Emma és a lefolyóeldugulás

Moralitásjáték metróállomáson: mi az? Kisegítő adalék: mindez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban zajlik.

A szakirodalom szerint a moralitás allegorikus szereplőket felvonultató vallásos színjáték, egyben erkölcsi példázat az elvont ember főszereplésével, aki valamennyi megnevezhető emberi tulajdonsággal rendelkezik. A történet a megszemélyesített bűnöknek és erényeknek az ember lelkéért folyó harcát mutatja be, amelynek meghatározott jelrendszerét a jelmezek is erősítik. A magyar irodalom legismertebb moralitása az 1646-ban kinyomtatott „névtelen” Comico Tragoedia, de a csíksomlyói passiókban is szerepelnek betétként allegorikus jelenetek.

Kárpáti Péter kortárs magyarországi drámaíró Akárki című, 1993-ban bemutatott darabja az egyik leghíresebb középkori drámát, a XV. századi, azonos című moralitásjátékot igyekszik átültetni a jelenkor hitevesztett világába. Azt vizsgálja, miként jelenhetne meg az ember halál előtti számvetése önmagával a mai élet viszonyrendszerében. Az ember: akárki, bárki, valaki.

Kárpáti Péter: Akárki – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Rendező: Radu Afrim. Szereplők: Pál Ferenczi Gyöngyi (Emma),  Pálffy Tibor (Halál, Péter, riporter),  Gajzágó Zsuzsa (Aranka); Szakács László (Orvos); Erdei Gábor (Tódor); Kovács Kati (Vera, vaddisznó), Fekete Mária (Mari); Benedek Ágnes (Lány), Nagy Eszter (Erika, A lányszoba lakója), Kovács Kati, Fekete Mária, Benedek Ágnes, Nagy Eszter (Öregasszonyok), Erdei Gábor, D. Albu Annamária (Hölgy), Diószegi Attila (Tóth Gyula), Derzsi Dezső (Részeg férfi), Molnár Gizella (Vénasszony), Krizsovánszky Szidónia (Kövesi néni), Debreczi Kálmán (Kövesi bácsi), Kónya-Ütő Bence (Dj. Ágota).

Például Emma, egy negyvenes, lestrapált, elvált és elhanyagolt ingatlanügynök, akit Sepsiszentgyörgyön Pál Ferenczi Gyöngyi jelenít meg bámulatos empátiával és vérbőséggel – már amennyi vérbőség egy halálos beteghez illik. Radu Afrim rendező remek érzékkel erősíti fel az alapdilemmát: mit tehet egy nő, aki megérzi, hogy egyetlen napja van hátra? Ugyanakkor nem viszi túlzásba a magyarországi valóságra való utalásokat – Bartha József nagyszerű metróállomásos színpadképe épp elegendő az erdélyi nézői közegben –, hiszen akárki élheti bárhol élete utolsó napját.

Emma életének utolsó napján is vannak jelek, de csodák nincsenek. Mindez olyan színpadi eszközökkel bemutatva, amelyektől az elmúlt évek szentgyörgyi „bocsárdista” iskolájában többnyire elszoktunk. A pályáját a szentgyörgyi román társulattól indító Afrim nagyszerűen működik együtt a színészekkel, amit rengeteg remek alakítás igazol vissza. Elsősorban természetesen Pál Ferenczi Gyöngyi, aki ízig-vérig mai nőt varázsol a színpadra, tobzódik az ismétlődő, egymást folytató groteszk helyzetekben, melankolikus, de nem önsajnáló meditációi csak aláhúzzák az idő előtt befejeződő élet tragikumát. Míg színpadi „társai”, Lear király és mások a hazával kezdik számvetésüket, Emmát a lefolyóeldugulás izgatja, az elveszett vegytisztítószámla, a barátnővel együtt a bolhapiacon vásárolt velencei tükör.

Körülötte nagyrészt tragikus, tengődő figurák: Krizsovánszky Szidónia a szintén halálára készülő és tehetetlen férje életét még elrendezni óhajtó Kövesi néni szerepében, Molnár Gizella a gondozónő szerepében szintén, de ravaszabbul, visszafogottabban. Aztán a lakását áruló kövér hölgy szerepében brillírozó Erdei Gábor, vagy az Emma anyját önfeledten alakító Gajzágó Zsuzsa, aki Arankaként magával és akárkivel játssza a süketet, a magában megingathatatlanul bízó erős egyéniséget, aki nélkül nem történhet semmi.

Pedig mindig történik. Bárkivel, akárkivel, akárhol, amióta moralitásjáték van a világon. És morális értékek, amelyeket újra és újra csodálkozva fedezünk fel: milyen jól állnának az egyéniségünkhöz!