A míves fakanáltól a hét vezérig – látogatóban Kóter László fafaragó szatmárnémeti műtermében

Fafaragással díszítették a bútort, a sírkereszteket és néha a mezőgazdasági szerszámokat is.
E mesterség hagyományainak egyedi vonásait lehet látni a pásztorok botjainak és eszközeinek díszítésénél, merőkanalaik faragásánál, a bányászatban különféle figurák készítésénél, a molnároknál a malomberendezések díszítésénél és a méhészetben a fából faragott figurális kaptároknál. Különlegességnek számított a míves fakanálfaragás is, amely a háztartási kelléktárat egészítette ki. De ide sorolhatnánk a lisztes- és a hozományládákat, faragott karosszékeket, rengőket, bölcsőket és parasztbútorokat, amelyeket türelmes mesterkezek varázsoltak ki a fa egyhangúságából. 
A népi fafaragás története a szocializmus ideje alatt meglehetősen átminősült. A szakrális alkotások és a megélhetés gyanánt szolgáló „termelés” ellenőrzés alatt tartása megállította a mesterség fejlődését. Az új feltételek között a fiatal nemzedék ötleteiben visszatért ősei hagyományaihoz anélkül, hogy azt saját művészi ötleteivel gyarapította volna.

A gyakorlatban ez többirányú fejlődést jelentett, ám a búbosok mellett faragók emléke a múltba veszett. Ezzel szemben egyre inkább megvetette lábát az új kézműves iparág, amely már nem volt annyira helyhez kötött, mint a juhászedények és pásztorbotok készítése. Létrejöttek a fafaragók házi műhelyei, amelyek manapság már egyes tájegységek programkínálatának jelentős részét alkotják.

ami természetesen ösztönzően hatott egy kisgyermek számára.
Érettségi után jött egy sikertelen egyetemi vizsga, utána a katonaság. Ezeket magam mögött hagyva műszaki rajzot tanultam, majd három évig Domokos Lehel szobrászművész mellett dolgoztam gyakornokként Szatmárnémetiben. Ott is ragadtam, megházasodtam, ma apa és nagyapa vagyok. Enikő leányom belső díszítő, Péter fiam pedig zeneelméletet tanít a kolozsvári zeneakadémián. A feleségem 46 éve tartja össze ezt az örökmozgó családot. Én 20 esztendeje szabadúszó vagyok…” – meséli a mester.

A régi mesterség és a szakma egyeztetése

Az egykori népi mesterségre vonatkozóan több erdélyi és partiumi fafaragó is egyetért: a kezdőnek a hagyományokhoz híven érdemes puhább fával kezdenie a fa megmunkálását. Ilyen a nyírfa, hársfa, fenyő, fűzfa vagy gesztenyefa, ugyanis ezeket könnyebb faragni. Amikor már több tapasztalatot szerzett, dolgozhat cseresznye-, alma-, körte-, juhar- vagy diófával is. Mindezek gyönyörű mintákat és színeket kölcsönöznek az alkotásnak.
„Eleinte a hársfát szerettem. Ma, mivel láncfűrésszel, marókkal, elektromos készülékekkel is dolgozom, teljesen mindegy, milyen fa áll rendelkezésemre.

A legjelentősebbek a magyarországi tiszakanyári honfoglalási szoborpark (10 szobor), szintén Tiszakanyáron található a Földműves család kompozícióm, Gesztréden pedig A hét vezér emlékhely. Felsőbányán bányászati témájú szoborpark jött létre a munkáimból. A Szatmár megyei Csanáloson A svábok betelepítése nevű szoborcsoport, Mezőpetriben ugyan-
csak A svábok betelepítése nevet viselő emlékmű utal vissza az egykori történelmi eseményre. A szlovákiai Felvidéken Bercsényi Miklós gróf szobra is az én kezem munkája” – sorjázza munkáinak helyszíneit Kóter László.

A kifejezetten absztrakt alkotásokat nem szeretem, lehet, nem igazán értek hozzá. Valahogy úgy vagyok ezzel, legyen minden egyes munkámnak mondanivalója, szólítson meg, érezzem jól magam. Ha kész van, de a szemlélőt is szólítsa meg, figyeljen rá, és kis gondolkodás után értse, amit néz. Hogy érzem-e a fában a formát? Természetesen. Szinte megszólít az anyag. A fának lelke van. Nemrég kaptam egy kétágú rönköt. Napokig nézegettem, aztán megszületett az ötlet: Lánc, lánc, eszterlánc… – régi gyermekjátékban körbeforgó, két összefogózkodó leányka táncol az alkotásban. A napokban kész lesz. A megrendelt munkákban is van lélek, csak az meghatározott keretben történik kissé rutinszerűen. Semmit sem lehet úgy megalkotni, hogy a művész ne rejtse bele önmagát” – fogalmazza meg művészi hitvallását Kóter László.

Az alkotótáborok varázsa

Évente 7–8 alkotótáborban vesz részt itthon és külföldön. Ismerik mind a hazai, mind a határon túli berkekben. A román országos láncfűrészes fafaragók válogatott tagjai között is jelen van. Már Dél-Romániában is van köztéri szobra monumentális mesefigurák formájában. Minden évben meghívást kap szimpóziumokra, ahol a Stihl és a Makita cégek támogatják.

ebben a nagyváradi Tibor Ernő Galéria, illetve a margittai képzőművészek is részt vesznek. Idén a magyarországi Napkoron, Köblényen, Vállajon, a hazai Felsőbányán, Mezőmadarason, Nagykárolyban, sőt Montenegróban is lehetőség nyílik közös alkotásra. Az alkotótáboroknak külön varázsuk van. Jó társaság, jó helyen kihozza magából a múzsák adta ihletet” – magyarázza közeljövőbeni terveit a művészember.