Hirdetés

Toót-Holló Tamás könyve a szellemi honvédelemről

Új könyvében Toót-Holló Tamás
számba veszi a magyar eredetmondákat, amelyek tudássá kristályosodnak ki

Új könyvében Toót-Holló Tamás számba veszi a magyar eredetmondákat, amelyek tudássá kristályosodnak ki

Csermák Zoltán

2020. szeptember 20., 18:372020. szeptember 20., 18:37

2020. szeptember 20., 18:552020. szeptember 20., 18:55

Mesén nőttünk fel, csodálatos történeteket olvastunk gyerekeinknek, most pedig már unokáinknak is. Ismétlődő volt az eljárás: levettük a könyvet a polcról, s visszatettük a helyére, ha a gyermeket nagy nehezen sikerült álomba ringatni. Később a Hagyományok Háza mesemondóversenyein tanultam meg, hogy az élőszavas mesemondással a gyökerekhez térhetek vissza, s magam is legalább annyi hasznot húzok a regélésből, mint a kisded.
Toót-Holló Tamás Szellemi honvédelem aranykori fényben című könyve pedig élőszó a javából: az Aranyhajú gyermek mesemotívuma csak ürügyet ad a szerzőnek arra, hogy leültessen a könyv elé s meséljen… Ezt az énjét nem ismertem, Tamás ezek szerint kettős életet élt. Munkahelyünk, a közmédia hírszerkesztésének kissé merev világát cserélte fel álmaiban színes, filozofikus történetekké.
Mítoszokból merít az alkotó, a magyar legendárium figurái vonulnak el lelki szemeink előtt.

Nagy László Csodafiú-szarvasa adja meg az alaphangot, s tér vissza témája időnként a lapokon. Tiszta forrás, az emblematikus vers másokat is megihletett, Kocsár Miklós zseniális kórusművében teljesedik ki a zene nyelvén.

Hirdetés

Trianon sebeit nyalogatva egy dolgot nem tudtak tőlünk elvenni: ősi történeteinket, mondáinkat, szóba vagy ódon templomok freskóiba kristályosodott regéinket. Szent László történetei átszövik Erdélyt, a Napbaöltözött Boldogasszony alakja a csíksomlyói legendáriumban szelídül hitté.
Felvállaljuk-e ősi jelképeinket? – teszi fel az írástudó a költői kérdést. Turulszobor-avató beszédből idéz származásunk jogát vetve fel. Minden bizonnyal – egyesek szemében – ez főbenjáró bűn. Véteknek számít azon „szabadelvű” fiatalok fejében is, akik a 6-os villamoson teli torokból üvöltik az EMKE-nél részegen: „Szent Korona és a Turul… háturul”. Merénylet azok világában is, akik a fasiszta jelképekkel azonosítják, kicsit úgy járva, mint Liszt Ferenc Mazeppája és az Esz-dúr zongoraversenye: a két opus azért volt a háború után indexen, mivel a nyilas híradók és rádióadások aláfestő zenéjeként használták propaganda célra illetéktelen kezek.
Kicsit elkalandoztam. Párbeszéd a múlttal: az aranyhajú gyermekek magyar evangéliuma a kötet alcíme, kicsit apokrifnek tűnik, viszont, ha belegondolunk, hogy az evangélium szó eredetileg jó hírt jelent, akkor a könyv is örömöt sugall.

A szerző e szellemben veszi számba a magyar eredetmondákat, amelyek tudássá kristályosodnak ki. A tudás a vérzivataros történelmünkben egyben a túlélést is jelentette.

Túlélést, amely elvezet az Aranykorba, ahol már a fény játssza a főszerepet, s a szellem szinonimájaként is szolgál.
A vezérmotívum, az aranyhajú gyermekek története, a Fény története is egyben, s az első nemzeti tragédiát is fedi a szerző szerint, viszont „az égben lakozó haza aranykori fényének ígérete mozgatja a szálakat”. A meseszövésben ígéret, horrorisztikus ármány, megdicsőülés követi egymást, s az igazságtételt – amelyben a valóságban ritkán volt része – a néplélek követeli ki. Deheroizál is a sztori, a király alakja ellentmondásos, de a deus ex machina visszaadhatja a beléje vetett hitet – nagyobb távlatban a magyar királyokba vetett bizalmat – még ha visszalapozva Machiavelli-tanítványt is látunk személyében.

Az aranyszarvas története az ősi vallás, s a kereszténység mezsgyéjén lépkedő fabula, közös benne az áldozat.

Csaba királyfi a segítő kéz szimbóluma, alakja himnikus magasságokban szárnyal. Az ősi mondák vérünkben élnek tovább, erre beszédes példa, hogy az Árpád-házi királyaink sem tudták soha teljesen levetkőzni az évezredes, spirituális szokásokat.
A kötet nem könnyű olvasmány, alapos háttérmunka világlik ki a sorok közül, variánsok teszik szövevényessé az olvasást. A mese mondává alakul, népdallá lágyul, ismert történetek háttere világosodik meg. Alkotója az ősi mítoszok létjogosultsága és a Szent István-i eszme békés egymás mellett élésére hívja fel a figyelmet, s ezzel napi aktualitást is ad sorainak. Az aranyhajú gyermek feltámadása, a Bárány jelenléte szintén a kereszténységgel megbékélő fordulat. Visszatérő motívum: a múlt ismerete és tisztelete egyben jövőnk záloga. A források „bővizűek”, az író kedvenc szellemtörténészeimtől is idéz, Hamvas Béla szavai vissza-visszatérnek. Czakó Gábor gondolatai, kinek életútját kollégájaként a Duna Televízióban közelről figyelhettem, szintén kútfőként szolgálnak. Végül

megszólal a méltatlanul elfeledett, a szellemtörténetet publikációba rejtő protestáns „ősbölény”, Szabó Dezső is.

A szép kiállítású könyv illusztrációinak nagy része Haui József és Jankovics Marcell A két aranyhajú ifjú című rajzfilmjéből származik. A lábjegyzetek tökéletes magyarázatul szolgálnak, a függelék pedig a felkeltett érdeklődésnek ad újabb támpontot. A kötet a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában jelent meg.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés