Az elengedés és az újrakezdés művészete

Hogy mi köze a Csík zenekarnak a Quimby-hez, nem akkora talány, hisz az alapvetően népzenét játszó együttes több magyar könnyűzenei formáció dalát feldolgozta az utóbbi években, köztük a Kiss Tibor vezette csapatét is. De mi köze mindehhez az erdőszombattelki cigány zenészcsaládnak? Kiderül Lévai Balázs újságíró dokumentumfilmjéből.

A vasárnap este sugárzott 77 perces, Engedem, hadd menjen című alkotás három szálon követi a Most múlik pontosan történetét. Az erdélyi tájkép még annyira nem is meglepő a film elején, de amikor románul szólalnak meg az egyébként ismeretlen interjúalanyok, megszakad a könnyű tévézés érzete. Aztán kiderül, hogy a megszólalók Varga „Balog” László mezőségi, pontosabban erdőszombattelki prímás zenészkollégái és szintén népzenész leszármazottai. Majd arra is fény derül, hogy szerepük napjaink egyik legismertebb magyar szerzeményében nem csekély: a Kossuth-díjas Csík zenekar feldolgozásában Kiss Tibor dalát ugyanis a sajnos már elhalálozott mezőségi zenész szökős dallamával ötvözte. S mint az már bizonyított: igencsak sikeresen.

De csupán az, hogy a Most múlik pontosan mindhárom „összetevőjét” megismerhetjük, még nem elég az üdvösséghez. A dokumentumfilm attól válik izgalmassá és élvezhetővé, ahogyan ezek a szálak kibontakoznak, majd találkoznak. Ahogyan a dal maga és annak mondanivalója – a dalszerző által is kidomborított elengedés művészete – mindhárom zenei formációra másként volt hatással. Az origó természetesen a dalszerző Kiss Tibor, aki élete párjával és kisfiával töltött reggeli után kendőzetlenül beszél azokról a nehéz évekről, amikor függőségeivel kellett farkasszemet néznie. A csatát a zenész nyerte, bár hosszú volt a küzdelem. A viadal végén pedig sok minden nehézzé, más dolgok könnyűvé váltak. A koncertekkel küzdenie kellett, de a zenei ötletek csak úgy áradtak, így a 2005-ben íródott Most múlik pontosan is viszonylag rövid idő alatt megszületett, a mondandó, a felnőtt korban is tanulást igénylő elengedés fájdalommal vegyes könnyedsége pedig magától jött, köszönhetően az elvonókúrán szerzett tapasztalatoknak. Kiss Tibor és a Quimby újrakezdése tehát egyértelmű.

De a Csík zenekar prímás-énekesének, Csík Jánosnak is akadt újrakezdeni- és elengedni valója. 2002-ben ugyanis kis híján életét vesztette egy autóbalesetben. A hosszú rehabilitáció sem állíthatta teljesen helyre testét, így neki is volt miről lemondania. A Most múlik pontosan 2008-as feldolgozása viszont a Csík zenekar számára is újrakezdést jelentett, hisz ez az újragondolás hozta meg számukra azt a közismertséget, ami aztán a népzene legismertebb követeivé emelte őket azok számára is, akik a folklórt addig csak mint idegen szót hallották.

És akkor ott a kevésbé ismert erdélyi szál. Lévai Balázs saját bevallása szerint azután döntött úgy, hogy kizárólag a Most múlik pontosanról szól majd a filmje és nem a Csík zenekar feldolgozásainak sikeréről általában, miután maga is találkozott az erdőszombattelki – egyébként kizárólag románul beszélő – muzsikusokkal. Esetükben ugyanis inkább csak elengedésről beszélhetünk, bár a tévés szereplés és a dokumentumfilm végén a Csík zenekarral és Kiss Tibivel a közös marosvásárhelyi fellépés felcsillant némi reménysugárt, de mégis... A legszomorúbb történet az övék. Nemcsak azért, mert a félig magyar, félig román édesapát és zenekarvezetőt gyászolják, hanem mert szeretett hangszerüktől is el kell lassan búcsúzzanak. Valaha napokon keresztül játszottak kitartóan a lakodalmakban, mulatságokon, manapság viszont örülhetnek, ha a templom fele kísérhetik a násznépet és olykor elhívják őket egy-egy táncházba zenélni. Az autentikus mezőségi muzsika iránt ugyanis egyre kevésbé mutatkozik igény. Varga „Balog” László neve és zenéje ugyan tovább él, leszármazottai viszont már pékekként és más foglalkozást vállalva kell hogy dolgozzanak, ha nem akarják ölbetett kézzel nézni, ahogy családjuk éhen hal. Pedig a himnikus Most múlik pontosannak ők is részei.

A film legmeghatóbb és legszórakoztatóbb részei is az erdőszombattelki muzsikusokhoz kapcsolódnak. Ők nem interjú-edzettek, és még csak nem is tudtak közvetett közismertségükről. Őszintén meglepődnek a „mifélénk” zene furcsa ötvözésén és nem teketóriáznak a frissen bemutatkozott Kiss Tibort letibiºorozni a tavaly októberi Csík–Quimby koncert előtt.

Lévai Balázs filmje egy agyonjátszott, agyonfeldogozott dalról szól, melynek népszerűvé válását bemutatva szemet és szívet gyönyörködtető részletekkel gazdagodhatunk. Aki tehát szereti az apróságokban rejlő szépséget és nagyságot, reménykedhet, hogy a film megjelenik majd az interneten, vagy előbb-utóbb újra sugározza a közmédia.