Hirdetés

Díjazott tesztoszteronszint

A győri színház nézőterén üldögélve még maga is csak reménykedett, ma már mindenki tudja: Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja vehette át az idei Kaszás Attila-díjat.

Csinta Samu

2014. szeptember 19., 16:192014. szeptember 19., 16:19

 

A súlyos betegségéből kilábalófélben lévő székelyföldi színész úgy érzi: mostanában az emberi jóság és segítőkészség tengerén sodródik. „Már a jelölés is teljesen váratlanul ért, eszembe sem jutott, hogy ide kerülhetek. És nem csak azért, mert az életemben az elmúlt periódusban más dolgok voltak fontosabbak. Nyilván elsősorban nem az volt a nagy durranás, hogy a saját társulatom engem jelölt, hanem hogy a 38 társulatot számláló mezőnyből annyi kolléga adta rám a szavazatát, hogy a három jelölt közé kerültem. Azt hiszem, a sok erdélyi színésznek köszönhetem ezt a dicsőséget, a győzelmet pedig azoknak az ezreknek, akik heteken keresztül napi rendszerességgel nyomkodták a szavazógombot. Én Pogány Juditot tartottam esélyesnek, hiszen hármunk közül messze ő a legismertebb arc, ugyanakkor remek színész. De amikor egyre sűrűbben hallottam, hogy én is szavaztam rád, én is, én is, akkor bizakodni kezdtem. És most nagyon boldog vagyok. Mivel mindenkinek képtelen vagyok megköszönni a ragaszkodást, páromnak, Szendének köszönök mindent, aki betegségem és mostani, napsugaras periódusomban is mellettem áll.”

A díjkiosztó ünnepséget a Győri Nemzeti Színházban rendezték, amelyet a három jelölt társulatának előadása előzött meg. Pogány Judit az Örkény Színház Macskajátékának Orbánnéjaként, Schneider Zoltán, a Radnóti Színház társulatának tagjaként Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének Johanjaként, míg Nagy Alfréd Tadeusz Slobodzianek kortárs lengyel szerző Ilja prófétájában, a Második szerepében lépett fel a fesztiválon. Idéntől az elismerésnek „díjszerű” megjelenést is adnak. Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere, az elismerés egyik alapítója a gálaesten elmondta: a kiírt pályázat – amelyben kikötötték, hogy Kaszás Attilát nem ábrázolhatja a díj – több mint harmincan indultak, a győztes Paulikovics Iván munkája lett, a szobor egy meghajló nőt ábrázol. „Kimondottan szépnek találom a plasztikát, központi helyen lesz a szobámban. És örülök annak, hogy visszamenőleg a korábbi győztesek is megkapják a szobrocskát” – mondta Nagy Alfréd.

A kiírás szerint az elismerés azokat hivatott díjazni, akik az előző évadban egyszerre mutattak kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményt és fejtettek ki társulatukon belül jelentős közönségszervező tevékenységet, megjelenítve a díj mottóját is: embernek lenni nem szerep. Miután a gyergyószentmiklósi származású színészt az elmúlt évadban betegsége gátolta a „paraméterek” teljesítésében, kíváncsiak voltunk, ő minek tulajdonítja az elismerést. „Talán az egy évvel korábbi teljesítményemnek – válaszolt –, akkor alakítottuk meg a Tamási Áron Színházban a Tesztoszteron színészzenekart, amelynek fő animátora én voltam. Elvégre diákkoromban rockzenésznek készültem!”

Nagy Alfréd – Nemes Levente és Mátray László után – immár a sepsiszentgyörgyi színház harmadik tagja, aki kiérdemelte a felvidéki származású Kaszás Attila színművész emlékére alapított díjat. „Egy díjnak, elismerésnek természetesen lehet és kell örülni, de díjak mindenáron való megszerzésének kényszerében élni nem érdemes, roppant fájdalmakkal járhat. Én még mindig nehezen hiszem el, hogy most éppen ebben a helyzetben vagyok, többnyire csak sodródom az eseményekkel. Persze nagyon jól esnek a gratulációk, igyekszem feldolgozni az egészet. A történet hatalmas tanulsága számomra: miközben azt mondják, hogy a világ egyre rosszabb, az utóbbi időben én nagyon sok jót kaptam az emberektől lelkileg és anyagilag egyaránt. Soha nem hittem volna, hogy ennyien és 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés