A szerzőpáros, Nánó Csaba és Barta László dedikálja a kötetet
Fotó: Kolozsvár Társaság
December 21-én mutatták be a Kolozsvár Társaság székhelyén a Barta László és Nánó Csaba szerzőpáros A harmadik színház (a kolozsvári Stúdió Színpad története) című, a nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában megjelent kötetét.
2019. január 08., 19:122019. január 08., 19:12
2019. január 08., 19:152019. január 08., 19:15
Szinte zsúfolásig megtelt a Kolozsvár Társaság terme elsősorban olyan volt amatőr színjátszókkal, akik annak idején részt vettek a Stúdió Színpad tevékenységében, és vallomásaikkal hozzájárultak a kötet létrejöttéhez. De sokan voltak olyanok is, akik eljártak az előadásokra, és most szívesen idézték fel együtt a régi időket. Mert – ahogyan azt a kötet címe is jelzi –,
A két szerző pedig belülről ismeri ezt a fajta színjátszást, hiszen egymástól eltérő években, de ők is tagjai voltak a társulatnak. Innen ered a szerencsés közreműködésük is, Barta a 60-as évek végén, 70-es évek elején játszott színházasdit, míg szerzőtársa a nyolcvanas években lépett fel a Palotának nevezett Municípiumi Művelődési Ház csoportjával.
Meglepőnek tűnhet, hogy a kommunizmusban intézményként működhetett egy magyar nyelvű színjátszó csoport Kolozsváron. Ha megpróbáljuk az 1960-as éveket – a stúdió létrejöttének időpontját – politikai és gazdasági kontextusba helyezni, okvetlenül meg kell említeni a sztálini autonómiát (Romániában az 1960-ban a Magyar Autonóm Tartományból létrejött Maros–Magyar Autonóm Tartományt), amelynek ugyan kirakatszerepe volt, de az akkori szovjet és román hatalom így próbálta megelőzni a kisebbségek elégedetlenségeinek kifejezésre juttatását. Bár ez a terület nem foglalta magába Kolozsvárt és a környező térséget, hatása itt is érezhető volt.
1959-ben megszüntették az önálló magyar nyelvű Bolyai Egyetemet, ezt a lépést jónak látták némi engedménnyel ellensúlyozni. Bizonyos leosztás mentén ugyanakkor a város vezetésében voltak magyar vezetők is. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy Kolozsvár lakossága a múlt század ötvenes éveiben még nagyjából fele-fele arányban volt román és magyar. A bennszülött románok nagy része tudott magyarul is, így nem csoda, hogy minden kör, kurzus, tevékenység általában (legalább) két nyelven zajlott. A magyar nyelvű színjátszó csoport működése abban az időben nem volt akkora szenzáció, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Sőt, szinte minden faluban létezett amatőr színjátszás, ami érdekes módon 1990 után nem éledt újra, mára pedig jórészt eltűnt. A mindenkori hatalom a cenzúrán keresztül tartotta ellenőrzés alatt e kezdeményezéseket, így aztán hagyták, hogy a kisebbség is „kieressze valahol a gőzt”. A Stúdió sikerének kulcsa a lelkesedésben és a nemzeti öntudatban keresendő. Kolozsváron mindig is erős volt a magyar öntudat, és ez a kultúrájában is meglátszott, amit a diktatúra sem tudott eltörölni.
Fotó: Kolozsvár Társaság
A Stúdióban való tevékenység egyfajta menekülés volt a hétköznapok durva realitása elől – hangzott el a könyvbemutatón.
A nyolcvanas években a régi és lelkes tag, Leitner Emil vállalta magára a társulat szervezését, a darabok rendezését. Ekkor már kiszállásokra nem volt anyagi keret, hiszen állami támogatás nem létezett.
Hiszen kultúrára nem volt szükség – és hatványozottan igaz ez, ha magyarról volt szó. A Stúdió Színpadon minden év végén szilveszteri kabarét mutattak be, amelyek akkora sikernek örvendtek, hogy áprilisban-májusban is telt házzal játszotta őket a társulat. A hatalom nyomása 1987-re odáig fajult, hogy megtiltották a próbákat. Az 1987-es szilveszteri kabaré bemutatójára már nem kerülhetett sor. Magyarázat nélkül bezárultak a kapuk, és a több évtizedes, kiváló múltra visszatekintő kolozsvári műkedvelő színjátszás megszűnt létezni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!