
A Pentagon titkai ígérkezik az év egyik legjobb drámájának, a fő szerepekben Tom Hanks és Meryl Streep
Fotó: IMDB.com
Úgy tűnik, 2018-ban egyelőre a sci-fié a főszerep, de számos ígéretes drámát is találunk a felhozatalban. Bár még több bemutató időpontja kérdéses, átfogó képet azonban máris nyújthatunk a mozifilmekről, amelyekre érdemes idén jegyet váltani.
2018. január 27., 10:442018. január 27., 10:44
2018. január 27., 10:452018. január 27., 10:45
Mielőtt moziba sietnénk, szurkolnivalónk is van, a héten ugyanis kiderül, versenybe száll-e négy másik alkotás mellett a magyar Testről és lélekről című film az idei Oscarért az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Enyedi Ildikó lenyűgözően elegáns, művészi, néhol sokkoló, kissé pszichotikus felütésű drámája már eddig is megnyerte magának a fél világot. Megkapta többek közt a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, a FIPRESCI-díjat és az ökumenikus zsűri díját. Ugyanakkor Herbai Máté, a film operatőre a bydgoszczi Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját nyerte el. Az alkotás a lengyel Camerimage fesztivál Arany Béka-díját is megkapta, az Európai Filmdíj átadóján pedig a főszereplőt alakító Borbély Alexandrát a legjobb színésznőnek választották. Az alkotás egyelőre a kilences listán van jelenleg, de a héten a legjobb öt közé is bekerülhet.
Rögtön januárban érdemes beülni a moziba A legsötétebb óráért, amely a valaha élt egyik leghíresebb brit miniszterelnökről, Winston Churchillről szóló új életrajzi dráma – olyan legendás színészekkel a főszerepben, mint Gary Oldman vagy John Hurt. Az alkotás kapott hideget-meleget a kritikusoktól. Többen azt emelték ki, hogy a film a korábbiakhoz képest közhelyesen patetikus hangnemben ábrázolja a világot a náciktól megmentő, öreg angol hőst, semmi újat és emberit nem mutatva meg Churchill színfalak mögötti énjéből. Ha Churchill megöregedett, hibázó, elfáradt politikusi arcát akarjuk megismerni, akkor inkább a The Crown sorozatra érdemes rákeresnünk. A legújabb mozifilm azonban rossznak semmiképpen sem nevezhető, és a főszereplői alakításáért Golden Globe-ot kapott Gary Oldmanért mindenképpen megéri a jegy árát.
A képregény-ihletésű és Marvel-filmek rajongóinak is kedvez az év eleje: a Bosszúállók csapatában nemrég feltűnt Fekete Párduc ugyanis külön sci-fi akciófilmet kapott, a közeg pedig a megszokott Marvel-univerzum helyszíneihez képest nagy újítás. Egy fejlett afrikai ország trónjáért folytatott háborúval szórakoztatják majd a nézőket a wakandai képsorok február 16-tól. A klasszikus akciófilmek kedvelőinek március igazi csemegét tartogat: a Tomb Raider új köntösbe bújva érkezik a mozikba, Lara Croftot azonban ezúttal nem Angelina Jolie, hanem Alicia Vikander Oscar-díjas színésznő alakítja. S bár a Jolie arcához kapcsolt film és főhős sokakban előítéletet kelt az új Tomb Raider iránt, a szájtáti kaszkadőrcsont-ropogtató jelenetek ezúttal sem maradnak el.
A horror kedvelői áprilisban az X-Men: Új mutánsokkal kínozhatja az idegrendszerét, de a klasszikus X-Men is tartogat értelmes sci-fit, úgy néz ki, a Főnix külön filmje még az idén megjelenik a vásznon. A tavasz a science-fiction filmeknek kedvez, ugyanis az eddigi fantasztikus filmek után májusra tűzték ki a Star Wars világából ismert Han Solo fiatal éveiről szóló külön filmet többek közt Alden Ehrenreich, Woody Harrelson, Emilia Clarke szereplésével, de érkezik az utóbbi évek számos bevételi rekordját megdöntött Bosszúállók sorozat harmadik része is Végtelen háború címmel, amelyet két epizódban mutatnak majd be.
Az animációs filmek kedvelői júliusban a tréfás Dracula történetének folytatásán derülhetnek a Hotel Transylvania harmadik részében. Novemberben pedig a Harry Potter-történetek előzményét feldolgozó, a Legendás állatok és megfigyelésük második részét mutatják be. S bár elgondolkodtató drámákat tekintve egyelőre hiányos a premierek listája, de akad néhány máris elismert alkotás, amire érdemes odafigyelni.
Négy Golden Globe-díjat is begyűjtött a Három óriásplakát Ebbing határában című, sötét humorral kevert dráma, amely márciusban érkezik a romániai mozikba, és amely nagy eséllyel fog Oscar-szobrocskákkal hazatérni. A többek közt Frances McDormandt és Peter Dinklage-t szerepeltető alkotásban egy meggyilkolt lány elkeseredett anyja óriásplakátokon megjelentetett, provokatív üzenetekkel igyekszik rávenni a rendőröket, hogy keressék meg a gyilkost. A Pentagon titkai ígérkezik az év egyik legjobb filmjének: a Tom Hanks és Meryl Streep főszereplésével készült politikai dráma az Egyesült Államok egyik legbotrányosabb esetét dolgozza fel, amikor a The Washington Post nyilvánosságra hozta a vietnami háború értelmetlenségét bizonyító iratokat. A két élő színészlegenda a lap elismerésért küzdő női tulajdonosát, illetve főszerkesztőjét alakítja. Feszült, izgalmas perceket kaphatunk még A világ összes pénze című dráma alkotóitól is: a világ leggazdagabb emberének, az olajmágnás J. Paul Getty unokáját elrabolják. A nagypapa azonban nem hajlandó kifizetni a hatalmas váltságdíjat, mivel azt hiszi, az elrablás nem igaz, csak a vagyonára fáj az elrablók foga. Az unoka édesanyja pedig mindent megtesz, hogy az egyre fogyó idővel és az öreg milliárdossal felvegye a harcot. Érdemes figyelni az Oscar-esélyes, Aranyglóbusz-nyertes, önéletrajzi elemekből táplálkozó Lady Bird-re.
Valószínűleg nyáron mutatják be a magyar mozik a Saul fiát rendező Nemes Jeles László legújabb alkotását, a Sunset címűt, egy 1913 nyarán játszódó drámát, amelyben egy fiatal lány családja felkutatására és nagyvárosi életre adja a fejét. Reméljük, az utóbbi időben a magyar filmeket ért sikerek ezt az alkotást sem kerülik el, így esély lesz arra, hogy a román mozik is forgalmazzák.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!