Erdély falu- és szórványszínháza 45 éve

hogy a szocializmusnak ártó darabként betilthassák a készülő előadást. A tiltott magyar kultúra a diákszínjátszók körében is mindennapos fejtörést okozott. A kovásznai amatőr színjátszókat végül kitiltották a Szilágyságból és Kolozs megyéből, a Szekuritáté ugyanis rendszeresen a csoport sarkában éktelenkedett. Működésüket az 1989-es változások előestéjén lehetetlenítették el hivatalosan betiltva a csoportot. A Molnár János (portrénkon) által szerzett és szerkesztett, a diákszínpad 40 éves évfordulójára kiadott Visszataps című kötetben számos anekdota közül csemegézhetünk a kultúratipró időkből, ahol sokszor az volt a legkisebb gond, hogy a darabban elhangzó Isten áldja! köszönést Jó napot!-ra kellett kicserélni.

Nem volt könnyű feladat a nyomdokaiba lépni”–vallja a diákszínpad jelenlegi vezetője. Miután átvette a kovásznai tehetségek irányítását, belevetette magát a rendezés tudományának elsajátításába, a zsámbéki, fortyogói rendezői táborokban a szakma legjobbjaitól tanult, és elkezdett nagyobb hangsúlyt fektetni a mozgásalapú játékhelyzetek megvalósítására, igyekezett minimális színházi eszközzel, szűkített kelléktárral dolgozni, hogy könnyen mozoghassanak, és bárhol bemutathassák előadásaikat. Sajátosnak mondható stílusuk alakult ki, ami bár a mozgásszínház felé mutat, de a szép szövegmondáshoz is ragaszkodik.

Az oktató elmondta, gyakran felkérésre fognak neki egy-egy darabnak, majd időközben megszeretik, és színre viszik. A Jónás könyvét az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub kérésére formálták előadássá. Először csak az első két képet, majd a közönség kérésére a teljes darabot is bemutatták. Néha maguk a diákszínjátszók állnak elő egy-egy ötlettel, és ha sikerül a többieket is meggyőzniük, kezdődhet a munka. Közösen keresik a megfogalmazható gondolatot, mondandót.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember

Az új tagok felvétele sajátos formában zajlik: az aktuális színjátszók választják ki a friss tehetségeket, akiknek énekléssel, szavalással, tánccal, improvizációval kell bizonyítaniuk. A tagok pedig szavazással döntik el, hogy a jelentkezők közül kikkel szeretnének együtt játszani. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember –így hangzik a csapat mottója, és Molnár János diákjai szigorúan a gyakorlatba ültetik a szorgalmat. Jelentkezőkből soha nincs hiány, a gondot inkább a létszámhatár adja: 16 személynél több tag utaztatása már komoly költségekbe kerülne. A városban és környékén ugyanakkor színjátszónak lenni kiváltság, a diákszínpad tehetségeire másként tekintenek iskolatársaik: van, aki csodálattal, más irigykedve. „A színi tagjaként a személyiségét meghatározó élményekkel gazdagodik a diák: nagyobb lesz az önbizalma, le tudja győzni gátlásait, felszabadultabbá válik, könnyebben kommunikál és fejlődik testileg, lelkileg. Természetesen a kiszállások, a versenyek, szereplések, az adrenalin is vonzó a tanulók számára”– tette hozzá az oktató.

A kovásznai színjátszók nemcsak a szakmai minőséget, de a vándorszereplés hagyományát is becsülettel őrzik: a debreceni Ady Endre Gimáziummal negyedszázados kapcsolatot ápolnak, ott minden év novemberében részt vesznek az Ady-napokon, de minden meghívásra nyitottak. Sokszor előadtak már Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. Két éve bekapcsolódtak egy szórványprogramba is, amelynek köszönhetően Hétfaluba, Kőhalomba, Besztercére, Vízaknára is elvitték előadásaikat.

Elszánt színjátszók támogató szülőkkel

A diákok tanulás után hétvégenként valamennyi darabon dolgoznak. Általában száz órán át építik, csiszolgatják egy-egy alkotás jeleneteit, mielőtt a nagyközönség elé tárnák. De utána sem utasítják el a közönség hozzáértő tagjainak tanácsait és változtatnak a darabon. Az utazások után pihenés helyett a színisek az elmaradt tanulnivalót pótolják. A munka gyümölcse azonban nemcsak a közönség rendszeres tapsában tükröződik, de rangos elismerésekben is. A PADIF-on sorozatban háromszor nyerték el az első helyezést: 2015-ben Petőfi Sándornak A helység kalapácsa, 2016-ban Karinthy Frigyesnek a Tegezés, 2017-ben Babits Mihálynak a Jónás könyve című művének színpadra vitelével. A kovásznaiak állandó résztvevői a fiatal szárnypróbálgatók körforgásának: a zsámbéki Határokon Túli és Hazai Amatőr Színjátszók Találkozóján, a Székelyföldi Amatőr Színjátszók Találkozóján, a sepsiszentgyörgyi Színjátékosok Találkozóján is láthatjuk játékukat.

„Nem könnyű megálmodni a teret, színeket, fényeket, körülményeket, amelyben működni tud, életre kelhet a történet, de a végén megéri a tapasztalt elégedettség érzéséért. Vallom Bolyai János szavait: »A semmiből egy más, új világot teremtettem«” – fogalmazott Molnár, akinek legnagyobb kritikusa és a szöveges munkában legnagyobb segítsége a magyar nyelvet és irodalmat oktató felesége. A kelléktár, jelmezek, utazási költségek előteremtéséért a csoport vezetője rendszeresen pályáz a helyi, illetve megyei önkormányzatnál, de sokszor a szülők pótolják a hiányzó üzemanyag összegét. Az előadásokon összegyűlt adományokból is többnyire a következő darab kellékeit szerzik be. A művészetszerető kovásznai fiatalok és szüleik elszántságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a diákszínpad 45 éve töretlenül a magyar szó és művelődés terjesztője.