKC vállalta a magas költségeket, benyújtotta pályázatát, a szövetség azonban úgy döntött, hogy mind a férfiaknál, mind a nőknél Nagybánya rendezheti a négyes döntőt.

Ám nem akármilyen körülmények között lett győztes a máramarosi főváros pályázata. A szövetség hivatalos honlapja, a frh.ro szerint három pályázat érkezett: Székelyudvarhely február 27-én jelezte rendezési szándékát, míg Nagybánya kétszer, előbb február 25-én, majd az utolsó napon, február 28-án is benyújtott egy pályázatot. Egyes információk szerint a döntéskor a legteljesebb ajánlatot vették figyelembe, mint utólag kiderült, Nagybánya a szervezési költségekhez képest „aprópénzzel” licitálta túl az SZKC-t, felvállalva, hogy a díjazást (érmek, kupák) és a játékvezetői díjat is kifizetik.

A trükközés azonban nem vette kedvét a csapatnak, a Challenge-kupában kettős győzelemmel búcsúztatta az esélyes ukrán ZTR Zaporizzsját, a hazai pontvadászatban pedig rendre az első két hely egyikén tanyázott. A Nemzeti Liga alapszakaszának hajrájában egy kisebb hullámvölgy (egymást követő két vereség) is belefért, Torda idegenbeli lehengerlését követően azonban három pontos előnnyel végeztek a tabella első helyén. Ha a régi lebonyolítási rendszer marad érvényben, bajnokavatásra került volna sor Székelyudvarhelyen…

Utánpótlásból jeles
Nemcsak a felnőtt csapat miatt ég kézilabdalázban Székelyudvarhely, utánpótlás szinten is az országos élmezőnyhöz tartoznak a város csapatai. Az Iskolás Sportklub ifjúsági 1-es lányai bejutottak a legjobb nyolc közé, akárcsak az ISK-KC fiúcsapatai. Az ifjúsági 2-sek az elmúlt héten vetették magukat a legjobb 16 közé, az ifjúsági 1-sek Székelyudvarhelyen szerepelnek elődöntő tornán, az ifjúsági 3-sokra pedig májusban vár elődöntős megméretés. Ősztől tovább bővül a repertoár, hiszen az ISK és a Győri Audi ETO KC elindítja közös, a világklasszis Görbicz Anita nevét viselő kézilabdaiskoláját. A következő bajnoki idénytől pedig Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub néven felnőtt női csapat is szerepel a hazai másodosztályban.

Elfújt Román-kupa

A Román-kupa nagybányai négyes döntőjének mindkét elődöntőjében játékvezetői hibák borzolták a kedélyeket, miután egy góllal alulmaradtak a házigazdával szemben, a konstancaiak tiltakozásképpen haza is utaztak. Az SZKC is elvérzett az elődöntőben, Târgu Jiu az utolsó percben a játékvezetők segítségével fordított: szabálytalan góllal vette át a vezetést, majd a bírók gyakorlatilag nem engedték egyenlíteni az SZKC-t, pedig Rusia betalált. De a korai búcsú az udvarhelyi csapat számlájára is írható, hiszen az SZKC az 52. percben még négy góllal vezetett.

Az élet élesben

Az SZKC számára azonban a Challenge-kupa elődöntőjének első mérkőzésén fordult minden élesbe, miután 31-29-re legyőzte a portugál SL Benficát, bár a vasárnapi lisszaboni visszavágó pokoli nehéznek ígérkezik. A bajnoki rájátszásban a két győzelemig tartó negyeddöntő első mérkőzésén Torda következik, továbbjutás esetén – papíron minden esély megvan rá – az elődöntőben a Bukaresti CSM–Konstancai HCM párharc győztese. Itt is borítékolható, hogy az ezer sebből vérző, de még mindig bivalyerős tengerparti együttes jut a legjobb négy közé. Vagyis az SZKC legnagyobb mumusa, amelyet 2010 szeptembere óta képtelen legyőzni, az azóta lejátszott tizenegy bajnokin két döntetlen és kilenc konstancai siker született.

Mindenesetre óriási lehetőség előtt áll az udvarhelyi csapat, amely a gáncsoskodások ellenére is történelme legjobb szezonját futja. Védelemben sokat fejlődött, mindhárom kapusa képes klasszis teljesítményre, s ha az átlövők és a szélsők is jó napot fognak ki, nincs az az ellenfél, amelyet ne tudnának átlőni. Ha jól osztja be az erejét, és a többfrontos küzdelemben is képes helytállni, több kupa is kerülhet az idény végén a vitrinbe – amely eddig csak második és harmadik helyért járó érmeket tartalmaz.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés