A gonosz Viktor és a bolond világ

Nagy gazember a kis Viktor: darabokra töri szülei értékes vázáját, aztán csínytevését másokra keni. De még a szolgálólánnyal is kikezd, egyértelmű szexuális ajánlatokat tesz a nőnek. Pedig alig kilenc éves. És 180 centi magas.

No, de nem ő az egyetlen furcsa figurája Roger Vitrac drámájának, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban láthatunk november vége óta Silviu Purcărete rendezésében. Találkozunk földből alig kinőtt tábornokkal, elmebeteg családi baráttal, koravén kislánnyal – Viktor féltestvére –, a semmiből felbukkanó, kényszeresen szellentő hölggyel. Egy a közös bennük: mindegyikükben szűken szorult bármiféle moralitás meg normalitás. És van a darabban megcsalás, pofozkodás, vér, üvöltés meg suttogás, balta és láncfűrész. Mintha a filmbéli Addams-família elevenedne meg a színpadon, soha nem lehet tudni, melyik szereplőn mikor tör ki az őrület. Szürrealista és abszurd történések váltják egymást, noha a darab szerzőjét maguk a huszadik század elején felbukkant szürrealisták is megtagadták. Vagy Vitrac tagadta meg a szürrealistákat – csak nézőpont kérdése.

Az 1899-ben francia földön született Vitrac-ra kezdetben a szimbolizmus volt hatással, Alfred Jarry nagy rajongójaként verseket költött és drámákat írt. Igen fiatalon irodalmi lapot alapított, majd a dadaizmus kifejezési formáit is szűknek tartó André Bretonnal gyakorlatilag útjára indítja a szürrealista mozgalmat. Mindez a múlt század húszas éveinek történése, amikor a fiatal írók és képzőművészek a „valóságosnál is valóságosabbat” akartak ábrázolni. Lényeges volt megragadni az álomszerű képeket, ahol a fikció keveredik a valósággal. A művekben egy tudaton túli állapot megélése volt a cél, mivel – vallották – éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni. (A szürrealizmus lényegét talán Salvador Dali képein keresztül érthetjük meg a legjobban.)

Vitrac a lapszerkesztésből továbblépve 1926-ban Antonin Artaud-val megalapítja a Theater Alfred Jarryt. A színház mindössze négy évig működött, de színháztörténeti szempontból tevékenysége forradalminak számít. Ekkoriban írta Vitrac a Viktor, avagy a gyermekuralom című művét, amelyben – kritikusai szerint – két évtizeddel megelőzte a Ionesco által megelevenített abszurdot. Vitrac mindössze 29 évesen szakított a hagyományokkal, szürrealistákkal, és egy igencsak sajátos hangú és hangulatú drámát hozott össze.

Az előadás apropója Viktor kilencedik születésnapja. A gyerek kamaszhoz illően fellázad – csakhogy ez a lázadás nem vele egykorú gyerekekre jellemző néma vagy hangos elutasítás. Viktor ugyanis a felnőttek legintimebb szokásain gúnyolódik – szex, szerelem nem akadály –, a kisebb, talán ártatlanabb csalásokat és hazugságokat felnagyítva tart tükröt a felnőttek orra elé. A két gyerek – a főhős és a szomszéd kislány – utánozza a nagyokat, pedig nyilvánvaló, hogy nem mindig értik a dolgok összefüggéseit. Persze nehéz is érteni: a nézőben már az előadás első perceiben olyan érzés fészkeli be magát, hogy csak percek kérdése, ki őrül meg a darab figurái közül. De Vitrac csattanója váratlan: azon a szereplőn is kiütnek az elmebetegség jelei, akit addig egyedül tartottunk jellemesnek és normálisnak. Az előadás második részében Silviu Purcărete igencsak leleményesen fokozza, és egyúttal oldja is a feszültséget: a drámai végkifejletet úgy hangsúlyozza, hogy a hősök wagneri pátosszal eléneklik mondandójukat – persze teljes mértékben kifigurázva a drámai operák érzelmes áriáit.

A kolozsvári színház művészei lubickoltak szerepükben. Ennek ellenére ritkán hallani ennyire eltérő véleményeket egyazon előadásról. „De gustibus non est disputandum” – mondták a jó öreg latinok, de akinek ízlésére válik az abszurd, ám humorban is bővelkedő produkció, jót szórakozhat a kolozsváriak legújabb előadásán.

Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom

Rendező: Silviu Purcărete; a rendező munkatársa: Albu István; díszlet- és jelmeztervező: Dragoș Buhagiar; zene: Vasile Şirli és Incze G. Katalin; szereplők: Dimény Áron, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Varga Csilla, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Vindis Andrea, Biró József, Kézdi Imola és Molnár Levente.