Carl Orff vétke

A 20. századi zene egyes hívei évtizedek óta fanyalognak, ha szóba kerül az 1895. július 10-én született német zeneszerző, Carl Orff Carmina Burana című műve. Bírálják tonális hangzását, nehezen tudják megbocsátani rendkívüli sikerét. A hangversenynaptárra tekintve valóban a zenei élet középpontjában van magyar nyelvterületen is, a Szegedi Kortárs Balett az évfordulón a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatja be a művet.

Miben rejlik a mű titka? Talán három tényezőben: a szerzői talentum, a parádés szövegkönyv és a közreadás időpontjának megismételhetetlen eredője egyaránt hozzájárult a mű sikeréhez.

A 120 éve született Orff pályája elején kiváló zenepedagógusként szerzett hírnevet. Az egyházi zene kutatásában ért el eredményeket, emellett ma is világszerte alkalmazzák „Orff-Schulwerk” néven ismert zenei és mozgásnevelési metodikáját. Ebben a gyermekek fejlődését is kiválóan szolgáló pedagógiai módszerben a beszéd, a zene, a tánc ritmusa eggyé válik. Zeneszerzőként első színpadi sikerét az 1937-ben Frankfurtban bemutatott Carmina Burana című művével aratta. Orff nem tett mást, csak a „totális színházában” pedagógiai módszerét ültette át a gyakorlatba. Színpadi ismereteit kihasználva egyszerűen, de rendkívül szuggesztíven alkotta meg. Bírálói általában zenéjét veszik górcső alá, komplexitásával már nem foglalkoznak.

A darab címének és szövegének forrása egy 13. századi verseskötet. A bajorországi Benediktbeuren kolostorban megtalált latin és alnémet nyelven írt kódex valóságos kincsesbánya. Bordalok, diáknóták keverednek szer­zetesek világi gondolataival, stílusuk hol vaskos, hol lírai, hol humoros. A sorokat tanulmányozva az olvasó ráébredhet arra, hogy az egyesek által „sötét középkornak” tartott időszak korántsem volt olyan barátságta­lan. A szerző a kódexből 24 darabot használt fel a karműben. Műfajának meghatározása nem egyszerű, talán a „szcenikus kantáta” elnevezés közelíti meg a legjobban. Oratorikus formában hangversenyteremben vagy tánccal színesítve színpadon egyaránt hatásos. Az opus három részből áll: az első rész a tavaszról szól, a második rész egy kocsma forgatagába enged bepillantást, a befejező rész témája a szerelem.

A harmadik tényező a bemutatás ideje. Utólag visszatekintve a harmincas évek vége nem sok jót ígért egy német átlagpolgárnak. Az elkövetkezendő borzalmak előérzete minden lélekben ott lappangott, s egy reneszánsz életvidámságot sugalló zenei csemege elfeledtette a gondokat. Orff későbbi, hasonló stílusjegyekkel komponált művei – mint a Catulli Carmina vagy az Aphrodité győzelme – már nem arattak akkora sikert.

A mű Magyarországon sokáig el volt zárva a közönség elől. Felrótták a szerzőnek, hogy 60 millió honfitársával együtt otthon maradt a hitleri Németországban, s nem emigrált, mint sok zenész társa. A háború után ráadásul nem az NDK művészetét gazdagította, így a „nyugatnémet szerző” iránti bizalmatlanság sokáig megmaradt.

Az 1956-os forradalom után omlani látszott az Orff köré épített fal. A Magyar Rádióban 1960-ban készült felvételen Forrai Miklós keze alatt olyan művészek működtek közre, mint Réti József, Melis György vagy Gyurkovics Mária. A hatvanas években érkezett az országba a csehszlovák Supraphon kiváló felvétele, a Cseh Filharmonikusok ének- és zenekarát Václav Smetácek vezényelte. A mű egyre népszerűbb lett, minden zenekedvelőnek fűződik hozzá egy vagy több zenei élménye. Számomra Jean-Pierre Ponnelle 1975-ben készített filmje jelent felejthetetlen élményt, de számos koncertre is szívesen emlékezem.

