Hirdetés

Filmen egy székely falu divattervezője

A gyerekek kilométereket gyalogolnak, hogy eljussanak az iskolába •  Fotó: Pál Árpád

A gyerekek kilométereket gyalogolnak, hogy eljussanak az iskolába

Fotó: Pál Árpád

Valami mellett, mintsem valami ellen akar felszólalni filmjével Simó Ibolya székelyudvarhelyi filmrendező. A nyomasztó újgazdag fiatalok világa után Monyo és Baba életét, valamint a varsági iskolások útját követte. A rendezővel most kezdődött forgatásáról, illetve legújabb filmötletéről is beszélgettünk.

Veres Réka

2017. október 25., 21:332017. október 25., 21:33

2017. október 25., 21:402017. október 25., 21:40

Két tehetséges zenész, illetve két iskolás: az első páros a székelyudvarhelyi Monyo és Baba, aki saját világában, szerelmesen – egymásba és a zenébe – utazik. A második páros – Tomi és Ervin – székelyvarsági tanulók, akik hosszú kilométereket tesznek meg, hogy eljussanak otthonról az iskolába, majd választás elé kerülnek, miként haladjanak tovább az életben. A két párosban az a közös, hogy ők a főszereplői Simó Ibolya székelyudvarhelyi rendező alkotásainak. A filmek az MTVA Mecenatúra-pályázatán nyert támogatásból készültek, és nemrég mindkettő bekerült a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle részeként meghirdetett Filmgalopp nevű erdélyi versenyprogramba.

Simó Ibolya rendező ismeretterjesztő filmet készül forgatni •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Simó Ibolya rendező ismeretterjesztő filmet készül forgatni

Fotó: Pál Árpád

A tehetség útvesztőin

Tehetséges zenészeknek látom őket, különleges pár, izgalmas szereplők, így adott volt a filmötlet – magyarázta Ibolya, hogyan született Monyo+Baba produkciója. A road movie jellegű dokumentumfilmhez mintegy másfél évig követte a zenész párost: Udvarhelyen, Budapesten és Londonban forgatott velük. Továbbá archív filmanyagok és a zenészek saját felvételei is megjelennek a produkcióban. „Ez a filmem kicsit más, vadabb, mint az eddigiek” – magyarázta a rendező. A vágást is ő végezte, és már ebbe is igyekezett belevinni azt, ahogyan Monyóék élnek: kicsit káoszszerűen, rendhagyóan és pörgősen. Mivel nyelvezetében és vágásában is eltér a hagyományos dokumentumfilmektől, a rendező úgy gondolja: zenés vagy kreatív filmkategóriákban fogja fesztiváloztatni. Ibolya szerint nemcsak neki, hanem a főszereplőknek is tanulságos volt a forgatás. „Nem volt könnyű nekik sem. Utólag sokat gondolkodtam arról, hogy az ember kiteszi az életét, felvállalja gyengeségeit is, nem csak sikereit” – magyarázta Ibolya.

Iskolások nyomában

Míg a Monyo+Baba zajos, vágásában formabontó, a

Hirdetés

Tomi, Ervin és az iskola inkább a csendes filmszeretetről szól

– magyarázza a rendező. Olyan diákokat követ, akik naponta négy-öt kilométert tesznek meg gyalog, hogy hegyen-völgyön, dombon, sárban, mindenféle körülmények között eljussanak az iskolába. Varság a helyszín, Simó Ibolya pedig egy elsős tanulót keresett, aki először járja az iskolába vezető utat, illetve egy nyolcadik osztályost, aki utoljára tapossa a megszokott ösvényeket. „Felmerül az otthonmaradás kérdése, hiszen egy tanyavilágról szól, de a továbbtanulás is képbe kerül, hiszen a nyolcadik elvégzése után dönteni kell, elmegy-e a gyerek a városba tanulni. A mi szereplőnk, Ervin, nyolcadikosként úgy dönt, inkább dolgozni szeretne és otthon marad” – ecsetelte Ibolya. Amikor keresték a családokat, az iskolaigazgatótól kaptak egy listát azokról, akik a legtávolabb laknak.

Több családot meglátogatott a rendező, amíg rábukkant a főszereplőkre.

„Olyan csoda volt, tiszta szemű, sok kicsi gyermek ült a széken. A szülőkből és a gyerekekből is áradt a szeretet és az egyszerűség, nagyon jó választás volt. Mai napig jó barátságban vagyunk, öröm volt velük dolgozni” – folytatta. Úgy érzi, a család a forgatás minden pillanatában természetesen viselkedett, sosem pózoltak a kamerának, mindig úgy élték az életüket, mintha ott sem lett volna a stáb. A filmet Bálint Arthur operatőrrel forgatták, előbb egy 52 perces változatot készítettek, ami viszont a rendező szerint túl gyorsnak, követhetetlennek tűnt, ezért született egy második, sokkal lassúbb ritmusú. Az első változatot tavaly sugározták a tévében, ám a hosszú változat csak most készül el, ezt fogják nevezni a fesztiválokra is.

