Carpi, a rendhagyó sikersztori

Az olasz kisváros csapatának története az idény egyik szenzációja, olyan történet, amely épp az ezredfordulón kezdődött, s a múlt héten érkezett a csoda kategóriába. Az emilia-romagnai klub 2000-ben csődbe ment, és az ötödosztályból kellett újraindulnia. Két év sem kellett ahhoz, hogy eggyel feljebb lépjen a mintegy 70 ezer lakosú város csapata, az igazi felemelkedés azonban a 2009–2010-es szezontól kezdődött, amikor a fehér–feketék (biancorossi) felkerültek a Lega Pro Seconda Divisionéba. Ott sem álltak meg sokáig, évente egy-egy lépcsőfokkal feljebb kerültek: Lega Pro Prima Divisone (2011), Serie B (fennállásuk során első alkalommal), végül a Serie A. Csoda történt Itáliában, mondogatják sokan, ám a szakemberek másképp látják a dolgokat.

Kisvárosi történet

A név soha sem jelentett túl sokat az olasz labdarúgásban. A klub 1909-ben alakult Adolfo Fanconi egyetemista javaslatára, de kimagaslót soha nem alkotott. Története legismertebb játékosa talán Materazzi, a 2006-ban világbajnok labdarúgó, a ’96–’97-es szezonban rúgta ott a labdát a Perugia kölcsönjátékosaként 18 mérkőzésen.

A 80-as években az 50 ezres Ascoli és Avellino is rendszeres résztvevője volt a Serie A-nak, ahogy manapság a 40 ezernél valamivel népesebb Sassuolo. „Ne hasonlítsanak minket a Sassuolóhoz, ott sok a pénz. Mi egy másik valóságot képviselünk, épp azok ellenkezőjét testesítjük meg, akik sokat költenek” – nyilatkozta nemrég Fabrizio Castori edző. Igaza lehet, hiszen a Sassuolo tulajdonosa, Giorgio Squinzi 15 millió eurós költségvetést biztosít csapatának – ennyi volt a BL-részvétel idején a CFR-nek –, és attól sem hátrál meg, ha néha még mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe. A Carpi tulajdonosa sem szegény ember, Stefano Bonacini, a divatszakmában ismert Gaudi cég vezetője azonban nem szórja a pénzt.

„Tavaly hibás terv alapján működtünk. Ismert játékosokat szerződtetünk, és csak 60 pontig jutottunk. Ami nem rossz, de nem a mi politikánkat jellemezte. Ezért nyáron nagytakarítást végeztünk, kevésbé ismert játékosokat hoztunk, olyanokat, akikben nagy bizonyítási vágy égett” – magyarázta Bonacini, aki tavaly az olasz másodosztály legkisebb költségvetésével dolgozott. A legjobban fizetett játékosa a nigériai Mbakogu, a csapat gólkirálya, csupán 100 ezer eurós fizetést kap – ennél a csődeljárás alatt álló CFR játékosa, Ciprian Deac is többet visz haza. Ilyen anyagi körülmények között a feljutás valóban csodával határos, de úgy tűnik, a jó menedzselés, az alapos szakmai tudás és a megfelelő körülmények biztosítása sok minden egyebet kárpótolhat. „A szezon elején mindenki arról írt, hogy mi esünk ki elsőként a harmadosztályból. Azt mondtam a játékosoknak, hogy örüljenek, mert alábecsülnek minket, s ez majd a mi malmunkra hajtja a vizet” – idézte fel a tulajdonos.

A klub politikája a Serie A-ban is hasonló lesz, előlegezte meg Bonacini. „Minden alkalommal, amikor egy-egy lépcsőt ugrottunk, azzal ijesztegettek, hogy ha nem költök sok pénzt, nem fogok nyerni. Látják, mi történt? És ha kiesünk, az sem lesz tragédia” – fogalmazott.

Mélyrepülés

Az újdonsült olasz élvonalbeli csapat egyik gondja a stadion. A Carpi Arena mindössze 4200 férőhelyes, az első osztályban pedig legalább 20 ezres stadionra lenne szükség – nem volt ez másként Kolozsváron sem, a vasutasok néhány ezres stadionját a feljutás után 23 ezresre bővítették. A legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, ha az olasz szövetség beleegyezését adja, hogy egy nagyobb stadion megépítéséig a csapat a közeli Modenában vagy Parmában lépjen pályára.

