Könyv a székelykeresztúri „Rózsa Sándorról” – a Béni Józsefként született Tuti őstehetség volt, akit elfelejtettek felkarolni

Kíváncsi voltam, hogy az általam hallott történetek megelevenednek-e Szente B. Levente új könyvében. Udvarhelyszéken ugyanis mindenki hallott Tutiról és a róla szóló helyi legendákról.
A könyv címe nemcsak a főszereplőre utal, hanem a kistérségi nyelvjárásra is, amelyet népies formában szóról szóra olvashatunk. Ennek az írásmódnak köszönhetően élvezetesebbek, ízesebbek a történetek. Nem beszélve arról, hogy „rejtett székely-szótár” is helyet kap a könyvben. Több mint ötven különböző szómagyarázatról olvashatunk lábjegyzetekben (mint például: eherré, sebtiben, gúnya, bükkent, surc stb.).
A könyv anekdoták, visszaemlékezések gyűjteménye, az egykor Székelykeresztúron élő Tutiról szól.

noha szabadszájúsága a szabadságába került. „Tuti nem a tetteivel, hanem mondásaival, megjegyzéseivel lopta be magát az emberek szívébe, kimondva és nyers őszinteséggel rámutatva a kommunista rendszer hibás és torz tükörképére” – olvashatjuk a könyvben.

„Jött a tél, és egy orvosi rendelőből elhozta az abroszt, leült a parkban egy padra és várta, hogy jelentsék fel. Tudta, miért mennyit kap” – mesélte a kötet egyik adatközlője.
Mit tehetett odabent, amikor éppen nem dolgoztatták? Hát olvasott! Ez egyik magyarázata furfangos észjárásának és azoknak a történéseknek, amelyeket elkövetett.
Szente B. Levente legújabb kötete a helyi közösség visszaemlékezéseire épül. A történetek 26 adatközlőtől származnak, a könyv pedig 131 anekdotát, illetve különböző történetet tartalmaz. Tutiról nem egy szokványos felépítésű személyjellemzést olvashatunk. Különböző Facebook-hozzászólások, gondolatok sora elevenedik meg a szemünk előtt. E véleményeket olvasva olyan érzésünk támad, mintha nyomtatott papírlapon a Facebook közösségi oldalt olvasnánk. Mint egy kirakós, úgy teljesedett ki Tuti története a világhálón. Mindenki csak egy kis mondatot, egy emlékfoszlányt tett hozzá az előző bejegyzéshez, míg végül megszületett a kötet ötlete és hosszas beszélgetések, interjúk nyomán maga a kötet is.
Nemcsak vicces emlékezések gazdagítják Tuti könyvét, hanem tanító mese jellegű történetek is megjelennek a sorok között. „Itt az a lényeg, hogy hány tehetséges, jó képességű ember vész el, mert nincs senki, aki felkarolja, taníttassa, jó irányba terelje. (…) Tuti őstehetség volt, aki, ha tanítják, foglalkoznak vele, kitűnő komikus lett volna, vagy bemondó! Sok befutott színészt, mai celebet vert volna a tehetsége” – olvashatjuk egyik idézett hozzászólásban.
A kötet leginkább a helyieknek nyújthat örömet, hiszen olyan történetek is megtalálhatóak benne, amelyeket nagy valószínűséggel már hallottunk a családban nagyszülőktől, szülőktől egy-egy összejövetel alkalmával.
Számomra jól esett felidézni azokat a történeteket, amelyeket nagyapámtól is hallhattam egy-egy hétvégi közös reggelizés közben: „kérdezték Tutit, mit reggelizett. Erre azt válaszolta: prézlis bárányfelhőt, füstös lámpacsövet. Nem értette, hogy a Jóisten miért adott étvágyat annak, akinek nincs mit ennie.”

A személyes élményektől eltekintve is mindenkinek ajánlani tudom a kötetben szereplő pepitakabátos bohóc történeteit, aki a reggeli kávé mellett könnyed anekdotákra, vicces történetekre vágyik.

Jakab Mónika