Egy élet a magyar nyelv szolgálatában – korunk egyik legjelentősebb nyelvésze, Murádin László 90 éves

Harasztos egyébként zsákfalu, ide csak utak vezettek, innen tovább már nem lehetett menni. Sáros falu, agyagos, nehéz földje van, az eke beletörik” – emlékezett egy interjúban a háborús időkre László öccse, Murádin Jenő művészettörténész. Harasztoson édesapjuk, Murádin Lukács volt a tanító, „aki együtt élt a faluval, kérvényeket fogalmazott, viszonylag jól beszélt románul, bár mifelénk a románok kiválóan tudtak magyarul” – mesélte a fiatalabbik testvér.

László Gyulafehérvárra került, ott járt a Majláth Gimnáziumba, később a kolozsvári Piarista Főgimnáziumba, majd a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte tanulmányait. 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Még egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, majd ugyanitt tanársegéd volt. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta az egyetlen romániai nyelvészeti és irodalomtörténeti szakfolyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Talán nincs olyan jelentősebb erdélyi újság, heti vagy havi lap, amelyben Murádin László ne közölt volna nyelvművelő, nyelvi ismereteket terjesztő cikkeket, magyarázatokat. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és az aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. 

Péntek János, a pályatárs nyelvész írja róla: „Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt, megmaradhatott a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogy korábban elképzelni sem lehetett volna, ahogy maga sem álmodta, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett. Úgy érhette meg a betakarítást, hogy közben folyamatosan dolgozik, velünk lehet, gyarapíthatja munkája eredményeit.”

„Bár a nyelvi vétségeket időnként magam is szóvá teszem, de vallom, hogy nem ez a súlypontja a nyelvápolásnak, a helyes nyelvhasználatra buzdító munkának. Felfogásom egyszerű:

Kötelességemnek érzem szerkezetének megismertetését, a nyelvi műveltség emelését” – mondta egy vele készült beszélgetésben Murádin László.

Fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, ő gyűjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és ő is szerkesztette a nyelvatlaszt. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.

Isten éltesse nyelvészgenerációk, a magyar nyelv szerelmeseinek Laci bácsiját!