Kolozsvári találkozás Rembrandttal

Victor Vasarely művei a kilencvenes évek legelején érkeztek Kolozsvárra, és ha emlékezetem nem csal, ahhoz fogható és jelentőségű nemzetközi tárlat azóta sem volt a kincses városban. Lehet, hogy sokaknak unalmas már felemlegetni a Funar-korszakot, de tulajdonképpen most derül ki igazán, mennyi mindent veszített a város a sovén, nacionalista, nagy-román éra közel másfél évtizedében. Abban az időszakban, amikor a kulturális élet abban merült ki, hogy dák meg római leletek után áskálódtak Mátyás szobrának talapzatánál, és trikolórszínűre festették a padokat, a kukákat, az oszlopokat, a virágokat, a fákat, és ha tehették volna, az eget és a Napot is. Közben az igazi értékek messze elkerülték Erdély szívét, az egykori kincses várost, pedig azért mi is beírtunk néhány nevet a művelődéstörténet nagykönyvébe, és Kolozsvár megérdemelte volna, hogy a világ itt is láttassa magát. Funart csupán azért kell emlegetni, hogy soha többet ne fordulhasson elő hasonló rémtörténet – nehogy a történelem, szokásához híven, ismételje magát –, és tudatában legyünk annak, hogy egy város fejlődését, hogyan akadályozhatja meg egy beteg elme tévelygése, és az alá lovat adó alattvalók szolgasága. Évekig szellemi pöcegödörben vergődött a város, a normálisabb városlakóknak szinte fizikai fájdalmat okozott az urbis leépülésének látványa. Nem csoda, hogy a Vasarely-kiállításhoz hasonló jelentőségű esemény még gondolatban sem merült fel jó ideig. A funarióták kiiktatásával Kolozsvár elérte, hogy jövőre Európa ifjúsági fővárosa legyen, és megpályázhatta 2021-re az európai kulturális főváros címet.

Így eshetett meg, hogy Rembrandt most Kolozsváron van!

A világtörténelem egyik legnagyobb képzőművésze ellátogatott szerény hajlékunkba. Ha ezt alig néhány évvel ezelőtt előrevetíti valaki – ahogyan a magyar napokat, a felújított Főteret, az Óvár sétálóutcáit és sok más egyebet – akár viccnek is felfoghattuk volna.

De nem az.

Az Erdélyi Néprajzi Múzeum A metszet művészetének csúcsa címmel mutatja be Rembrandt van Rijn 273 munkáját. A magángyűjteményből származó metszeteken egyben végigkísérhetők a holland mester metszetművészetének állomásai, technikájának fejlődése is, de még a művész korának ízlésvilága és gondolkodásmódja is.

A leideni molnár fia

Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606. július 15-én született Leidenben, egy kálvinista családban. Apja jó nevű és gazdag molnár volt, a sok gyereke közül majdnem mindegyik egyetemi tanulmányokat végzett. Rembrandt is beiratkozott a híres leideni egyetemre –egy évszázaddal később itt tanult a mi Bod Péterünk –, de hamarosan abbahagyta tanulmányait, hogy Jacob van Swanenburgh festő tanítványa legyen. Aki egyébként arról volt híres, hogy a poklot minden formájában és színében megfestette. Miután Rembrandt Leidenben saját műhelyt nyitott, alig 19 éves korában már neki is voltak tanítványai. Természetesen ehhez jókora zsenialitásra volt szükség, és Rembrandt egész fiatalon akkora hírnévnek örvendett már, hogy sorba álltak kapujában a tanítványok, és zsákszámra kapta a megrendeléséket, főként Amszterdamból. Szintén fiatalon – minden jel arra mutat, hogy 1626-ban – elkezdett metszeteket is készíteni, bár kezdetben még csak tapogatózott a műfaj rejtelmei között. Rövidesen Amszterdamba költözött, ahol elsősorban portrékat festett, és volt olyan év, hogy félszáz megrendelésnek is eleget tett. Minden idők egyik legnagyszerűbb festője alig huszonévesen megfestette főműveinek egyikét, a Tulp doktor anatómiája című munkát. Ez volt első nagy sikerű festménye, melynek kompozíciójával eltért a megszokott felsorolásszerű megoldástól. Alakjai rendkívül életszerű csoportban állnak a boncasztal mellett, a főszereplőt pedig kalapjával is kiemelte Rembrandt a többiek közül.

1634-ben feleségül vette egy műkereskedő (és egyben amszterdami szállásadója) unokahúgát, Saskia van Uylenburgot. Saskia alakja egyébként feltűnik Rembrandt Éjjeli őrjárat című leghíresebb festményén. Ami őrjáratot ábrázol ugyan, de nem éjjel, hanem tűző napsütésben. Az évszázadok viharaiban besötétült a festményt borító lakkréteg, és mivel a mester nem adott neki nevet, a későbbi korokban ráragadt az „éjjeli” jelző.

A metszőzseni

Giovanni Guercino itáliai barokk festő 1660 táján így kiáltott fel: „Rembrandt a legnagyobb virtuóz!” Csakhogy Guercino nem a mester festményeire vonatkoztatta megállapítását, hanem metszeteit látva ámult el.

Ismerve életművét, ma már kissé hihetetlennek tűnik, hogy Rembrandt életében sokkal híresebb és elismertebb volt metszeteiről, mintsem festményeiről. Ezt akkor értjük meg igazán, ha belegondolunk, hogy Albrecht Dürertől számítva nem volt művész, aki olyan tökélyre fejlesztette volna ezt a technikát, mint Rembrandt. És ezeken az – olykor miniatűr – alkotásokon látszik igazán a művész zseniális rajz- és grafikai készsége is. Az évszázadok során újabb és újabb metszési módszereket kísérleteztek ki a művészek, ám amit Rembrandt egy darab rézlemezzel és egy metszőszerszámmal megalkotott, azt nem igen tudták túlszárnyalni. Addig is készítettek metszeteket, de – Dürert leszámítva – inkább eseménybeszámolóknak, plakátoknak, illusztrációknak illettek be. Rembrandt munkái azonban valóságos remekművek, átgondolt tematikával, jól kigondolt kompozícióval, hihetetlenül aprólékos kidolgozással. Kezdeti rézkarcai még befejezetlennek tűnnek, észrevehető rajtuk a művész útkeresése, a barátkozás a metszés technikájával. Rembrandt akaratereje azonban nem ismert határokat: autodidakta módon képezte magát, és pár évvel később elkészítette édesanyja portréját, ami már a művészi rézmetszés magasiskoláját jelenti.

Rembrandt több száz metszetet készített a mintegy 350 metszőlemezről, egyik sem nagyobb, mint egy képeslap.

1669-ben Rembrandt elfeledve, szegénységben halt meg. Halálának évében egy gyűjtő – félrelökve a művész olajfestményeit – 183 metszetét megvásárolta. Nem lehet tudni, életében mennyit kereshetett a mester ezeken a rézkarcokon, tény, hogy egyiknek a címe Százforintos lap. Ugyanis ennyit fizetett érte egy korabeli műgyűjtő… Manapság egy Rembrandt-metszet értéke több ezer euró. A mester rézlapjairól még a 18. század elején is készültek utánnyomások, és többször szorultak restaurálásra.

Felújított műremekek

A kolozsvári kiállítás anyagában önarcképek, bibliai illusztrációk, harci jelenetek, vadászatok, női és férfiportrék, aktok és tájképek, kéregető koldusok is szerepelnek. A mostani a legjelentősebb Rembrandt-gyűjtemény, amelyet valaha is kiállítottak Romániában. A kiállított 273 metszetet a Rembrandt-metszetek restaurálásával a Louvre múzeum által megbízott Armand Durand francia művész készítette 1865 és 1867 között. Ami semmit sem von le értékükből, hiszen a restaurált lemezek eredetijei a holland mester kezéből kerültek ki. Durand egy általa továbbfejlesztett, viszonylag bonyolult technikával csupán feljavította a megkopott, megkarcolt lapokat, és konzerválta őket az utókornak. A francia művész akkora alázattal végezte a restaurálási munkát, hogy egyetlen vonal sem veszett el, és nem tevődött hozzá Rembrandt keze munkájához.

Az Erdélyi Néprajzi Múzeum Rembrandt-kiállítása június 8-áig látogatható.