A Pajtás Kupától az olimpiai aranyig

Hiszen 1980-tól errefelé nem nagyon volt kitől érmet remélnünk. Akkor a Sallay András–Regőczy Krisztina jégtáncpáros végzett a második helyen, azóta senki nem ért a dobogóra. Szóval nem volt kitől remélni, nem is volt nagyon miért. Magyarországnak hegyei nincsenek –idén lesz éppen száz éve a csonkításnak. A tél már rég nem mutatja farkasfogát, a síszezon ezért sokszor csak egy-egy hétvégére korlátozódik, a tavakra télidőben is csónakkal kell ráereszkedni, a magyar gyerekek pedig sem sílécet, sem szánkót nem kapnak ajándékba. Bár lehet, mostantól azért sokkal több korcsolya fog fogyni az üzletekből, mint eddig.

Szóval a magyar fiúk páratlant alkottak, és ezt még a külföldi sajtó is elismerte. S mielőtt még bárki is kétségbe vonná a „magyar” jelzőt, érdemes megemlíteni, hogy a Liu testvérek Budapesten, Knoch Viktor és Burján Csaba pedig Pécsett született. Magyar legendák lettek, s igencsak feladták a leckét a szurkolóknak. A nyári olimpiák történetében ugyanis az első magyar aranyérmet szerző Hajós Alfréd nevét mindenki ismeri, még az is talán, aki nem kimondottan sportszerető. De most egyszerre négy nevet is meg kell tanulni: a téli olimpiák történetében első magyar aranyérmet szerző fiúk nevét. Akik valóban óriási tettet hajtottak végre.

„Sokszínűek vagyunk, valaki ebben, valaki abban jó, ráadásul a csapat hangulata, lelke teljesen más, mint mondjuk egy ázsiai válogatottnál. Ők inkább egymás ellenfelei, mi tényleg csapattársak vagyunk” – nyilatkozta egy korábban megjelent interjúban Liu Shaolin, aki összesen egy évet élt Kínában, ott sajátított el taktikai és technikai elemeket.

Semmi sem véletlen

Ha azonban jobban belegondolunk és ismerjük a sportág kulisszatitkait, mégis azt állíthatjuk:

Ugyanis a magyar rövidpályás gyorskorcsolya az utóbbi időszakban igencsak sokat fejlődött, egyre többet hallatott magáról. Ráadásul a 2006-os torinói olimpiai óta a rövidpályás magyar gyorskori minden alkalommal pontszerző helyeket hozott az országnak.

A kezdetek 1985-ig vezethetők vissza. Ekkor a Magyar Jégsport Szövetség elnökségi tagja, az egykori gyorskorcsolyázó, Martos György lelkendezve számolt be arról, hogy a nemzetközi szövetség (ISU) megalapította a rövidpályás gyorskorcsolya szakbizottságát. Martos Hollandiában járt egy versenyen, ahol annyira megtetszett neki, amit látott, hogy azonnal szervezni kezdte az első magyarországi rövidpályás versenyt, a Pajtás Kupát.

A történet talán a 2000-es évek elején folytatódott, amikor a magyarországi korcsolyaszövetség felismerte, hogy a következő esztendőkben nem az észak-amerikai, hanem az ázsiai vonal fog megerősödni a sportágon belül. Ezért váltott, és igyekezett a kínai, koreai szakemberek, edzéstechnikák irányába mozdulni. Ráadásul annak köszönhetően, hogy a sportág nem követel különleges létesítményt, kiválóan alkalmas arra, hogy az adottságaik miatt hagyományosan nem a téli sportokban jeleskedő országokban is népszerű legyen. Ilyen országgá vált Magyarország is, ahol az előbbi lépéseknek és körülményeknek köszönhetően az utóbbi időben egyre jobb eredmények születtek. A 2006-os torinói téli olimpiai játékokon az 1500 méteres távokon Huszár Erika a 4., Knoch Viktor az 5. helyen végzett. Sikerüknek köszönhetően 1948 óta első alkalommal fordult elő, hogy két magyar versenyző is pontszerző helyen végzett téli olimpián. A sikersorozat pedig tovább folytatódott: 2009. január 18-án Torinóban megszületett az első magyar Európa-bajnoki aranyérem, amit a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összetételű női váltó ért el. Az azóta eltelt időszakban egyre-másra születtek az Eb-érmek. Ugyanakkor a 2010-es vancouveri, valamint a 2014-es szocsi olimpián is pontszerző helyekkel tértek vissza a gyorskorisok.