A divat ereje egy vidéki településen

Októberben Bántó Csaba operatőrrel már egy újabb filmet kezdett el forgatni az udvarhelyi rendező. Ennek Etéd a helyszíne. A félreeső településhez kötődése is van, hiszen édesanyja onnan származik, gyerekkorában sok időt töltött ott.

„A helynek, a pataknak olyan varázsa van, mintha időtlen lenne” – ecsetelte, hogy miért választotta a falut.

A történet egy sikeres divattervezőről szól, aki éppen Etédre megy pihenni. A férfiak udvarolni kezdenek neki, ám a hagyománytisztelő nőknek nem tetszik a jövevény. El akarják űzni a faluból, végül mégis inkább szövetkeznek vele. „Átalakítják életüket, színesebbé válnak szürke mindennapjaik, sötét ruházatuk, és meg akarják mutatni férjeiknek, hogy ők is tudnak szépek lenni” – árulta el Ibolya a történetet. Végül az elhidegült férfiak és nők újra egymásra találnak. „Az utolsó jelenetben megtörténik az a csoda, amit még sosem láttak életükben” – mondta. Az ötletet több barátja adta, akik divattervezőkként udvarhelyszéki falvakba költöztek, de sok ismerőse mesélt arról, hogy nagymamája ötven-hatvan éve új divattal, szokásokkal érkezett ide. Vicces, mégis megható karakterek elevenednek meg a filmben, akiknek párbeszédeit a forgatókönyvben Muszka Sándor székely író is alakította.

A színészek között több amatőr is lesz, akiket az udvarhelyszéki falvakban zajlott válogatásokon szemelt ki a rendező.

A film decemberre készülne el, és mivel ez is az MTVA Mecenatúra-pályázatán nyert támogatást, először tévében lesz látható.

Optimistább kilátás

A Tökéletes befektetés című filmhez képest ez sokkal pozitívabb hangulatú. „Abban valami ellen szóltam, míg ebben valami mellett. Más, előjön a boldog énem is benne” – mondta Simó Ibolya, aki következő alkotásán is gondolkozik. Egy ismeretterjesztő filmet tervez forgatni a régi székely bútorokról, amelyek többségét a kilencvenes években elhordták, sok esetben a csűrökben korhadnak. „Nagyszüleink nem cserélték le a bútorokat két-három évente, ragaszkodtak hozzájuk, mindig megjavították. Ezt az értéket szeretném bemutatni, ugyanakkor a fiatal generációt is, amelyben látok pozitív vonzódást a régi bútordarabokhoz” – magyarázta a még születő produkció ötletét. Ennek támogatásáról egyelőre nem döntött a pályázat bizottsága. „Az utóbbi két-három évben folyamatosan dolgoztam, de nem voltak bemutatók, vetítések, így ez alig látszik. Remélem, most az elkészült filmek valamit segítenek ebben” – tette hozzá. Elárulta, a közeljövőben Kolozsváron vetítik a bemutatókat, de a Filmtettfeszt részeként tucatnyi városban is bemutatják majd két új filmjét.

 

Monyo+Baba
Rendezte/vágta: Simó Ibolya. Fényképezte: Bántó Csaba. Producer: Bálint Arthur. Vágóasszisztens: Balogh Máté. Zene: Monyo Project. Animáció: Balázs Klára, Gergely Szilárd, Rancz Zsolt. Hangmérnök: Péter Attila „Pötyi”, Jeszenszky Tamás. Colorist: Juristovsky Tamara. Hangi utómunka: Jeszenszky Tamás. Grafika: Benedek Levente. Fordítás: Szántai János. Koprodukciós partner: Százszorszép Kft.

 

Tomi, Ervin és az iskola
Rendezte: Simó Ibolya. Fényképezte: Bálint Arthur. Főszereplők: Albert Tamás, Bálint Ervin. Producer: Bálint Arthur. Forgatókönyv: Simó Ibolya. Vágó: Koncz Gabriella. Vágóasszisztens: Kővári Szabolcs. Zene: Cári Tibor. Gyártásvezető: Fecső Zoltán. Rendezőasszisztens: Jakab Ervin. Hangmérnök: Kovács Klára. Képi utómunka: Post Edison. Colorist: Tőtszegi Szilárd. Hangi utómunka: Jeszenszky Tamás. Grafika: Benedek Levente. Fordítás: Szántai János, Kuti Boróka. Animáció: Gergely Szilárd. Felirat: Mozga Viktória. Kiemelt köszönet Buglya Sándornak, Balogh Zsoltnak és Kiss Sándornak.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 22., csütörtök

„Nincs alternatívája a kormánykoalíciónak”. Zakariás Zoltán megszorításokról, az EMSZ-en belüli RMDSZ-ellenes indulatokról

Nem csak a román társadalom, hanem az erdélyi magyarság egy része is elégedetlen az RMDSZ támogatását is élvező kormány munkájával, egyre többen bírálják a megszorító intézkedéseket. Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Szövetség elnökét kérdeztük.

