Ahol színes ablakon süt be a nap

Az üvegben találta meg művészetének forrását a kolozsvári Egri István. Művészi karrierjének beindulása azonban nem volt éppen zökkenőmentes. A frissen érettségizett diák a múlt század nyolcvanas évei szokásainak megfelelően fémforgácsoló diplomát kapott, ám sehogy sem tudta elképzelni magát az esztergapad mellett. Szerencséjére lehetősége nyílt munkát vállalni egy üveggyárban, és ez a lépés meghatározta további sorsát.

Művészi hajlamait otthonról hozta magával: képzőművész szülei mellett István is rajzolgatott, miután pedig kitanulta az üvegfúvás csínját-bínját, már tudatosan készült a képzőművészeti egyetemre. „Eredetileg matematikára akartam felvételizni, de végül a képzőművészet mellett döntöttem. Akkoriban még volt az embernek egy státusa, ha odajárt. Kétévente volt felvételi a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre, kőkemény vizsgák, második próbálkozásra jutottam be a formatervezés szakra, harmincheten felvételiztünk három helyre.” De a munkahelyét sem hagyta ott, tovább dolgozott üvegfúvóként a gyárban, annyira nehéz volt ez a mesterség, meséli, hogy akár ki is dobhatták az embert, jelentkezők hiányában másnap visszavették. Később díszletmunkásként dolgozott a magyar operában, majd a botanikus kertben vállalt szezonmunkát: „Életem egyik legkellemesebb munkahelye volt, a lehető legkisebb fizetést kaptuk, de a japánkertben reggeliztünk” – emlékezik István.

Negyedévesként érte az 1989-es fordulat. „Tevékenyen részt vettem benne, őriztük az egyetemet a terroristáktól, hittünk a forradalomban. Mások rég színes tévékkel és egyebekkel üzleteltek, zsákban mérték a pénzüket, mi pedig – művészi naivitásunkban – még ott tartottunk, hogy nem adjuk el az országot, demonstráltunk egy jobb élet reményében.”

Amikor véget ért a nagy lelkesedés, az átverésnek bizonyult forradalmasdi, Egri István úgy döntött, Magyarországon folytatja tanulmányait. Az Iparművészeti Főiskola rektorát kereste meg, aki megnézte munkáit, rajzait, terveit, aztán felvette a budapesti egyetemre. Tanulmányai alatt egy szobrászművésznél dolgozott hétvégeken, ahol rengeteg tapasztalatot szerzett, majd 1993-ban lediplomázott. „Azt hittem, mindenki hanyatt esik majd a magyarországi diplomámtól, ám ez távolról sem így történt. Fél évig munkát sem kaptam, aztán egy öntődében helyezkedtem el. Végül egy nagyobb cég alkalmazott művészeti igazgatónak, de közben édesapámmal elnyertük a kolozsvári Kálvária-templom restaurálására kiírt pályázatot.” A hatalmas volumenű munka felmondatta vele a „polgári” állását. Az 1995-ös év új időszámítás kezdetét is jelentette: Egri István azóta foglalkozik hivatásszerűen üveg, illetve ólomüveg megmunkálással és restaurálással.

Új köntösben a régi

Az indulást megkönnyítette, hogy mielőtt a kolozsvári képzőművészeti akadémia tanára lett volna, és megalapította az üvegtanszéket, Egri István édesapja nyolc éven át a tordai üveggyár tervezője volt. „Akkor még nem úgy volt, hogy az interneten kiválasztom a számtalan gyártó közül a megfelelőt. Az egész család dolgozott: édesapámnak megmaradtak a gyári kapcsolatai, édesanyám vázlatai alapján készültek a figurális kompozíciók, festőművész testvérem festett, a vállalkozásnak jogi keretet adtunk, 1998-tól kft.-ként működünk.”

Sorra jöttek a megrendelések, beszélgetésünkig Egriék több tucat nagyobb épület, templomok, iskolák üvegmunkáit restaurálták, és számtalan kisebb munkálatot is elvégeztek. A munkamódszer többféle: a kolozsvári Kálvária-templomban teljesen hiányoztak az ablakok, ezeket gyakorlatilag újra kellett alkotni. A Szent-Mihály templom esetében az ablakokat le kellett szerelni, az ólmozást kicserélni az üvegeken. De olyan eset is van, amikor a régészek darabokat találnak egy ablakból, amelyek alapján a restaurátor gyakorlatilag újraalkotja az eredetit.