Néhány éve megkértem a művet Magyarországon menedzselő ügynökséget, bocsásson néhány adatot a rendelkezésemre a mű népszerűségéről. A megérkezett statisztika szerint nyolc év alatt 59 koncerten és 119 színházi előadáson mutatták be.

A Pécsi Balett korán felfedezte a Carmina Buranában rejlő mozgást, máig klasszikusnak számít Eck Imre 1978-as koreográfiája. Az előadás a Pécsi Nyári Színház műsorait Herczog István 1997-ben újította fel, az akkori előadás szabadtérre készült, és Neubrandenburg templomterén is eljátszották. 2008-ban felújították a darabot, e színrevitel feszesebb és lényegesen rövidebb is. Összefüggő történetet mesél el a tánc nyelvén: egy angyal megpróbáltatásait a földön. A vaskos témákat enyhíti a humor segítségével. Emlékezetes módon a híres kontratenoráriát („Olim lacus colueram” – „Hajdan szép hatytyú voltam én”) a csapszékben elázott angyallal állítja párhuzamba, s a többi dévaj tréfát is szeretettel oldja. Sajnos éppen az ónémet szövegekkel rövidült meg a darab.

Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balettel 2001-ben mutatta be a művet, amely páratlan karriert futott be. Az előadás filozofikus oldaláról közelíti meg a középkori játékot. A darab elején és végén – mintha Bergman A hetedik pecsétjéből lépne ki – testet ölt a halál, s ettől kezdve a táncjáték élet s elmúlás mezsgyéjén folyik. „Fortuna állhatatlan, csalfa” – énekli a nyitókórus, s ez megadja az est hangulatát. Egy mezőn zajlik a játék, füvön lépked­nek a szereplők, a telihold hol tisztás, hol háttér, hol örvény, amely lehúzza az élőt.

A Margitsziget Szabadtéri Színpadon látható, korábban a lyoni táncszínházban is nagy sikerrel bemutatott darab egy összeforrt fiatal alkotóközösség mesterműve. A klasszikus balett kivételével minden mozdulati sornak tárháza, lírai és akrobatikus elemek váltják egymást. A feszültséget itt is jól oldja a kocsmai jelenet. A koreográfus, Juronics Tamás a csapatra épít, az összjátékot helyezi mindenek elé, ez alól csupán a lány a kivétel, akit a szerelmi beteljesülésből a halál ragad el.

A magyarországi nagykövet
Ivasivka Mátyás pécsi pedagógus a hatvanas években az anyagiakban igencsak szűkölködő Állami Nagy Lajos Gimnáziumban oktatott zenei tárgyakat. Az ambiciózus fiatalember levélben kereste meg a kor jeles zeneszerző­it: Sztravinszkijt, Brittent, Sosztakovicsot, Hindemithet, Hacsaturjánt és Orffot, kérve őket, hogy műveikkel, kottákkal támogassák az iskolát. Egy személy kivételével mindenkitől kapott választ, s Orff-fal intenzív levelezés is kialakult. 1965-ben egy teherautó állt meg az iskola előtt a zeneszerző ajándékaival megrakva: kották, utasítások, hangszerek kerültek elő a ponyva alól. Az instrumentumok hűen tükrözték az orffi zenei világot: a metallofonok, xilofonok, harangjátékok, ütős hangszerek inkább az indonéz gamelan, mintsem a klasszikus zenekarok szerszámaihoz álltak közel. Az adomány nyomán a lelkes karnagy irányításával 1965-ben megalakult a ma is rendsze­resen koncertező, tizennyolc tagú Orff zenekar. Ivasivka Mátyás a névadóval személyesen sohasem találkozott, de a zeneszerző haláláig sűrűn leveleztek. „Orff egy egyéni világ kapuját nyitotta meg – beszél a német zeneszerzőről a pécsi mester. – Tonális, neoprimitív irányzatnak lett a szülőatyja, ahol a ritmuson, a deklamáción van a hangsúly. Van olyan műve, amelyben nincs is zene. Stílusának története halálával bezáródott, éppen egyéni irányzata miatt követni lehetetlen, s egyben értelmetlen is.”