Méra nem a világ közepe...

Méra a táncházasok amolyan Mekkája. A Kolozsvártól alig 15 kilométerre fekvő település gazdag néptánc- és népzenehagyományának, nem utolsósorban a messze földön híres Árus zenészdinasztiának köszönheti elismertségét. Akik a táncházmozgalomban foglalkoztak a kalotaszegi tájegységgel, Méra megkerülhetetlen referencia pont.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt elismeréssel vegyes elragadtatással írtam a Kalotaszeg Néptáncegyüttes Egyesület kezdeményezéséről, a Kalotaszegi vándortánctáborról, annak mérai „kiadásáról”, a hangulatos táborzáró gálaműsorról. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy a szervezők már akkor jelezték: tekintettel a tábor sikerére, a faluközösség támogató szándékára, a vándorbotot egy évre lerakják, 2015-ben is helyben szervezik meg egyhetes néptáncoktató foglalkozásukat. Az ígéretet tett követte, a tábort annak rendje és módja szerint megtartották, sőt, a szervezők valóságos csemegét is tartogattak a népzenét kedvelők számára.

Herczku Ágnes neve közismert és elismert a zenerajongók táborában. Elsősorban népzenei tevékenységének köszönhetően számos szakmai elismerés tulajdonosa, de tekintettel hangi adottságaira, műfaji behatárolása igen kétséges vállalkozás lenne. Otthonosan mozog a klasszikus zene terén is, a kortárs muzsikában, a musical világában. Sok más elfoglaltsága mellett 2005 óta rendszeresen együtt énekel a Nikola Parov vezette Nikola Parov Quartettel. Herczku Ágnest felléptetni Mérában – még ha „csak” Nikola Parovval is, a Quartet nélkül – bravúr a szervezők részéről.

Jómagam fenntartásokkal vegyes kíváncsisággal indultam Mérába a július 17-e estére meghirdetett koncertre. Nem a fellépők zenei kvalitásaiban kételkedtem, egész egyszerűen furcsálltam a helyszínt, az időpontot. Persze a 21 órás kezdés érthető, sőt még a negyven perces csúszás is elfogadható, hiszen faluhelyen az esti locsolás, az állatok itatása, etetése az elsődleges, csak utána következhet a szórakozás. De a táborlakók, illetve az előadásra érkezők jókedve, vidámsága, a családias hangulat a késést, sőt, az áramkiesés miatti „malőrt” is feledtetni tudta.

Az előadás pedig nem, nem fergeteges volt. Csupán csak kedves, hangulatos, színvonalas, élvezetes. Moldvai, kalotaszegi, somogyi, mezőségi, Küküllő-menti, szlovák, szerb, bolgár népdalok néhol teljesen autentikusan, esetenként az eredetihez képest kissé pörgősebben, picit átalakítva, átharmonizálva, de csak annyira, hogy dúsítsa, és ne szegényítse az eredeti hangzásvilágot. Megszólalt többféle duda, kaval, gitár és tambura, énekelt tisztán, csengően, vidáman és mélabúsan örömről, bánatról Herczku Ágnes. Megtudhattuk, hogy a bolgár népdalban addig jár a kislány a korsóval a kútra, míg haza nem kísérik. Hallgathattuk a rodopei kisduda hangját, de hegedűn eljátszott dudautánzatban is volt részünk – ez szlovák specifikum, a zenész a hegedűt a combjára állítva tulajdonképpen csellóként használja kétszólamú dallamokat, akkordokat játszva rajta, igen virtuóz és látványos módon! Újfent megtudhattuk: a Kőműves Kelemen című balladánknak majd valamennyi kelet-európai és balkáni népnél fellelhető a maga sajátságos változata. Mi ezúttal egy bolgár variánst hallhattunk.

A mérai tájház udvara, a csűr színpadként szolgáló tere, a szerény eszközökkel ízlésesen kialakított színpadi látvány mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az egybegyűltek jól érezzék magukat, élvezzék a kiváló előadást. A fellépés végeztével pedig vastapssal jutalmazzák talán nemcsak a két művészt, hanem a szervezőket is, akik közül Herczku Ágnes kettőt – Varga Zoltánt és Bethlendi Andrást – név szerint is megemlített. Mögöttük pedig továbbra is ott a Kalotaszeg Néptáncegyüttes Egyesület csapata.