Sötét fellegek Nyugat felett

Lucian Boia, a rendkívül termékeny román történész – csupán tavaly öt könyve jelent meg -, legújabb kötetét, A Nyugat hanyatlása címűt mutatták be a Koffer kávés könyvesboltban a fordító, Rostás-Péter István jelenlétében. A Koinónia Kiadó egy évre az eredeti kiadás megjelenése után dobta piacra a magyar nyelvű változatot.

„A Nyugat egyetlen esélye – amennyiben nem akarja saját hanyatlását sürgetni és eltűnését kézjegyével ellátni – újfent önbizalomra lelni, és újra felfedezni az őt egykoron mozgásba lendítő magasztos eszméket” – írja Lucian Boia. A történész természetesen nem bocsátkozik jóslatokba – nem is ez a feladata –, ám a múltból leszűrt következtetései arra nézve, merre is tart a Nyugat – illetve a világ – igencsak helytállóak. Boia több szempontból vizsgálja a Nyugat hanyatlását: történelmi, morális, ideológiai, de még ökológiai tényezőket is figyelembe vesz, amikor válságról, illetve végről beszél. Összefüggő esszék sorozata a kötet, melyek szubjektívek és ironikusak – jelezte a fordító, Rostás-Péter István.

A Miért más Románia? szerzőjét a román történetírás fenegyerekének tartják. Noha tematikájában teljesen eltér ettől A Nyugat hanyatlása, legalább akkora közönségsikerre számíthat, mint előző kötete. Noha könyveiben más-más témát, történelmi helyzeteket vizsgál, valamiféle pesszimizmus minden művére jellemző. Hiszen Lucian Boia, amikor például a Nyugat válságáról, illetve hanyatlásáról beszél, egyben lehangoló jövőképet vetít ki a kontinens számára, amely – véleménye szerint – mostani formájában az összeomlás küszöbén áll. Természetesen a folyamat hosszadalmas, nem fog egyik napról a másikra megtörténni – figyelmeztet a szerző – hiszen a 476-ban összeomlott Római Birodalom, egyben az ókor vége sem egy nap alatt következett be.

Bár elismeri, hogy a jelenlegi világberendezkedés a Nyugat alkotása, amelyet a kereszténység és a világnak e köré való egyesítésébe vetett meggyőződés tett valós konstrukcióvá, Boia meg van győződve arról, hogy ez a civilizáció már kifáradt. A szerző érdeme a kifinomult esszéíró könnyedségén túl a gondolatok és ötletek kiegyensúlyozottsága és az emberiség sorsába vetett hit. Tisztában van azzal, hogy tudása véges, de nem kapitulál. Akkor sem, ha a fáradt és elaggott Európáról elmélkedik, ha a mindenható és egyben sérülékeny Egyesült Államokat veszi górcső alá, avagy a régi  és új regionális hatalmak esélyeit latolgatja, vagy a feltörekvő (kínai, brazil és indiai) hatalmak okozta kihívás részleteit elemzi. Adat- és erőforrások tekintetében sok részletet tart szemmel a történész, körültekintően, mint ahogyan a NASA szakemberei teszik, akik tudják – az Apollo tragikus esetéből tanulva –, hogy elegendő, ha a 40 ezer alátétből egyetlenegy is hibás. Múltból következtet a jövőre – de nem mond ki szentenciákat. Az Európai Unióról úgy vélekedik, hogy amilyen grandiózus, annyira erőtlen projekt.

A kötetet olvasva szembetűnik – ahogyan arra a fordító is felhívta a figyelmet –, hogy Lucian Boia nyitva hagy bizonyos kérdéseket. Talán nem vállalkozott jóslatokba bocsátkozni, vagy csak az olvasóra kívánta bízni a felvetett téma továbbgondolásának izgalmát. Hiszen – ahogyan a fordító is megjegyezte – Boia sikerének a titka, hogy egyet is értünk konklúzióival, meg nem is. Éppen ezért kötetei szellemi kihívást is jelentenek olvasói számára.

Túlzott optimizmusra okot nem adó jel dacára Lucian Boia viszonylag optimistán fejezi be mondanivalóját: „Zárjuk egy vigasszal: az ember a leginkább alkalmazkodó lény; úgyhogy aggodalomra nincs okunk, mert tökéletesen fog idomulni bármelyik lehetséges történelmi fejleményhez, és nem lesz oka megbánni egykori mivoltát.”