„Nincs alternatívája a kormánykoalíciónak”. Zakariás Zoltán megszorításokról, az EMSZ-en belüli RMDSZ-ellenes indulatokról
Hirdetés
2026. január 22., csütörtök

Trump és Grönland: talán mégsem robban szét a NATO

A Grönland kapcsán megkötendő keretmegállapodás bejelentése nyomán egyelőre úgy tűnik, fellélegezhetnek a NATO-szövetségesek, mivel most úgy néz ki, nem robban szét a szövetség a sziget miatti nézetkülönbségek nyomán.

Trump és Grönland: talán mégsem robban szét a NATO
2026. január 21., szerda

Időjárás-előrejelzés Erdélyben: enyhülés és csapadék váltja fel a kemény fagyokat

Csapadékban gazdag, enyhébb időre számíthatunk az előttünk álló hét napban. Csütörtök hajnalban még –11 fok lesz a legalacsonyabb hőmérséklet, de az időjárás-előrejelzés szerint a hétvégére azonban napközben eső, zápor váltja fel a korábbi havazásokat.

Időjárás-előrejelzés Erdélyben: enyhülés és csapadék váltja fel a kemény fagyokat
2026. január 20., kedd

A román–moldovai egyesülés esélyeitől Chișinău valódi szándékáig

Jelentős visszhangra találtak a Prut mindkét oldalán, sőt nemzetközi vonalon is Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság elnökének az esetleges moldovai–román egyesülésről mondott szavai.

A román–moldovai egyesülés esélyeitől Chișinău valódi szándékáig
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Gyerekvállalás: miért kerül válságba a család intézménye?

Az európai nemzetek lélekszáma évről évre csökken, a népességfogyás jelensége alól nem kivétel a magyarság sem. Lengyelné Püsök Sarolta református lelkésszel, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docensével készült interjúnkban a kiváltó okokat vettük számba.

Gyerekvállalás: miért kerül válságba a család intézménye?
2026. január 16., péntek

Bánffyhunyadnak emberöltők után van ismét magyar elöljárója, ismertette a kilátásokat a Krónikával

Országszerte feltűnést keltett Bánffyhunyad polgármesterének a döntése, miszerint több mint másfél évtizedes közigazgatási tevékenység után lemond tisztségéről a kormány által kilátásba helyezett átszervezés jelentette népszerűtlen intézkedések miatt.

Bánffyhunyadnak emberöltők után van ismét magyar elöljárója, ismertette a kilátásokat a Krónikával
2026. január 13., kedd

Olcsó dél-amerikai áruval áraszthatják el Romániát, lázadnak a gazdák a Mercosur ellen

Heves belpolitikai vita alakult ki a román kormánykoalícióban az EU–Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény támogatása miatt. A Mercosur-egyezmény kockázatairól Nicu Vasile, a LAPAR elnöke nyilatkozott a Krónikának.

Olcsó dél-amerikai áruval áraszthatják el Romániát, lázadnak a gazdák a Mercosur ellen
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Rövid enyhülés után kemény fagy tér vissza Erdélybe

A hét közepére mérséklődik az előző éjszakák és nappalok hideg időjárása, ám a néhány napos enyhülést újabb hideghullám követi: a hétvégétől ismét –10 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, kemény fagy várható.

Rövid enyhülés után kemény fagy tér vissza Erdélybe
2026. január 10., szombat

Két világ egy szigeten: utazás Ciprus görög és török oldalán

Azúrkék víz, csipkézett part menti sziklák, népszerű bulizóhelyek, elegáns szállodák. A legtöbbeknek ez jut eszébe Ciprusról, a Földközi-tenger több mint 9 ezer négyzetkilométeres szigetéről.

Két világ egy szigeten: utazás Ciprus görög és török oldalán
2026. január 07., szerda

Gyula élő történelme: látogatás a polgári múltat őrző Ladics-házban

Gyula történelmi belvárosában áll egy ház, ahol nemcsak a falak, hanem a bútorok, a könyvek, a személyes tárgyak és a családi dokumentumok is mesélnek. A Ladics-ház egyedülálló módon enged bepillantást a 19–20. század fordulójának polgári életformájába.

Gyula élő történelme: látogatás a polgári múltat őrző Ladics-házban
Hirdetés
Hirdetés