Egri István üvegrestauráló vállalkozásának külföldön is elterjedt a híre: ők újították fel a szegedi bábszínház homlokzatát, a GlassHu Kft. alvállalkozójaként Czebe István vezető restaurátor irányításával részt vettek a budapesti Mátyás-templom ablaküvegeinek restaurálásában is.

Ólomüveg alapfokon

Kolozsvártól néhány kilométerre, Szászfenesen található műhelyükben Egriék szinte csodákat művelnek az üveggel. István a helyszínen próbálja elmagyarázni az ólomüveg-készítés lényegét: „A tömegében színezett üvegből külön-külön kiszabjuk az alkotóelemeket, ha a munka nagyobb komplexitást igényel, utólag ezeket fém-oxidokat tartalmazó pigmentekkel festjük, az így nyert terméket nagyjából hatszáz fokon kiégetjük. A színek függvényében ez a hőmérséklet enyhén változik. A megfestett és megformázott darabokat ólomsínekkel fogjuk össze, ami összekötő elem szerepét tölti be, ugyanakkor a rajznak a vonalát is adja. Innen ered az ólomüveg elnevezés.”

Egriék egyik legérdekesebb munkájának a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium ablakainak restaurálása bizonyult. Eredetileg volt ott egy 30 négyzetméteres kompozíció, amelyen a kilencvenes években végeztek némi tatarozást. Akkor még léteztek az eredeti alkotóelemek, ezeket le is fényképezték a munkálatot végzők. Egy évtized után a felújított festés is tönkrement az ablakon, és a fotók is eltűntek. „Nem a restaurátorokról akarok rosszat mondani – vezetőjük édesapám egyik kedvenc tanítványa volt az egyetemen –, egyszerűen a körülmények, az anyagok nem voltak megfelelőek.” Egriék ott álltak egy hatalmas ablak előtt, és az eredeti ábráknak mindössze tíz százaléka volt részben dokumentálva. Egyetlen elmosódott fekete-fehér fénykép alapján, amelyen alig volt kivehető valami az ablak eredeti állapotából, István gyakorlatilag újratervezte és rajzolta a klasszicista kompozíciót.

Ipar és művészet

A hatalmas műhelyben – ahol a válaszfalak, ablakok, díszítések mind színes üvegek – hétféle megmunkáló technológiát alkalmaznak, és István esküszik rá, hogy a Kínából vásárolt üvegmegmunkáló gépek bármilyen európai termékkel felveszik a versenyt. Az ember nem is gondolná, mi mindenre használható a különböző formájú-fajtájú üveg: művészileg kivitelezett üveg boríthatja a konyhabútorok homlokzatát, védheti és szépítheti a bútorok, falak felületét, színes fürdőszobafülke is készülhet belőlük, belső válaszfalaknak, világítótesteknek, díszítőelemeknek is kiválóan alkalmasak. A nyolc alkalmazott munkájának irányítása mellett az adminisztrációs dolgokkal is kell foglalkozni – ebben van nagy segítségére a közgazdász feleség, Csilla –, de bármilyen gyakorlati dologról beszélünk, István művészi vénája minduntalan a felszínre bukkan. Elmondja: őket az egyetemen arra tanították, hogy minden témában a gyökerekig kell ásni, ha valaminek nekifognak, azt próbálják jobbá, szebbé, eredetivé tenni. Egri István mindig megpróbált eltérni a sémáktól, újrafogalmazni dolgokat – talán ezért is van sikere a megrendelőknél. Művészi munkái tükrözik a pillanat hangulatát, világnézetét, az irányzatokat, amelyekhez vonzódik.

Beszélgetésünk idején a műhelyben – egyben István műterme – nagy volt a sürgés-forgás. Három éve kezdődtek a gyulafehérvári Szent-Mihály székesegyház tatarozási munkálatai, amelynek üvegmunkáit pályázaton nyerték el Egriék. Ahogyan a helyszínen haladnak a külső felújítással és az állványozással, abban a ritmusban készülnek az Egri-műhelyben az ablakok.

Nemrégiben egy festészeti kiállítás keretében is megcsodálhattuk Egri István egyik ólomüveg-alkotását. „Mindig szerettem monumentális dolgokat csinálni, tetszett, hogy széles közönséghez szólhatok, szeretek középületeken dolgozni, ahol sok ember megfordul és látja a munkámat” – hangzik a záróakkord, Egri István művészi hitvallása.