Lina, a második anya

A legújabb sikersorozatnak – amely elsősorban a Liu testvérek eredményeihez kötődik – létezik azonban egy másik mozgatórugója is. A kínai Zhang Jingről van szó, aki 2012-ben érkezett Magyarországra. Nem sokkal később a gyorskorcsolyázó utánpótlással kezdett foglalkozni.

Zhang Jing és a mellette dolgozó (a sportágban mintegy harminc éve tevékenykedő) Bánhidi Ákos munkája hamar beért, hiszen Liu Shaolin Sándor nyakába a 2016-os szöuli felnőtt világbajnokságon aranyérmet akasztottak, testvére, Shaoang pedig egy ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett. De a többiek eredményei is látványosan javulni kezdtek.

A Lina becenévre hallgató edzőnőt a két Liu-testvér szinte második anyjaként szereti. Nem véletlenül hangsúlyozta Liu Shaolin Sándor, hogyha Lina előbb érkezik Magyarországra, akkor ez a sportág még előrébb tartana.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a két Liu testvér ázsiai népszerűsége a magyar emberek számára elképzelhetetlen. Itt nem elsősorban arról van szó, hogy ha Liu Shaolin Sándor a szemöldökét simogatja –amely bizonyos ideje már a „védjegyévé vált”–, attól egész Korea és Kína megőrül, és nem is arról, hogy a pjongcsangi hölgyek azonnal szerelmesek lettek, ha meglátták a Liu testvéreket. Hanem arról, hogy a két sportági nagyhatalom, azaz Kína és Dél-Korea maximálisan elismerte a két magyar sportoló tudását. Az olimpián járt magyar szekemberek, a helyi sajtót olvasók elmondása szerint a hatalmas népszerűségen túl óriási tisztelettel beszéltek a két Liu fiúról. Ugyanakkor egyesek szerint az is érezhető volt, mennyire irigyek azért, hogy Magyarországnak két ilyen zseniális sportolója van.

Kiemelt állami támogatás

Arról sem szabad azonban elfeledkezni, hogy egy-egy sportágat mennyire támogat az állam. Emlékezhetünk ugyanis Hunyady Emesére, aki Budapesten született és nevelkedett. A sportoló azért ment Ausztriába, mert Magyarországon nem tudott megfelelően felkészülni a versenyekre. Sok magyar szurkoló szomorkodott 1994-ben, a Lillehammerben megrendezett téli olimpián, amikor Hunyady Emese osztrák színekben nyert olimpiai bajnoki címet a nagypályás gyorskorcsolyázók között. Azóta sok idő eltelt, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya pedig 2012-től bekerült a kiemelten támogatott sportágak közé. Knoch Viktor például a 2006-os torinói pontszerzésért négymillió forintot kapott ugyan, de igencsak furcsállotta, hogy közben nem volt ösztöndíjas. Jó darabig amúgy is szülei támogatták a versenyzői pályafutását. „Gyakorlatilag állandóan csak utánpótlást építettünk, mert szinte mindenki abbahagyta 24 évesen. Szerencsére ez a helyzet megváltozott, mi vagyunk az első generáció, amelynek tagjai harminchoz közelítve is aktívak”–mondta Knoch, aki az olimpiai arany előtt váltóval volt már világ- és Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, Universiade- és Világkupa-győztes is.

Csoda vagy kezdet?

Már csak azért sem, mert – ahogy korábban is említettük – Magyarországon nincsenek hegyek. És valljuk be, éppen ezért nagy hagyománya sincs a téli sportoknak. Léteznek viszont egyre jobb és modernebb jégcsarnokok – sőt, a minden igényt kielégítő nemzeti korcsolyaaréna terveit tavaly decemberben már be is mutatták –, amelyekben igazi telek hiányában is lehet magas szintű szakmai munkát végezni (lásd a hollandokat, akik Dél-Koreában is számtalan érmet szereztek ugyancsak gyorskorcsolyában). A gyorskorcsolyában dolgozó szakembereknek és sportolóknak köszönhető, hogy sikerült túlszárnyalni a 70 évvel ezelőtt St. Moritzban elért eredményt, aminek következtében a magyar sport történetében a pjongcsangi a legeredményesebb téli olimpia. 1948-ban ugyanis tíz pontot, most pedig 15 pontot szereztek a magyar sportolók.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a történelmi aranyéremnek köszönhetően valószínűleg egyre több magyar gyermek kap ajándékba korcsolyát, és egyre többen kezdenek el majd a jégcsarnokokba járni. Remélhetőleg a gyorskorcsolyázók száma egyre inkább nőni fog, a sportág pedig Pjongcsang révén nemcsak csodáról, egy különleges, egyedi esetről fog majd megemlékezni, hanem valaminek a kezdetéről.