Bár sokan vannak, akik arra fogadnak, hogy a kis klub egyetlen szezont bír majd a nagyok között, a Carpi máris megmutatta: Itáliában másképp is lehet focit „csinálni”, fiatal és ismeretlen játékosokat értékesíteni, alacsony költségvetéssel sikeres klubot működtetni. Miközben az olasz futball gyengülését a szakemberek egyértelműen a pénz hiányára vezetik vissza. Természetesen az anyagiak is nagyban befolyásolják az eredményességet, ám a jól kidolgozott, alapos tervek hiánya is oka lehet annak, hogy az olasz csapatok az utóbbi években gyenge teljesítményt nyújtanak. Bár az idei szezon kivételt jelent, a Juventus 12 év után újra BL-elődöntős, a Nápoly és a Fiorentina pedig az Európa Liga legjobb négy csapata közé került.

A mercato gyengülésének másik oka a türelmetlenség. Míg évekkel ezelőtt folyamatosan figyelték az alsóbb osztályok fiatal és junior korú játékosait, egy ideje az azonnali eredmények érdekében a külföldről szerződtetett, néha gyengébb képességű játékosokat részesítik előnyben. Arról nem is beszélve, hogy a nagy összegű átigazolások jelentős százalékát ügyintézők, ügynökségek teszik zsebre. Az olasz élvonal góllövői között ma nem találunk egyetlen fiatal hazai csatárt sem: Fabio Quagliarella 31 éves, Luca Toni és Antonio Di Natale pedig 38 – hogy az örök ifjú római csatárról, a 39 évesen is kiváló Tottiról ne is beszéljünk.

Az „éhes” Lasagna

A Carpi sportigazgatója, Cristiano Giuntoli talán e tekintetben is fehér hollónak számít: kiváló érzékkel járta az alsóbb osztályokat, ahonnan fiatal, tehetséges labdarúgókat válogatott ki a klub számára – potom összegekért. Közéjük tartozik természetesen az előbb említett nigériai csatár is, akit európai együttesek – például a Borussia Dortmund – is figyelnek. A legérdekesebb név azonban mégis Kevin Lasagna, egy 22 éves fiatal csatár, aki nagy éhséggel vetette magát a profi futballba, és a negyedosztályból indulva élvonalbeli labdarúgó lett. „Óriási lenne, ha a San Siro gyepén az imádott Inter ellen játszhatnék” – osztotta meg nemrég egyik álmát. Lasagna az Este együttesétől került a Carpihoz, eddig 5 gólt szerzett. „Az életem nagyon sokat változott az elmúlt időszakban. Amikor belépek néhány ismert stadionba, még remeg a lábam” – ismerte el a közelmúltban a Gazzetta dello Sport riporterének.

A mód, ahogyan Lasagna a Carpihoz került, bizonyítja leginkább a klub stratégiájának működőképességét. A fiatal játékost képviselő ügynök így jellemzi a helyzetet: „több B osztályos csapat keresett meg minket, de a Carpi képviselői győztek meg a leginkább arról, hogy igenis, akarják a játékost. Több, alsóbb osztályból érkezett társával együtt részt vett a tavaly nyári felkészülésen, és ő volt az egyetlen, akit nem adtak kölcsön. Azt a személyt látták benne, aki hosszú távon hasznára lehet a csapatnak. A hat év alatt negyedik lépcsőfokot lépő klub tudja, hogyan fedezzen fel fiatal tehetségeket, hogyan építsen ki egységes csapatot. Csodálkozom, mások miért nem teszik ugyanezt” – értetlenkedik Massimo Briaschi, aki a 80-as években a Genoa és a Juventus játékosa volt. Lasagna nem különös kivétel, több fiatal hazai játékos, mint Di Gaudio, Pasciutti vagy Letizia esete is hasonló.

Castori, a taktikus

A kiváló körülmények, a fiatal játékosok, a klub szervezettsége mellett a feljutásban nagy szerepe van a vulkanikus természetű Castorinak, aki az olasz alsóbb osztályok összes szintjét végigjárta. A 60 éves szakember a „feljutások” olaszországi királya, pályafutása során kilenc alkalommal juttatta fel csapatát felsőbb szintre. Egy 23 éves átlagéletkorú keretből – amelyben csupán öt játékos, Porcari, Simone Romagnoli, Gabriel, Laner, Molina rendelkezik több-kevesebb Serie A-s tapasztalattal – egy 4-4-1-1-es csatarendbe állított csapatot rakott össze. Ellentámadásokra építette fel csapatát, amely a kimutatások szerint is a legkisebb százalékban birtokolta a labdát, a legkevesebbet passzolt, ennek ellenére a Pescara után a második legjobb támadójátékkal rendelkezik, és természetesen a legjobb védelemmel. Újabb kolozsvári párhuzam: a CFR is hosszú éveken át ellentámadásokra épülő futballra rendezkedett be, így nyert bajnokságokat, s vált a nemzetközi porondon is sikeres csapattá.

Hogy mire lesz jó egy ilyen modell a Serie A-ban? Jövőre a válasz is megérkezik.