Nemzeti Színház: Kolozsváron is remekelt a Tóth Ilonka

A szovjet elvtársaknak természetesen nem kell felállniuk – hangzik el többször is Tóth Ilonka kirakatperének tárgyalása során a budapesti Nemzeti Színház előadásában. Aki részt vett bírósági tárgyalásokon vagy filmekben látott ilyent, talán hihetetlennek tartja, hogy ez megtörténhetett. Pedig nem fikció ez, hanem valóság: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának néhány epizódja elevenedik meg Szilágyi Andor művében Vidnyászky Attila rendezésében.

Nehéz erről az előadásról elfogulatlanul írni, hiszen rég nem látott színházi ünnep volt Kolozsváron. 2016 októberében hasonló fergeteges siker övezte a darab ősbemutatóját Varsóban, a Teatr Polskiban, a Magyar–Lengyel Szolidaritás Évében. A számos méltató lengyel kritika közül álljon itt egy rövid mondat: „a politikai gyilkosság áldozatává lett fiatal, mélyen hívő, ártatlan Tóth Ilona a magyarok számára a megalázás, majd az elhallgattatás évei után újra felfedezett hősnő”.

A főszerepet játszó Waskovics Andrea maga is utolsóéves budapesti színis hallgató, akárcsak a 24 éves Tóth Ilonka, akit orvostanhallgatóként egy fővárosi kórház részlegvezetőjévé neveznek ki. A darab alaphangulatából és a forgószínpadnak megépített díszletből már az előadás első perceiben kiderül, hogy rendhagyó koncepciós per kellős közepébe csöppen a néző. Tökéletes korrajz ez a kommunizmusról, olyannyira hogy Moszkvától Berlinig bármelyik volt kelet-európai fővárosban játszódhatna. A szovjet elvtársak árgus szemei alatt készülődő perirat tartozékai – vallatás, jegyzőkönyvek és zsarolás céljából a hozzátartozó családtagok fogvatartása – annyira emberellenes körülmények között születnek, hogy még a magyar vallatótiszteknek is van némi lelkiismeret-furdalása, de ezen a rendszer kegyetlensége és abszurditása hamar átsegíti őket. Tóth Ilonkának, a 24 éves medikának az alapbűne az, hogy részt vett a forradalomban, gyógyítja a sebesülteket, majd később menedéket nyújt a felkelőknek azzal, hogy a kórházba utalja be őket. Erre épült tehát a koncepciós per, amely azt „bizonyítja”, hogy a fiatal orvosnő embert ölt a rendszer egyik felderítő tisztjének személyében. Innen már egyenes út vezet a megtorló Kádár-rendszer közismert tézisének kimondásához, hogy Budapest utcáin nem ártatlan és lelkes fiatalok harcoltak az ország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözök gyilkoltak kommunistákat. Nemcsak a karrierjét, hanem az életét is kockáztató védőügyvéd gigászi harca ellenére Tóth Ilonkát végül felakasztják.

A tömegjelenetekben dúskáló, a történelmi hűséget óraműpontossággal bemutató darab végkifejleteként a nézők a vártnál is többet kapnak. A Nemzeti Színház nagy öregjei – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági – nem csak a színészi mivoltukban alakítanak maradandót, hanem néhány gondolat erejéig megosztják a nézővel 1956-os élményeiket is. A legtöbben személyesen is részesei voltak a magyar szabadságharcnak, Voith Ági pedig színész édesanyjáról mesélt, aki 10 év hallgatással tiltakozott a Kádár-rendszer megtorlásai ellen.

Az előadás létrejöttét támogató Magyarország kormánya nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntötte a kolozsvári közönséget.