Stigmaként viselte a közelmúltig Sepsiszentgyörgy a szégyent: a városnak nincs közönségvonzó, reprezentatív könyvesboltja. Mindez azonban már a múlté: megnyílt a baróti Tortoma kiadó és az Angelo Café közös vállalkozása, amely a háromszéki megyeszékhelyen is meghonosítani igyekszik a könyv és kávé világszerte működő szimbiózisát.
2014. április 25., 15:292014. április 25., 15:29
Az első lépést a könyvesek tették meg, s úgy tűnik, próbálkozásukat siker koronázza. A megnyitó óta eltelt szűk hónap alatt folyamatosan növekvő, az eladott könyvek számában is megnyilvánuló érdeklődés tapasztalható. Demeter Lászlót, a kiadó igazgatóját nem lepte meg a dolgok ilyetén alakulása. „Miután egyértelművé vált számunkra, hogy nem a szentgyörgyiek könyv iránti érdektelenségén múlott a korábbi könyvesboltok bezárása, a nyitás mellett határoztunk – mondja Demeter László, a kiadó igazgatója. – Főleg, hogy az ingatlan tulajdonosával, a kávézót működtető Köntés Ernővel gyakorlatilag egyazon konstrukcióban, azaz könyv-kávé összefüggésben gondolkodtunk.” A bolt valamennyi hazai, illetve minél több magyarországi kiadó könyvét igyekszik polcra tenni, ugyanakkor gyakorlatilag bármilyen témájú könyvre fogadnak megrendelést – az antikvár könyveket is ideértve. S ha valaki ajándékba szánja a könyvet, egy palack enyedi borral is megfejelheti – ez is szerepel a kínálatban.
Előbb azonban a kávé csábításával kell megküzdenie a Csíki utcai helyiségbe belépőnek. A földszinten ugyanis közel harmincféle kávé fogadja a látogatót: aki akar, helyben őrölt és főzött kávét ihat, de haza is viheti a Leonard kávémárka termékeit. Annak a romániai forgalmazónak a kávékeverékeit, amely a román királyi család beszállítója, ugyanakkor az Egyesült Államokba is exportál. A cégtulajdonos Mihai Florescu hajdanán Sepsiszentgyörgyön kezdte jogászi pályafutását, aztán Olaszországba emigrált, ahol egy több generáció óta kávéval foglalkozó családból származó lányt vett feleségül, így került kapcsolatba ezzel a világgal.
Az Angelo Café ugyan a Leonard kávékeverékeit forgalmazza, de szabad gazda, akár saját keveréket is kikísérletezhet. Találkozásuk Florescuval egy felejthetetlen iaşi-i kávézás élményével kezdődött, majd több ismerkedési fordulóval folytatódott, amelyből emberi rokonszenven is alapuló üzleti bizalom született.
„Székelyföldön is mindenki kávézik, de nem nagyon tudunk különbséget tenni kávé és kávé között. Ezt a hiányt szeretnék majd pótolni akár kávékóstolók szervezésével is” – enged bepillantást terveikbe a kávézótulajdonos Köntés Szidónia, aki bevallja: férjével együtt rohamtempóban igyekeznek felhalmozni a kávéval kapcsolatos ismereteket. Szerinte a jó kávé titka, hogy mindig frissen őrölt legyen, ugyanakkor nem szabad sokáig raktározni, mivel két hónap után a babkávé már veszít aromájából. Ennek megfelelően az Angelo Caféban sűrűn cserélik a kávékat, s a vevőket is egyszerre inkább kisebb mennyiség vásárlására biztatják. De nemcsak kávét, hasznos tanácsokat is „forgalmaznak”, így például érdemes megbeszélni Köntés Ernővel azt is, milyen kávé érvényesül leginkább az otthoni kotyogóban vagy filteres kávéfőzőben. Sőt abban is partnerek, hogy a vevővel közösen kísérletezzék ki azt a kávét, amely képes találkozni egy-egy család tagjai többségének ízlésével.
A könyv-kávé történet azonban korántsem ér itt véget. Az ingatlan pincéjében Köntésék kiállító- és előadóteret készülnek kialakítani, ahová tárlatokat, filmklubot, beszélgetéseket igyekeznek csábítani. Terveik találkoznak a könyves partner elképzeléseivel is, mivel Demeter László is szeretné „benépesíteni” üzletét könyvbemutatókkal, irodalmi beszélgetésekkel. S ha az igények ezt a teret is kinövik, a tovább terjeszkedésnek sincs különösebb akadálya.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!